Szoptatás, de milyen áron?
Nem vitát szeretnék provokálni, leszögezném az elején. Arra lennék kíváncsi, van-e még más is, aki a körülmények miatt döntött a tápszer mellett.
Nem volt elég tejem már az első babával sem, vele azért kicsit több, mint fél éves koráig ment, hogy kiitta, ami volt, aztán cumisüveg.
Most sem jobb a helyzet sajnos. Többféle tejszaporítót is kipróbáltam (teák, urtica, fejés, igény szerinti szopik között is) a rekord 2 mellből 60 ml, amikor a kicsi egyszeri adagja már 120-150 ml volt. Ezzel a módszerrel kb elment az egész nap a kicsi etetésére. Közben pedig végig ordított és hisztizett a másfél éves, mert szinte semmit sem tudtam szegénykével foglalkozni. A lakás romokban hevert, kaja sem volt. (Segítség nincsen, nem is számítottam rá.)
Közben a kicsi is beteg lett, meg én is. Volt, hogy csak fecskendővel tudtam beletölteni némi vizet, annyira csúnya torokgyulladása volt. Emellett már fejni sem maradt se időm, se lelkierőm. Közben ahogy én már kezdtem jobban lenni, de ő még szopizni mindig nem tudott a torokfájástól (plusz a nyelve is le van tapadva...). Kapta az antibiotikumot, etettem cumiból tápszerrel, próbáltam fejni is, egyre kevesebb sikerrel ugye. Ezáltal viszont hirtelen rengeteg időm lett, rendben tartani a lakást, játszani a naggyal, és sokkal jobban éreztem magam én is, hogy nem csapnak össze a hullámok a fejem fölött.
Azt azért sajnálom, hogy nem vagyok olyan alkat, hogy csak fogom a babát, és szív kettőt, aztán ömlik a tej. Mert akkor nyilván az alapprobléma sem állt volna fenn.
Olyan tapasztalatokat várnék, akiknél szintén a kiegyensúlyozottság záloga lett a tápszer. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttetek, hogy legyen így?
Köszönöm előre is az értelmes (nem kötekedő) válaszokat.
Kedves Kérdező!
Megértelek. Sőt pontosan tudom, milyen érzés ez. Van, akinek a Jóisten sok tejet ad és van, akinek keveset. Van, akinek meg semmit. Neked adott valamennyit és ez csodálatos. Nálunk is hasonló a helyzet. Ilyenkor elgondolkodom, hogy van ez az anyatermészetben, ill. ilyen esetben hogy jártak el nagyanyáink. Az állatok egyszerre csak egy alommal vannak elfoglalva, nekünk pedig több gyermekünk is van, akik nem egykorúak. Az anyakoca csak oldalra dől, nem idegeskedik, mos, főz, takarít, hanem csak hagyja, hogy rajta csüngjenek a malackái. Amelyik eszik, megmarad, amelyik nem, az elpusztul. Elnézést a párhuzamért. Nagyanyáink pedig több generációs családban éltek,ahol a nagymama végezte a házimunkát, ill. segített ellátni a gyerekeket is. Így a kismama többet foglalkozhatott újszülöttjével, mint mi talán. Én is azt mondom: Te megtettél mindent, még annál is többet. Óránként szoptatni lehetséges, de szerintem csak az első babánál. Utána bizonyos határon túl már kiszúrás a nagyobb testvérrel. Írta is valaki, hogy meg kell találni, hol az a határ. Szerintem ez a legnehezebb: de Neked talán már sikerült. Bizonyíték erre a megtalált nyugalmad. Én is ezen dilemmázom: Mikor nyerek többet: ha kínkeservesen anyatejes még 3 hónapig a kislányom, vagy ha nem vesztem el a 4 éves kisfiam feltétlen szeretetét. És hála Istennek:mi nem vagyunk anyakocák, a mi csemeténk nem kell, hogy elpusztuljon, ha nem tud enni valamiért. Erre való a tápszer, később a gyümölcs meg a zöldség. És szerintem kevés tejű nagyanyáink ebből az egészből fele ennyi gondot nem csináltak maguknak, mint mi manapság. Nem gondolod? Sok boldogságot és boldog, önfeledt babázást. Megérdemled.
Kedves kérdező! Van egy mondás, miszerint egyetlen csepp anyatejjel is rengeteget tettél a babádért. Hát így... Az én lányom 1 hónapos koráig tápszeres volt, utána lett anyatejes, 16 hónapos és még mindig szoptatom. De ő az első gyerekem, ha a második lenne, nem tudtam volna megtenni azt, amit vele, szoptatni, fejni, ébreszteni, szoptatni stb... rettentően kimerítő volt, nem sok híja votl, hogy feladjam... Szóval pont a másik oldal vagyok. Viszont az öcsém (3 évvel idősebb a lányomnál) tápos baba, 1 hétig kapott anyatejet részben, kínok árán, órákig tartó fejéssel, kialvatlan anyukával, szaladó háztartással. Egészséges, jókedvű ovis, kiegyensúlyozott, barátkozós, szóval ez is egy út. A lényeg, hogy akár szoptatsz, akár fejsz, akár hozzátáplálsz tápszerrel, a babád igényeit nézd.
Egy tanácsot azért adnék még:
Tápszert lehet SNS készülékkel s adni, ha hozzá tudsz jutni, íg a szopás imitációja, a testközelség megmarad. Ha cumisüveggel adod, akkor is érdemes az oldalt váltogatni, hogy mindkét orcája ingerhez jusson, izmosodjon, ez nagyban fejleszti az egyensúlyérzéket, vagyis kb naponta érdemes a tartást váltogatni. Ez nem nagy dolog, de sokat számíthat és sajnos a dokik nem mondják...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!