Ez miert akkora bun?

Én is így voltam.Nekem nem volt eleinte emberi,inkább állatias.De mivel úgy gondoltam, hogy ez a legjobb a babámnak, így megpróbálom.Az első hónapban minden szoptatáskor arra gondoltam, hogy ebben mit látnak szépnek?

Aztán ahogy telt az idő egyre kevésbé gondolkodtam ezen.Sőt amikor elválasztottam (14 hós volt) akkor lelkiísmeretfurdalásom volt, mert mindennek ellenére 2 éves koráig terveztem szoptatni.Ne agyalj ezen.Próbáld a gondolataid másfelé terelni egyenlőre.Aztán adj egy esélyt a kórházban a babádnak, hogy anyatejet kaphasson.Aztán ha nagyon viszolyogsz tőle,és a babád kedvéért sem tudod folytatni a szoptatást akkor marad a tápszer.Ami nem ördögtől való de az anyatej jobb lenne neki.

Nekem ebből csak az jön le,hogy még nem értél meg az anyaságra,jobb lett volna várni még. Lehet lepontozni de a gyerek nem csak cukiságból áll,ahogy képzeled.

Kakis pelenkát muszáj lesz cserélned az nem undorító, főleg 1éves kora után.

arra gondolj, hogy a te egyetlen picikédet táplálod

arra gondolj, hogy szereted. arra gondolj, hogy

életet atetál neki, hogy ez életed egyik értelme. é

közben arra, hogy életben tartod azzal, hogy táplálod

ne vádold magad. ne bántsd magad. nem vagy bűnöző. szeresd nagyon a babácskádat, és majd jön

aminek jönnie kell.

Ahogy az utolsó mondja: A gyerekvállalás nem csak szép dolgokkal jár, de sok lemondással, áldozattal, kötelező dolgokkal. Nem muszáj szeretned a szoptatást, de jóformán kötelességed, ha egyszer van rá lehetőséged. Az állatok se azért szoptatnak, mert hú de jó, hanem azért, mert ez van beléjük táplálva, ez a kötelességük.

Nem kell szeretni minden részét a babavállalásnak. A pelenkacserét se élvezettel csinálja az ember, mégis megcsinálja. Az etetés is lehet akár ilyen. A baba evése, a szoptatás, nem rólad szól, hanem róla. Itt ezt kell felfognia minden nőnek. Ahogy megszületik a baba, már nem ők az elsők, hanem a baba. A babáért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Aki erre nem képes tiszta szívből, ösztönből, az úgy gondolom, nem teljesen áll készen. Lehet lepontozni.

Hát nekem sem volt a szivem csücske a szoptatás,főleg az első idökben,amikor a babám sebesre "rágta" a mellemet és minden szoptatásnál üvölteni lett volna kedvem a fájdalomtól.Ennek ellenére mégis szoptattam,mert tudtam,hogy a fiamnak ez a legjobb.

Mondjuk,azt soha nem értettem meg,hogy miért mondja mindenki,hogy addig van könnyű dolgom,amíg csak szopik a babám,mert utána majd mennyi időt/energiát felemészt a tápszerkészítés,melegítés,pepecselés a babakajával stb.

Én egyáltalán nem éreztem ezeket a dolgokat nehéznek,vagy fárasztónak.Szerintem sokkal nagyobb macera volt a szoptatással,pláne ha házon kívül éhezett meg a gyerek.

Végül 6 hós koráig szoptattam a fiamat,de akkor már nem is volt neki elég a tejem,ezért váltottunk tápszerre.

Picit sajnáltam,hogy nem tudtam tovább szoptatni,mert ugye a babának az anyatej a legjobb táplálék és számomra ez volt a legfontosabb,viszont be kell vallanom,hogy hatalmas megkönnyebbülés volt,hogy nem kellett tovább a szoptatással nyűglődni.

Szerintem azért gondold át mégegyszer,még akkor is ha nagyon taszít a gondolat,hisz gondolom te is tisztában vagy vele,hogy a babádnak az lenne alegjobb,ha szoptatnád!Aztán majd eldől,hogy sikerül-e megbarátkoznod a dologgal,vagy sem és ha tényleg nagyon nem tudod rávenni magad,akkor jöhet a tápszer.Egyébként szerintem is felesleges előre ezen agyalnod.Az is lehet,hogy a hormonok megoldják majd a problémát és mire megérkezik a babád másként látod,majd a dolgot,mint most.

Nálam is ez volt. Végig a várandósság alatt viszolyogtam a szoptatástól. Aztán megszületett a Kisfiam, mindent másképp láttam mint azelőtt. Akkor már csak az érdekelt hogy neki mi a jó. Most 7 hónapos és egyszerűen imádom szoptatni. Olyankor mindig jól összebújunk és ez olyan érzés amit a tápszerzésnél nem éreztem. ( betegség miatt kellett pótolni)

Azt mondom mindenképpen próbáld meg!!! Legalább egy két hétig annyi biztos kell hogy jól összeszokjatok.

Helyezed előtérbe a kisbabád igényeit, én is ezt tettem és milyen jól döntöttem. Ma már arra törekszem hogy minnél tovább tudjak szoptatni.

Az én helyzetem annyiban volt hasonló, hogy én utáltam, ha bármi hozzáér a mellbimbómhoz. (pl. a párom). Nem tudom leírni milyen érzés, talán csikiz, vagy idegesít, vagy nem is tudom, de nagyon zavaró. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz, ha egy kislurkó a szájába veszi.

De mindenképpen úgy gondoltam, hogy a gyerek érdeke az első. Az anyatej olyan dolog, amit csak én tudod neki megadni, nem pótolhatja semmiféle tápszer. És a testi közelség is jót tesz a lelkének. Így hát szoptattam.

Az első tapasztalatok nagyon rosszak voltak, fura is volt (éreztem, hogy nyálas lesz a mellem), meg nem is ment neki elsőre a szopizás. De aztán belejöttünk, annyira, hogy 20 hónapig abba sem hagytuk.

Mindenképpen adj egy lehetőséget magadnak és a babának. Neki ezzel nagyon jót teszel, próbálj inkább erre koncentrálni.