Mindenki szeret szoptatni?
Nekem az a kérdés jutott eszembe, hogy miért fejsz neki? Olyan kicsi még, hogy szükséges?
Mert a fejés tényleg elég időrabló tud lenni, én se repestem érte anno. Önmagában a szoptatás (ha elég - és általában azért elég szokott lenni) is elég sok időt igényel az első hetekben, hónapokban, viszont hosszú távon ez éri meg a legjobban, minden szempontból.
Nekem picit az az érzésem, hogy inkább a fejés miatt vagy morcos, nem a szoptatás miatt... Hümm?
A babám a kórházban sem nagyon cicizett, csak aludt rajtam.Odabenn iszonyúan bedurrantak a melleim a kórházi fejőgéppel sikerült könnyíteni magamon, de mire hazaértünk a picimmel már megint tele voltam.A védőnő és az orvos is azt mondta, hogy szopizik amennyit szopizik és üvegből adjam oda neki a pótlást(majd megerősödik és jobban fog enni).Amit a kórházban lefejtem abból is egy picit kortyolt a többi ment a lefolyóba.Kiöntették velem.
Egy mellből szoptatom de közel egy órás nyonyózás(mert az nem szopi amit csinál) után közel sincs kiürítve a mellem, csak épphogy nem feszül.Így a szopi végeztével muszáj kifejnem ami félbemaradt, meg azt is amibe nem kezdett bele mert olyankorra már annyira feszül, hogy majd lerobban rólam a mellem. Két mellgyulladáson vagyok túl és nagyon nem hiányzik egy harmadik ezért igyekszem kiüríteni őket.De tudom, hogy ezzel csak több termelődik :( Próbáltam egy héten keresztül mindig kevesebbet kifejni, hátha picit csökken a mennyiség de nem jött be, semmi nem változott.Még a hideg vizes borogatás se vált be amikor a mellem begyulladt.Amint kinn voltak a csomók jött megint a megszokott mennyiség.
Tíz hetes a drágám, de a cicizés nem lett jobb.Ja, és ezt is bimbóvédővel mert natúrba annyira elhúzza magát és visít ha úgy próbálkozom, hogy azt hallgatni és látni is szörnyű. Ezért ha már közeledik az etetés ideje akkor egyre feszültebb vagyok és amikor már egy órája cicizik és a mérleg szerint szinte semmit nem evett (kezdés:4.03 cicizés cége:4.06) akkor nagyon pipa vagyok. Gyakorlatilag komfort szopizik rajtam.
Ez éjszaka is így megy, és még ezután fejek.Szóval ezért vagyok morcos.Van esetleg valami ötletetek, hogyan legyek hatékonyabb?
Már megint egy ilyen kérdés?????Miből vannak ezek a nők???Cukorból???Minek a gyerek nektek???De most komolyan....örülök hogy ráértek ilyenekkel foglalkozni,hogy ELEGEM VAN A SZOPTATÁSBÓL.Mindannyian ezt csináljuk mert ez a feladatunk nem kell a hiszti hanem csinálni kell most akkor mindenki neki állhatna panaszkodni.Ha lenne elég feladatod a gyerek mellett akkor nem írnál ilyeneket. mert nem lenne rá időd sőt már meg kellett volna szokni nemhogy megunni.
Lehet nyugodtan lepontozni és gyalázni de szerintem ez a jelen század újabb divatja NEM SZERETEK SZOPTATNI!!!!!!!!!!!!!
Kedves utolsó válaszoló!
Emberből vagyok, és nem cukorból.Van elég dolgom a baba mellett is, és nem azért írtam ide mert annyira ráérek, és csak nyafogni akarok.De mint olvashattad annak ellenére amit írtam teszem a dolgom és csinálom amit kell.Elhiheted, hogy sokan nem csinálnák végig azt amit én, hanem kapna tápszert helyette a baba, és el lenne felejtve az állandó fejés, kínlódás a szopival.
Nem mindenkinek megy pikk-pakk az, hogy szoptathasson, illetve nem mindenkinek születik úgy a kisbabája, hogy rendesen szopizhasson( korababa, letapadt nyelv).A sorozatos kudarcok elkedvetlenítik az embert.Azért a napi öt óra alvás több mint két hónapon keresztül szerintem másból is kivenné az erőt.
Úgy tudom ez egy olyan oldal ahová írhatunk ha van valami kérdésünk, ha bizonytalanok vagyunk valamiben, illetve tanácsokat adunk egy másnak, vagy ha azt nem akkor legalább biztató szavakat. Gratulálok, hogy neked szépen szopizik a kisbabád és számodra ez a kérdés már unalmas, nyafogásnak számít csupán. Ha ennyire idegesít az ilyen jellegű kérdés akkor egy szerűen lapozz, és akkor ne foglalkozz vele.Ha olyat olvasok ami engem is felbosszant én ezt teszem. Nem pontozlak le, azért mert, nem tetszik amit írtál.
Jó babázást!
Nagyon nem jól csinálod, ne haragudj, hogy ezt mondom.
Az állandó fejéssel csak provokálod a mellgyulladásokat.
Tedd mellre a babát, aztán tedd át a másik melledre is, utána ne adj neki pótlást üvegből, hanem ha érzed, hogy feszül a cicid, akkor megint tedd rá mindkét mellre és így tovább. Eleinte még lehet, hogy fejned kell majd, de a lefejt mennyiséget folyamatosan csökkentsd, minden nap kb 10 ml-rel. Így szépen lassan be fog állni a melled tejtermelése!
Ezt tapasztalatból írom, én is végigcsináltam.
Ne csessz ki magaddal, így nem marad időd semmire és a szoptatás nem lesz fantasztikus élmény és szép emlék, hanem egy állandó kínlódás, szenvedés, nyüglődés!
Az első baba nekem is képes volt akár 1 órán át is szopizni. Szerencsére a védőnőm tanácsára hallgatva hamar helyre állt a rend nálunk. Azt mondta 10-15 percnél tovább ne hagyjam szopizni és bevált. Megtanulta, hogy nem én vagyok a cumi :)
Tudom nem könnyű, de ha mérges vagy, ingerült akkor "átmegy" a babába. Sírós lesz, nyűgős, ha megérzi a feszültséget. Ha van rá mód a sok lefejt tejet adja neki néha 1-1 éjszaka az apuka, bőven elég lesz ahhoz, hogy lelkileg helyrebillenj és feltétel nélkül élvezni tudd a kisbabáddal töltött időt! Sok sikert!
Nagyon köszönöm a válaszokat.Tudom, hogy nagyon nem jó amit csinálok a fejéssel kapcsolatban. Nem tudom másnak, hogy megy aki csak fejéssel eteti a kicsit de én ebben valahogy nagyon félrecsúsztam.Bár a dokinénink megdicsért, hogy milyen szépen fejlődik a babám, meg, hogy annak ellenére, hogy keveset szopizik anyatejet kap pótlásnak.Csak hát milyen áron? Emlékeztek még a Szafi című mesére?Abban volt egy szereplő akinek ha ideges volt a fején volt egy szelep és ott engedte ki a gőzt.Szóval én is így érzem.Tudom, hogy a tápszerrel meg lenne oldva a gondom, de amíg van tej addig azt kap.
Néha megeteti éjszaka a párom, de akkor sem pihenek hanem olyankor fejek, mert éjféltől reggel hatig háromszor kell mert teljesen tele vagyok.
De most akkor megpróbálom úgy, hogy csak addig hagyom a mellemen amíg eszik.Ez kb 5-6 perc sajnos.Közben meg nem fejek.Remélem lesz valami javulás.
2. válaszoló vagyok
Ne legyen lelkiismeret furdalásod a hülye beszólóktól! Sajna sokan csak bírálnak minden háttérinfó nélkül, ahelyett, hogy kérdeznének az okáról! Nem mindenkinek megy egyformán a szoptatás és ez nem csak az anyától függ, hanem a körülményektől és legfőképp a babától! A tied valószínűleg a lustibb fajta, aki szeret anyán cicizni, ahelyett, hogy a pociját tömné. :)
Jó ötletnek tartom, hogy próbáld meg csak ciciből etetni, cumisüveges pótlás helyett, mert azzal meg az a baj, hogy a babád hamar rájön, hogy üvegből egyszerűbb és annál kevésbé fogja a cicit evésre használni. Próbáld meg többször szopiztatni. Mikor eszik ne hagyd elaludni, próbáld meg a talpát birizgálni, hogy egyen. Ha már úgy látod, hogy csak nyammog, vedd el. Ha nagyon fáj a melled csak annyit fejjél, hogy ne feszüljön, így kevésbé ingerelődik tejtermelésre. Nekem a kórházban tejlázam volt, bedurrantak a melleim, a nővérek azt mondták tegyek rá hideg vizes borogatást, az hűtötte, csak arra kell vigyázni, hogy a bimbót ne érje hideg víz, mert elapadhat a tej. Nekem ez így elviselhetőbbé tette. Az lll.hu oldalon nézelődj, ott találhatsz szakértőket akik gyakorlati tanáccsal el tudnak látni!
Fel a fejjel! Jó babázást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!