Szerintetek be lehet tartani azt a rendszert, hogy a férjem és én felváltva éjszakázunk az újszülöttel?
Ha csak szopni fog én nem zavarnám össze a cumisüveggel, az elején legalábbis biztos nem. Ha mindenképp emellett döntesz mégis, akkor a Medela Calma etetőfejet javaslom sima cumi helyett, nekem vegyesen tápláltak (tej és tápszer is) voltak az ikreim, többször kihoztam őket a cumizavarból a medelával.
Egyébként persze járható út, bár én úgy voltam vele, hogy másnap félálomban is eltologatom a kisautót a gyerekeimmel, de a férjemnek koncentrálnia kell egész nap. Hármasikreink vannak szóval nálunk nem volt sok választás, az elején kelnie kellett a férjemnek is éjszaka etetni, de később igyekeztem magam menedzselni az éjjeli ébredéseiket. Persze ha a párod is úgy gondolja ahogy te akkor az szuper, hajrá.
Szerintem egyébként is fel fogsz ébredni, kelni. Az ösztönök nem fognak hagyni majd aludni, miközben a férjed babázik.
A baba minden kis pisszenésére azonnal felébredsz majd, akkor is, ha másik szobában alszol.
Én mondjuk simán csak a motoszkálásra is felébrednék. Szóval feltűnne, hogy a férjem eltűnik mellőlem és én is biztosan felébrednék rá.
De elméletben jó. Majd meglátjátok, hogy milyen lesz a gyakorlatban :)
Nem akarok leszólni senkit, de a "ledolgozod a magad 8 óráját" hogy kell pontosan érteni? Otthonról fogsz ugyanúgy tovább dolgozni?
Ebben az esetben sok sikert, nekem mindkét gyerek "kétemberes" volt, első fél évben örültem, ha pisilni el tudtam menni, és belefért egy 5 perces zuhany. Részben azért, mert nem volt sok tejem, de az anyatejes táplálást választottam. Lehet, hogy tápszerrel több minden könnyebb lett volna, de lehet, hogy nem.
Pl. a fiam hasfájós is volt, naponta több órát ordított, csak kézben volt el valamennyire. Mást nem tudtunk tenni, csak vigasztaltuk, semmi se segített. (Orvos váltás se.)
Ha valaki azt mondta volna, hogy mellette még napi 8 órát dolgozzak otthonról, és helyben vágom fel az ereimet. Szégyen, nem szégyen, sokszor a házimunkával se haladtam.
Megváltás volt, mikor végre kiválthattunk egy-egy étkezést, és csökkent a hasfájás is, de addigra már nagyjából átaludták az éjszakát is.
Másrészt, valóban úgy van, hogy minden fordulására felébredtem a babának, hiába kelt fel a férjem, hogy majd ő elintézi, akkor se volt jobb. Ő pelenkát cserélt, tejet melegített, én meg ébren feküdtem és hallgattam. Annyit nyertünk vele, hogy másnap ő is fáradt volt és nyűgös.
Nekem személy szerint sokkal nagyobb segítség volt egy (nálam) kipihent(ebb) férj, aki délután átvette a kicsit, én addig beájultam aludni, ő meg elment vele sétálni, vagy kivette a kezemből a felmosót.
Nálunk is férjem a nem mélyen alvó, én ágyú mellett is mint a bunda...
DE! A gyerekemre mindig felébredtem, pedig kezdetektől másik szobában volt. Már a bébiőr ledeire is, amikor kezdett világítani, szóval mire felsírt, már ott voltam az ágya mellett.
Én nem zaklattam a férjemet a keléssel, amíg csecsemő volt a fiunk, mert ő 14 órában dolgozik vendéglátásban, én meg otthon voltam non-stop. SZóval én ráértem napközben is aludni, ő nem.
Akkor kezdtünk felváltva kelni éjjel, amikor én is dolgozni kezdtem. Kb a fiam 2 éves korában. Addigra alapvetően átaludta az éjszakát, csak néha ébredt, akkor is könnyű volt visszaaltatni.
Ne haragudj, de nagyon nem ertek velwd egyet. Ujszulottnek az anyjara van elsosorban szuksege nem az apjara. Eszembe sem jutott volna cumiztatni a gyereket, mikor tudom szoptatni, ráadasul, ha beindul a tejed, akkor ugyia fel kell kelned ejjel, mert kulonben szetdurran a melled.
Az sem jutna eszembe, hogy a ferjemet ebresszem ejjel egy ujszulottgoz, mikor hajnali 5 kor indul dolgozni es vezet is, tehat eszen kell lennie. Aludnia kell. Munkahelyen meg kell felelni, mert nem jatek az allasa.
Rendben, hogy te is dolgozol, de ne vegyuk mar egy lapon azzal, mintha bemennel egy gyarba robotolni, mert az sokkal kimeritobb.
Ha akarod egesz nap lehetsz pizsamaban, ha alszik a baba tudsz pihenni stb. Szoval ne haragudj, de eleg onzo vagy, ha ilyeneken agyalsz mar most.
Ferjed nem tudom mit szol ehhez, de szerintem ez abban az esetben lenne elvarhato, ha te is minden nap bemesz dolgozni, ahol produkalbod kell, meg kell jelenned stb, de ha otthon vagy ugy nagyon nem fair.
Minek vallaltal gyereket, ha egy ujszulottet a ferjedre bizol ejszaka, mig te szunyalsz? A gyerekvallalas bizony aldozatokkal jar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!