Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Szerintetek is kevés a kisfiam...

Szerintetek is kevés a kisfiam súlygyarapodása?

Figyelt kérdés

30.-án lesz 5 hónapos a kisfiam, eddig mindig megdícsért a gyerekorvos milyen szépen fejlődik, s ma az 5 hónapos oltáson szólt, hogy nagyon keveset hízott, s mivel anyatejes, így tápszert nem írna fel, de elkezdhetnénk a hozzá táplálását.


Március 27.-én 4600 gramm,

május 3.-án 5480 gramm volt, (3 hónapos státusz volt ekkor)

május 25.-én 5660 g,

május 31.-én 5725 gramm,

s ma (júni 22.-én) 5790 gramm, az 5 hónapos oltáskor mérték le.


Ha a május 25 és júni 22-őt nézzük, z majdnem egy hónap, azaz130 grammot hízott. Az kevés lenne?


Nagyon izgő-mozgó, egy percre se áll le, mostanában keveset alszik, de sokat mosolyog, bár gyakrabban éhes, s csak olyankor nyűgős, de szépen eszik.

Szerintünk már jöhet a foga is. S elég sokat vagyunk úton vele, pl. most legutóbb, egy hete jöttünk haza, nagyszülőknél voltunk, akik 400 km-re laknak, s az össz rokonság ott lakik, így falu egyik végéből utaztunk a másikra. Gyalog fél-1 óra az út, de buszoztunk, mellette a szomszédos városba is elnéztünk ami busszal egy órás út.

Párom szerint ennek is köze van ahhoz.

Hát nem tudom elkezdjük-e a hozzátáplálást, mert igazából 6 hós koráig csak azt szerettem volna hogy anyatejet kapjon. Mivel szívbeteg, a kardiológián is nagyon ajánlották, hogy amik lehet csak szoptassam, mert immunerősítő stb.


Volt valaki hasonló helyzetben?

S ti elkezdtétek a hozzá táplálást?

Vagy megvártátok a 6 hónapot?

S ha vártatok vele, lett-e következménye?

S ha nem voltatok ilyen helyzetben, bár előbbi válaszokra lennék leginkább kíváncsi, Ti mit csinálnátok, ha ezt bejelentené a gyerekorvos?


2011. jún. 22. 23:30
1 2 3 4 5
 21/46 anonim ***** válasza:

[link]


Lehetséges, hogy a dokid is ez által a gyerekorvos által említett csoportba tartozik. Figyelj: lehetőséged megvan orvosváltásra, de arra is, hogy vegyél tápszert a babának akkor is, ha ő nem javasolta.

Tökre igaz az, amit ez az orvos mondott. Anyukám is küszködött a szoptatással, nagyon lassan híztam és ilyenkor a szervezet úgy kompenzál, hogy egész egyszerűen magáll a fejlődésben/növésben. A te eseted nagyon is indokolja, hogy minél előbb pótoljatok

2011. jún. 24. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/46 anonim ***** válasza:
az előbbi linkben lenne egy videó, remélem elindul
2011. jún. 24. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/46 anonim ***** válasza:
50%

Kereslet-kínálat.Ha nem szoptatsz a babád igényeinek megfelelően,amikor igényli legyen az 1 óra múlva,akkor nem tudja növelni a tejet.

Tehát Te nem szoptatsz igény szerint.

Egyébként lehet csak ebben a hónapban gyarapodott keveset,lehet bepótolja később.

TEhát a kulcszó szoptatni-szoptatni.Vagy tápszer.

Ha az első 4-6 hétben elegendő volt a tejed a babának akkor kizárt hogy most ne legyen elég(megfelelő szoptatás mellett)kivéve esetleg ha beteg vagy ,gyógyszert szedsz.

2011. jún. 24. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/46 anonim ***** válasza:
65%
Május óta nagyon keveset nő a babád, biztos, hogy kevés a tejed
2011. jún. 24. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/46 A kérdező kommentje:
Csak azt nem értem, ha kevés a tejem, akkor miért tudok esténként szoptatás után még 20-40 ml-ket is kifejni, s ha eszik, miért mazatos az arca, néha ahogy elengedi a mellem, a tejem ott a szája sarkában. Pisis pelusa igaz kevés van, de párom mondta, hogy ne csodálkozzak, nincs baj, mert kiizzadja, s ez a melegtől van. 2-3 hétben 1-2szer bukik is, de már nem annyit mint születésekor. Amit a védőnő mondott én se tartom úgy be hogy fél órával előtte utána az igény szerinti szoptatás. Meg szoptatom 1 óra múlva is nagyon ritkán. De a 3 órát is ritkán várom ki, ha úgy látom 2 óránként kap enni. S sokat vigyorog evés közben. s után. Szóval ezért nem értem, miért hízott ilyen keveset. Letroxot szedek, de az a terhességem eleje óta.
2011. jún. 24. 16:54
 26/46 anonim ***** válasza:
87%
Ha nem győződtél még meg a tej mennyiségéről,akkor mérd le. én is tök lelkes voltam amikor végre belövellt a tejem: láttam, hogy tejes a szája széle, hogy nyel nagyokat - aztán lemértük és 0.01 kg-kat mutatott a mérleg, (minden alkalommal)vagyis 10 ml-t. Mérj és máris többet tudsz
2011. jún. 24. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/46 anonim ***** válasza:
100%

A mennyiség sem mutat sokat, az én idősebbik fiam havi 1 kilót hízott úgy, hogy egyébként a csúcs a 60 gramm volt, amit szopott.

A kicsi havi fél kilót hízott és ő megevett 100-at 110-et is simán.

Egyébként is már mozog, nagyobb baba, nem elég neki a tej. hadakozhatsz, kifogásokat kereshetsz, de a legjobb, ah pótolsz. Azzal semmi de semmi rosszat nem teszel, viszont ha kiéhezteted, akkor bajt is csinálhatsz.

Ennyi gyarapodás nagyon kevés. Ez még akkor is kevés, ha bármit csináltatok is mérés előtt.

2011. jún. 24. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/46 A kérdező kommentje:

Mérni mértem az első 2 hónapban, de már nem béreljük a mérleget, így ez a megoldás kilőve. Jövőhéten ugy is viszem védőnőhöz, s legalább átlátom egy hét alatt volt-e változás. S ahogy az utolsó is írta, nálunk is az volt a helyzet. Az elején hízott nekünk is 800-1000 grammokat is úgy, hogy 60-80-nál többet nem nagyon evett. Minden egyes evésnél mértük. S mégis szépen fejlődött. Úgy hogy a méréssel se lehet elérni sok mindent, csak idegeskedést, hogy nem eszik annyit, viszont még a gyerekorvos is minden alkalommal megdícsérte milyen szépen fejlődik. Az utóbbi alkalmat kivéve.

Utolsónak:

Éheztetni nem akarom, s nme is fogom, ezért is írtamm ki a kérdésben, más hogy látja, tényleg kevés-e ez a mennyiség.

Mivel első baba, s nem értek hozzá, s sok helyen olvastam, hogy ilyen korban sokat mozognak, s leállhat a növekedés, s nem ad okot aggodalomra. Mivel az enyém örökmozgó, s mostanában, kivéve ha vidéken vagyunk, ahol sokkal frissebb a levegő, egész nap fent van, alig alszik. Viszont a szüleimnél elég sokat.

2011. jún. 24. 19:28
 29/46 A kérdező kommentje:
Ha éhezne, szerintem jelezne, mert mindenkitől azt hallom, milyen nyugodt baba, s otthon is voltunk, anyukámat is kérdeztem, annyit mondott, ha nem lenne elég a tejem, akkor sírna, s nem lenne el hosszú órákat egyedül. Amúgy sokat mosolyog, s elég sokáig el van egyedül, ha nem tudok vele foglalkozni. A pótlást, azt meg a gyerekorvos nem ajánlotta, Ő mondta, hogy már ilyen korban felesleges elkezdeni, s a hozzá táplálásra kell hangsúlyt fektetni. Meg minek adjak neki tápszert, ha még valamennyi tejem van, s valaki már 4 hónaposnál elkezdi a hozzá táplálást, na de mindegy, itt a kérdés az volt, hogy kevés-e a súlygyarapodása, s a hozzá táplálásról volt szó, nem a tápszerről.
2011. jún. 24. 19:33
 30/46 A kérdező kommentje:
Gondoltam megírom. Ma voltunk a védőnőnél, Ő azt tanácsolta várjunk egy hetet a hozzátáplálással, mert 1 hét alatt most meg 135 grammot hízott. 5945 gramm volt, s nem evés után voltunk. 7kor evett 9 után mérték, s másfél cm-t nőtt a múlt hónapi hosszhoz képest.
2011. jún. 28. 12:59
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!