Csak én vagyok ilyen selejt, hogy nem okoz földöntúli örömet a szoptatás?

Szia!Én ugyan így vagyok mint te.Az első gyerekkel megkínlódtam és nem is sikerült sokáig szoptatni.Most van egy 2 hós fiam szopizik.Igaz kell hozzátáplálni,de valamennyi tej van.

Nem tudom miért,de én is alig várom, hogy ehessen mást is.

Nem csak te, én is :)

Ennek ellenére mindkét fiamat 11 hónapos korukig szoptattam, de 90% "kötelességtudatból" és 10% anyagi megfontolásból :)))

Nekem eléggé kellemetlen volt az egész szoptatás. Nem fájdalmas, nem rossz emlék, csak olyan szükséges rossz dolog.

Kezdődik azzal, hogy tejet adok, mint valami haszonállat, borzalom! A másik meg, hogy pont a mellemből! Nekem a női mell egy szexuális szimbólum és igen, a sajátom is!

Utáltam, hogy nem ehetek és főleg, hogy nem ihatok egy csomó mindent! Na nem mintha alkoholista lennék, de bizony néhanapján jól esik 1 pohár boroskóla vagy egy citromos sör. És szeretem a kávét is, bár csak a light-ot :) Így választhattam, hogy vagy lemondok róluk vagy lelkiismeret-furdalásom lesz...

Azt is utáltam, főleg az elején, amikor még csak szopiztak, hogy max. 2 órára távolodhattam el tőlük. Nem mintha egész napra le akartam volna lépni, csak jó lett volna maga a tudat, hogy megtehetném, ha akarnám. De nem lehetett, mert max. 3 óránként etetni kellett...

Ja és az éjszakai etetéseket különösen utáltam!!!!!

Viszont, hogy valamit jót is írjak, a melleimet imádtam, mármint a méretét :) És azt is, hogy amikor még csak anyatejesek voltak a kicsikéim, nem volt büdi a kakijuk! :) Aztán persze bepótolták, bőven! :)

Ja és az is egy felejthetetlenül kellemes dolog, amikor szoptatás közben néztük egymást a babáimmal, majd bealudt, a szája szélén kicsöppent az anyatej és alvás közben cumizott a szájával vagy éppen mosolygott :)