Akik tudtak volna szoptatni, de nem akartak, és inkább a tápszer mellett voksoltak, miért döntöttek így?

Nekem mindegy, ki hogy csinalja, de azt a tevhitet cafolnam, hogy a szoptatastol megereszkedik a mell, a nagyobb merteku hizastol-fogyastol viszont igen. Nekem utobbi kimaradt, agyerek igeny szerint szopik 15 honapja, 10 honapos koraig napi 15-25x, vagy akar tobbszor, azota 6-12x, es koszonik a cicijeim, jol vannak, pedig aztan megcibalja naponta tobbszor. Raadasul utoljara 14 evesen voltam olyan vekony, mint most, miota szoptatok. Nemlehet kiszamolni, kire hogyan hat.

6 honapig szoptattam, de valahogy forditva állt be, nappal alig volt tej, ejszaka meg járhattam ki fejni, pedig a kicsi már ázaludta az ejszakát. 6 honapnyi ejszakázás után, egyszerűen elegem lett, de nyugtatott is a tudat, hogy amugy is minimum félév a javasolt, igy az teljesitve, a babát elso naptol kombinált (szopi es cumisüveg/pohár)táplàlásra szoktattam, nem volt cicifüggö sem es plane családi traumák miatt kezdtem visszaesni a cigibe, kávéztam is, meg is jött, szoval ejszaka nem jàrkàltam többé fejni. Féltem hogy be fog gyulladni, de az apasztást jol megoldotta a természet, a baba is kezdett jobban gyarapodni a tápszertol.

*nekem ugyanolyan maradt a mellem mint volt, csak kicsit nagyobb

Szia. Én az elejétől nem akartam szoptatni, mert taszított a szoptatás gondolata is. Eleve a szó, hogy szoptatás meg szopás nálam a szex témakörbe tartozik és mindig, mikor szoptattam, ez jutott eszembe. Azon is paráztam, hogy a férjem vajon mit fog gondolni, hogyha meglát így, hogy szoptatok, fog-e még kívánni és ami még fura volt, hogy a lányom szopja a mellemet. Úgy kapta be, mintha mennyei manna volna és az, hogy szívogatta, nem volt jó érzés. Én császárral szültem, a szülés egy lelki törés volt számomra, a kórházban is csak azért szoptattam, hogy a csecsemős nővérek ne szóljanak meg. Aztán sógornőm kitalálta, hogy kérjek próbaszopást a nővérektől, mondták, hogy csökkent a babám súlya, szoptassak gyakrabban, mert nem lesz tejem. Sógornőm kitalálta, hogy kétóránként szoptassak de úgy, hogy mondjuk 8kor szopik 8.40ig, elalszik (vagy nem), aztán egy órát én is pihenhetek (vagy nem) és kezdődik elölről. Férjem is tömte belém a kaját, mikor nem volt étvágyam, a mecsek teát, amitől már hányingerem, napi 5* homeos bogyót szedtem, barna sört ittam és minden porcikám a szoptatás ellen volt. A babámmal sem úgy bántam, ahogy kellett volna, alig vártam, hogy elaludjon és tudjak pihenni, mert a kórházban 3 napig nem aludtam (szó szerint). Egyszer aztán férjemnek mondtam, mikor nagyon kibuktam, hogy nem akarok szoptatni. Ő meg visszakérdezett, hogy mit nem akarok? Megismételtem, hogy szoptatni. Megkérdezte: nem akarom etetni a gyereket? Mondtam, hogy nem etetni nem akarom, hanem szoptatni. Undorodom a gondolatától is, taszít. Minden egyes alkalommal sírok, ha szoptatni kell. Mert undorító, mert fáj, mert sebes a cicim. Naponta veszekedtünk. Szoptassak, ne szoptassak. Kompromisszumot kötöttünk. Fejjek. Fejtem. Tápszereztünk. Láttam, mennyivel kényelmesebb a tápszer. Fejtem. Sterilizáltam. Mértem. Etettem. Jobb lett a kedvem. Aztán jött sógornőm, aki mondta, hogy a fejéstől elapad a tej. Jött megint a szoptatás. De kialakult a szájpenész. Pár napig nem szoptattam, fejtem ismét. Egy idő után már nem fejtem. Tápszereztünk. Majd mikor elmúlt a szájpenész, mondtam férjemnek, hogy nem akarok szoptatni. Azt mondta, ha nem szoptatok, mehetek és felneveli egyedül a gyereket. Leültem szoptatni. Bejött. Látta, hogy sírok és undorral nézek a mellemre, ahogy szívja a babánk. Leültünk átbeszélni a dolgokat. Utána jött sógornőm. Megint. Előadta magát. Hogy ő még az auchan parkolóba is szoptatott. Hát egészségére! Én tápszerezek, válaszoltam, mert nem akarok szoptatni. Jött azzal, hogy fel fog nőni a tápszeren is a lányom, de a legjobb dolgot veszem el tőle. Nem! Nem vettem el tőle! Mert az előtej biztosította számára az életen át tartó védelmet. Tápszerezek. És mi van mióta tápszerezek? Egy nyugodt anya. Egy gyermekét szerető anya. Egy jóllakott baba. Egy nyugodt apa. Egy boldog család. Mindenki kérdezi, van tej? Nincs. Nem baj, fel fog nőni tápszeren is! Fel! És nem lesz egy idegbeteg anyukája. Valakinek nem megy a szoptatás. Vagy nem is akarja. Én nem akartam. De nem azért, mert nem szeretem. Taszított, undorító volt. Egész nap szoptattam. A háztartás úszott. Sehova nem mehettem. A tápszer kényelmesebb. Nem méreg. Nem szemét. Étel. Azóta akárkire rábízhatom a lányomat, meg tudják etetni, tudok aludni éjszaka, ha anya itt van, el tudom látni a feladataimat, tudok sportolni, fogyni, alkoholt, energiaitalt inni, kávézni. Epret enni, cseresznyét. Lehet, hogy önző vagyok. De felteszem a kérdést. Mit fog megköszönni a lányom: köszönöm anya, hogy anyatejjel etettél évekig vagy köszönöm anya, hogy tisztességgel felneveltél? Szerintem az utóbbit. És nem, nem bánom. Szívesen nevelem a lányomat és amellett, hogy nem vagyok idegroncs, tornázhatok, esténként megihatok egy pohár bort, alhatok egész éjszaka, ha úgy van. És nyugodt vagyok. Nyugodt a lányom is.

Én jobban féltem a szoptatás gondolatától, mint a szüléstől. Azt azért hozzáteszem, hogy a szoptatást természetes dolognak tartom és nem tagadtam volna meg a gyermekemtől az anyatejet, nem apasztottam volna el. Amikor megláttam az én kis gyönyörűségemet elmúlt a szoptatással kapcsolatos szorongásom, csak Ő számított és nem az, hogy esetleg fáj e majd nekem. Mindent bevetettünk, de már a kórhàzban is tápszeres pótlásra volt szükség. Amikor hazajöttünk is amikor csak tudtam mellre tettem, sört ittam ami elvileg segíti a tejtermelést, gyakran fejtem ami igazi kínlódás volt, legtöbbször 10 ml volt. Mikor néha összehoztunk a férjemmel 30 ml-t hatalmas boldogság volt. Közben nekem hatalmas bűntudatom volt, hogy gondolatban azt fontolgattam a terhességem alatt, hogy majd fejni fogom a tejet és cumisüvegből adom a kisfiamnak. Egy hónapos koráig szenvedtünk, mikor kiderült a kicsikémnek tejfehérje allergiája van és laktózérzékeny. Anyatejet kaphatott volna ha én is diétázok, amit akartam is, de az orvos és a férjem meggyőztek, hogy jobb lesz ha csak a speciális tápszert kapja a baba, mert elég a betegsége miatti hasfájás nem hiányzik ha netalán valamitől megfájdulna a pocija amit én ettem pl. gyümölcs. Nem ítélek el senkit sem, ez mindenkinek a magánügye, intim dolog. Nagyon utáltam mikor minden nap kérdezgették van e már tejem. Senkinek semmi köze hozzá, kivéve a férjemet. A kisfiam 1,5 éves nagyon szép, formás kisfiú, mindene arányos, nagyon okos, erős, szépen fejlődik, annak ellenére is, hogy Ő csak kóstolgatta az anyatejet. És nagyon erős érzelmi kapocs van köztünk, hisz éjjel-nappal mindig ott van Anya.