Létezik, hogy valaki jól élte meg a császárt vagy jobban, mint amire gondolt?

En nagyon féltem a csaszartol, hogy fogok felkelni, esetleg erzek majd mindent. Na a legrosszabb a savlekoto volt, es ahogy kihúztak a katetert. Az első felkelés nagyon faj, rossz, de ha sokat mozogsz hamarabb regeneralodsz. Nekem 1 hétig volt rossz (amíg nem szedték ki a varratot) utánna mar sokkal jobb lett, igaz tusszenteni, köhögni csak ugy tudtam ha szorítottam a sebet, úgy nem fájt annyira 😂

Mindenképpen vegyél hasleszoritot, esküszöm aranyat ért, szorította a hasam, es egyben tartotta a beleimet, ezaltal jobban tudtam jönni, menni csinálni a dolgomat.

Nekem szép emlék, ha majd lesz második, es ugyanilyen császárom lesz halat adok érte.

Nekem 12 óra vajúdás után megváltás volt a császár, mint egy wellness, tényleg. (Amúgy is indokolt volt nekem a császár, de ezt sajnos csak a reggeli ügyeletváltáskor fogták fel.)

Az érzéstelenítésből annyit éreztem mintha tompán megbökték volna a gerincemet, a kisfiam hamar kint volt. Varráskor hányingerem lett, emiatt adtak nekem valami cuccot, ami kiütött 12 órára, nagyon be voltam lassulva, alig bírtam beszélni. Igazából ez volt az egészben a legrosszabb. Ja, meg az is fura volt, hogy amikor a műtőasztalról áttettek az ágyra, és megláttam hogy mozgatják a lábaimat, olyan volt, mintha nem hozzám tartozna, egy idegen tárgy lenne. Ez tényleg nagyon furcsa volt. A bódultság miatt 10 órával a műtét után nem is sikerült talpra állni, nagyon megszédültem, ezért visszafektettek. Aludtam 2 órát, utána lábra álltam, és végre jól voltam, mentem ellátni a picit, és kb olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Szóval én teljesen császár párti vagyok, hogyha lesz még egy gyerekem, azt is mindenképpen császárral szeretném.

Nagyon rossz élmény volt a vajúdás, mintha turmixgéppel aprították volna a beleimet, annyira fájt, hogy majdnem elhánytam magam, a szülésre gondolva meg kb halálfélelmem volt. Én elismerem, hogy nagyon gyenge vagyok lelkileg ahhoz, hogy megszüljek egy babát, nem szeretek szenvedni, jobb ha "kiveszik". Kötődéssel, meg semmi ilyesmivel sosem volt bajom, nem kudarcként gondolok a műtétre, hanem jó élményként, ami megszabadított a szenvedéstől, sosem lovaltam bele magam emiatt semmilyen negatív gondolatba. Örültem, hogy túl voltam az egészen, már 2 év elteltével nincs bennem rossz érzés az egész szülésem miatt, de azért még jó pár hónapig bennem volt egy kis értetlenkedés, hogy miért hagytak annyit vajúdni, ha végül mégis teljesen indokolt volt a császár.

Nekem is valószínűtlenül pozitív élmény maradt a császár!

Indítani kellett de nem voltak fájásaim az oxi ellenére sem.

Mikor kimondták hogy császár, megkönnyebbülés volt, aztán egyből elkezdtem rettegni a spinálistól, de nagyon szuper volt a doki.

Nem azt mondom hogy minden perce felhőtlen volt a műtétnek, de az elején izgultam, hogy minden oké legyen, aztán meg hatalmas megkönnyebbülés volt hallani a babám, és hogy minden abszolút rendben vele.

Nem hazudok, nekem 48 óra nagyon fájdalmas volt a császár után, nem az első felállás volt a legrosszabb, hanem 2 napig kb minden felállás, és a baba miatt muszáj volt ugye (rooming-in volt). Nem segített az se hogy nem tudtam aludni, vagy az izgalomtól, vagy a babától. Igaz az öröm, a hormonok elfedték a fájdalom egy részét, de a felállás, járás elég kemény volt.

De utána rohamosan javulni kezdtem ahogy hazaengedtek, 72 órára rá már mérföldekkel jobban voltam, 5 napra rá meg hajoltam, sétáltam, tele voltam energiával. A sebem csak húzódott aztán valameddig, illetve az időjárás-változáskor minimálisan fáj (de én amúgy is reumás vagyok). Mikor varratszedésen kérdezte a dokim, hogy vagyok, mondtam hogy szinte bűntudatom van, annyira jól, mert mindenki mondta, mennyire borzalmasan leszek.

Nem mondanám magam szuperanyunak vagy szuper fittnek se, igaz, utolsó 3 hónapban rengeteget mozogtam (séta, jóga), ezt azért tudom ajánlani is, szerintem volt szerepe a gyorsabb felépülésben. Ez decemberben volt, szóval elég friss is az emlék.

Amúgy meg arra gondolj, hogy ez tényleg az egyetlen lehetőség, hogy egészségesen, biztonságosan megszülessen a baba, ilyen esetben igazából fölösleges tőle félni, mert nincs alternatíva, meg fog történni. Túl fogod élni mint megannyi millió nő előtted. :) Ne csalódásként raktározd el már előre, őszintén, ez annyira kicsi része az életednek mint szülő, annyi csodás perc van még előtted, inkább erre gondolj!