Ti így belekezdenétek a szopiztatásba? Mennyi idő, amíg teljesen "elválasztom" majd a babát?
Január elején fog megszületni az első babánk, nekem egy félév lesz még hátra az egyetemből. Úgy döntöttünk, hogy nem passziváltatok, inkább befejezem most, amíg pici a baba. Mert mindenki azt mondja, hogy egy újszülött mellett sokkal könnyebb lesz, mint egy már mászó, totyogó baba mellett. Segítségem lesz bőven, emiatt nem aggódom.
Viszont szoptatni azután nem igazán fogok tudni, hogy visszamegyek az egyetemre. Ezért érdekelne, hogy próbálkozzunk így egyáltalán, vagy nincs értelme? Olvastam, hogy sokaknak az első pár hétben be sem áll rendesen a dolog, feleslegesen szenvedtetni nem akarom a babánkat és magamat sem. Plusz utána el is kéne választanom, és átszoktatni a tápszerre.
6 hetes lesz, amikor kezdem a sulit.
Éppen ezaz, hogy fejni szerintem nem igazán fogok tudni, mert gondolom azt napközben is kéne, amikor nem leszek itthon... Vagy elég napi 1-szer, 2-szer? Azt pedig nem szeretném, hogy rángassák itthonról csak azért, hogy megszoptathassam valahol "elbújva".
Törvényben meghatározott jogod, hogy munkahelyen / iskolában biztosítsanak helyet ahhoz hogy szoptass / fejj.
Nem tudom, de nekem a gyerekem egészsége fontosabb lenne mint az egyetem. Ez pedig az anyatejnél kezdődik.
Még annyit mondanék, hogy a babának az életében az első hat hónapban te vagy a lényeg, ilyenkor még nem tudja hogy ő külön személy , azt hiszi hogy az anyja és ő továbbra is egy.
Nem véletlen , hogy válások esetén is az egész világon az első egy évben sehol nem viheti el az apuka gyereket ezt még a bíróságon is tudják hogy ilyenkor az anya a legfontosabb a gyereknek.
Az első időszak a legfontosabb, hogy ilyenkor legyél a közelében, én el nem tudtam volna képzelni , hogy a pár hetes babámtól távol legyek, akár 5 percre is.
Én is végeztem egyetemet, de ezeket az első heteket sosem kapod vissza, ezek a legfontosabbak. Semmilyen egyetemi végzettség, nem fogja neked pótolni, hogy elszalasztod az első időket. Én biztos hogy halasztanék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!