Szerintetek mit éreznek az ilyen emberek?

40 hetes terhes vagyok, első babánkat várjuk, aki sok év után, lombikkal fogant, ráadásul a terhességem sem volt problémamentes.

A férjem kollégája kérdezte, hogy tervezek szülni, mire a férjem megmondta, hogy jelen állás szerint természetes úton, aztán majd ahogy az orvosok jónak látják.

Erre elmeséli, hogy az ő tesójánál mennyire erőltették a hüvelyi szülést, nem császározták meg, és meghalt benne a baba.

Próbálom megérteni, mit érez az, aki mindenórás kismama férjének ilyet mesél? Milyen segítséggel, tanulsággal szolgál az eset? Hogy ha vajúdni kezdek, követeljem a császárt? Gyanakodjak az orvosokban? Bíráljam majd felül a kompetenciájukat? Vagy csak idegeskedjek azon, mi is így járunk-e?

Engem nem tudott ez beparáztatni, mert nyitott szemmel járok, racionális vagyok, és tudom, hogy sajnos sok minden megtörténhet szülés alatt. De a férjemet annál inkább felzaklatta az infó, mert amúgy is szorongó típus.

Persze szerinte a kollégája ezt "nem rosszból" mondta, de basszus, ahogy a repülővel elutazónak sem kezd egy jóérzésű ember repülőgépkatasztrófákról mesélni, úgy ennek sincs itt a helye, legalábbis szerintem.