Nektek van emléketek arról, amikor benneteket szoptattak?
Konkrét emlék, nem az, hogy anyukátok mesélte, hogy hogyan volt akkor.
Olvastam egy kérdésnél egy érdekes választ, csak ezért kérdezem (volt aki emlékezett).
Engem hét hónaposan elválasztottak, úgyhogy sajna nincs.
Az én gyerekeimnek van valamennyi, legalábbis ezt mondják, nem tudom azért-e, mert a kisebb testvérüket látják szopizni, de azt hiszem nem.
20-20 hónapig szopiztak a nagyobbak, de szerintem annak a kisgyereknek, akit 2-3 éves koráig szoptatnak, simán van emléke.
Az emlékezés a beszéddel erősen összefügg, középső gyerekem 15 hónaposan már beszélni kezdett, így elhiszem hogy emlékszik, hiszen a "cici"-t is tudta mondani-kérni.
Nem emlékszek rá. De én nem mondom, hogy szerencsére, mert érdekes lehet emlékezni ilyen kis kori dolgokra.
Olvastam viszont, hogy életünk első 3 évére nem emlékszünk: [link]
Nekem egyszer egy 80 éves bácsi mesélte, hogy emlékszik rá, hogy mennyire megnyugtatta őt az anyja melle. Akkor azt gondoltam, hogy ez is össze-vissza beszél, hiszen erre nem szokás emlékezni. Most már tudom, hogy sokan szoptatnak 2-3 évig, így már én is el tudom képzelni, hogyan érthette.
Én egyébként nem emlékszem, 7 hónapig szoptatott anyukám.
Nekem vannak 1-2 éves koromról emlékeim, szóval ezt kizárnám. Nyilván egyéni. Szoptatásról, pelenkázásról nincs. Nagy esés, dadusnéni, trafik, események...ilyesmikre emlékszem, azt nem mondanám, hogy tisztán. De mindegy, nem is ez a kérdés.
Aki írta, hogy emlékszik, az pont egy olyan dolgot írt, amire én speciel nem szívesen emlékeznék (hogy rossz szagú volt a cici, és ezért fordította el a fejét).
Nekem határozott emlékeim vannak egészen kicsi koromból. Nem sok, de az nagyon valós. Képek, de néha szavak is.
Két éves koromban eltört a lábam egy balesetben. A gipszelésre halál pontosan emlékszem, vagyis arra, hogy egy tanuló doki csinálta, a "rendes" meg állt mögötte és kiabált vele, hogy "ne így, hanem úgy", és mutatta.
De ez csak egy példa a sok közül.
Baromság, hogy 3 éves kor előtt nincs emlékezés.
Egyébként meg ha van, ha nincs, azok a dolgok építik fel a személyiségünk nagy részét, amik abban az időszakban történnek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!