Mióta "divat" az igény szerinti szoptatás?

Hagyjuk már ezt a szoptatástól alakul ki a kötődés anya és gyerek között dumát. Oltári nagy butaság.

Kedves Stefix, válaszolj kérlek. Szerinted az normális, hogy egyes anyukák meg sem próbálják megkeresni az okát, ha egy baba nyűgös, sír, hanem automatikusan nyomják a szájába a mellüket és ezt kinevezik igény szerinti szoptatásnak? Mert szerintem ez csak lustaság. Ha egy gyereket máshogy nem tud a saját anyja megnyugtatni, akkor ott szerintem nagy baj van.

Valaki azt írta, hogy az igény szerinti szoptatás hatalmas biznisz. Áruljátok már el, ki jár jól vele anyagilag? Maximum én. :) Az első 6 hónapban egy fillérembe nem került a babám táplálása. Mégis kinek olyan hatalmas üzlet ez?

Egyébként pedig a 20. században lett divat az óra szerinti etetés, előtte igény szerint etetett mindenki. Vagy amikor épp ráért a kemény munkában. De azt kizártnak tartom, hogy a parasztasszonyok a mezőn számon tartották volna a 3 órákat.

Azért tegyünk különbséget aközött, hogy mekkora gyereket szoptat valaki! Szerintem kicsit összemosódnak néhol a dolgok...

Amit én és a többi pártoló anyuka írt, az elsősorban a CSECSEMŐKRE vonatkozik, vagyis 1 éves kor alatt. Nem tudom, közülünk ki meddig szoptatott - nyilván az tudja, látja leginkább a különbséget egy baba és egy kisgyerek szoptatása között, aki csinálta is. Én 3 évig szoptattam a nagyot, úgyhogy van némi rálátásom erre is.

Az igény szerinti szoptatás "definíciója" az, amit leírtunk. De, ahogy a gyerek egyre nagyobb lesz, nyilván módosulnak a körülmények és a gyerek igényei is(!), ennek megfelelően maga a szoptatás is. Én szemszer úgy saccolom, hogy 1 éves kor után válik éretté egy gyerek arra, hogy

1) megtanuljon késleltetni: egyre jobban tudja tolerálni, ha nem azonnal kap meg valamit, beleértve a szopit is. (Persze ez aztán a dackorszakban új értelmet nyer - de egy kisgyerek már képes rá, hogy kivárja, ha nem azonnal történik valami, nem úgy, mint egy csecsemő, aki valós stresszt él át, ha megváratják.)

2) megtanuljon bizonyos, egyre "felnőttesebb" szabályoknak megfelelni: pl. hogy a szopi is inkább egy adott időhöz, eseményhez, helyhez kötődik; hogy házon kívül már nem szopizunk; hogy nem nyúlkálunk anya pólója alá, mert azt anya nem szereti stb.

Ez az jelenti, hogy továbbra is a gyerek igényei vannak a rangsor élén, de ezek MELLÉ egyre jobban odakerül az anya és a többi családtag igénye is. Nem véletlenül mondjuk, hogy a szoptatás KÖLCSÖNÖS folyamat és pl. addig jó csinálni, amíg MINDKÉT félnek megfelel (lásd elválasztás kérdése).

3) megtanuljon más önmegnyugtatási módszereket is.

Utóbbival kapcsolatban egy érdekesség: szerintetek miért van a nyugati "modern" gyerekeknek annyi bajuk az egyedül elalvással? (Merthogy a világ egyes tájain ismeretlen az alvás-altatás körüli hercehurca.) Többek között azért, mert egy gyerek (nem baba, gyerek!) sokáig nem képes egyedül elaludni. Nemcsak arról van szó, hogy az alvás állapotába való átmenet sokáig ijesztő, félelmet keltő dolog sok gyerek számára, hanem arról is, hogy a gyerek csak sokára lesz képes arra, hogy a saját érzéseit, indulatait (pl. az alvástól való tartást) uralni, irányítani tudja.

Vagy egy másik példa a dackorszak. Sok szülő azt gondolja - engedve az okos nevelési könyvek tanácsainak -, hogy a gyerek a dackorszakban negatív töltettel próbálgatja az erejét: hogy csupán irányítani, uralni akarja a szülőjét. "Ne legyél a gyereked rabszolgája" és hasonlók. Holott nem elsősorban erről van szó. Persze, a gyerek idővel arra is rájön, hogy ha kitartóan próbálkozik, időnként eléri, amit szeretne. De ez nem baj! Mindannyian befolyásoljuk egymás viselkedését, erről szól az élet. De a dackorszak emellett sokszor arról is szól, hogy a gyerek épp intenzív lelki fejlődésen megy át, ami egy csomó heves érzelmet és reakciót vált ki belőle. Olykor sír, csapkod, hisztizik stb. De nem mindig azért, hogy célt érjen vagy idegesítsen - sokszor inkább azért, mert nem tudja máshogy kifejezni, hogy dühös, vagy fáradt vagy egyéb. Azaz, nem tudja kezelni az indulatait, vagyis ebben is ránk van/lenne szüksége. Épp ezért szerintem nem olyan jó tanács ilyenkor arra bíztatni a szülőt, hogy mindenképp hagyja magára a gyerekét (kizárásos módszer és társai), vagy dorongolja le. Bár nehezebb, de talán célravezetőbb, ha inkább nyugtatni próbáljuk, elmondani helyette szavakba öntve is, hogy mit érez, egyezkedünk vele stb. - És igen, bizonyos helyzetekben, esetekben még a szoptatás is beleférhet ebbe. De persze az idő előrehaladtával egyre több lesz az olyan alkalom, amikor már nem szopival oldjuk meg a dolgokat. Ez így a normális és helyes.

De vegyük észre, hogy nem feltétlenül úgy megy a dolog, hogy egyik napról a másikra vált/váltson át a gyerek egyik módszerről a másikra! Tegnap még kaptál szopit, holnap nem fogsz - ez minden gyereket megvisel. Ha EBBEN IS fokozatosan, egy ideig párhuzamosan mennek a dolgok, sokkal könnyebb az átállás a gyereknek és a szülőnek is.

A gyerekeknek sokkal tovább lenne szükségük a szülői támogatásra, biztonságra, mint ahogy arra a legtöbb családban lehetőségük nyílik sajnos. Annyira az önállóság a legfontosabb nevelési célunk egész idő alatt, hogy egy csomó gyerekből magányos felnőtt lesz a végére... részben talán mindezek miatt is.

De bocsánat, kicsit elkalandoztam.

De hogy én is írjak néhány konkrét példát:

A lányom 40 hónapig szopizott, saját magát választotta el.

11 hónapos koráig szopizott éjjel is.

25 hónapos koráig szopival aludt el.

Ennél valamivel később került át a saját szobájába, saját ágyába; addig ugyanis családi ágyaztunk.

6,5 hósan kezdtem etetni, 1 évesen még napi 4x szopizott.

Soha nem volt gondom az önállóságával; más kérdés, hogy alapjáraton visszahúzódóbb típus is.

Mindenre tudtam időt szakítani; amire meg nem, az várhatott. (Felfogás kérdése.)

Nem volt gondunk sose az altatással, alvással; a mai napig sincs. Mert ha a lányom szeretne, még most is átjöhet mellénk éjjel. (Nagyon ritka, csak ha rosszat álmodik.)

Nem volt gond az elválasztással sem, mert akkor hagyhatta abba, amikor készen állt rá. Nem volt se sírás, se túltelítődő mell. (Pedig az utolsó 10 hónapban már kéthetente 4 napig távol voltam tőle.)

Soha nem hisztizett a szopiért, nem húzgálta a pólómat; mert ennek is megvolt az ideje és helye.

Mindig volt annyi tejem, amennyire szüksége volt.

Ez nem hencegés, csak egy újabb példa arra, hogy a játszótéri szopi-hisztis gyerekek, bár látványosak, nem az ideális szoptatási módszert képviselik. Sokkal egyszerűbb ezt megvalósítani, mint sokan hiszik.

Én ha akarnám, se tudnám igény szerint szoptatni a kisfiam, mert kb. 3 hónapos kora óta nem jelzi, ha éhes, pontosabban akár 5-6 órát is kibírna, ha nem figyelném az órát, és nem etetném meg 4-4 és fél óránként. Ha csak akkor etetném, amikor már sír, egyrészt csökkenne vagy elmenne a tejem (tapasztalat), másrészt nem hízna rendesen, harmadrészt nem tudná kivárni, míg beindul a tejleadó reflex (nálam kicsit lassan indul be).

Ja, most 5,5 hónapos.

Hozzáteszem, kezdettől fogva 2,5-3 óránként evett, 10 perc alatt letudta, mint ahogy most is.