Megőrülök attól, hogy sajnálom a babám?

Nyugi,én is így voltam, azt mondták ez a szülés utáni depresszió, azután elmúlt pár hét alatt magától. :)

Ne aggódj, minden rendben lesz.

Szia,

De aranyos vagy, hogy így aggódsz!

De gondolj csak arra, hogy egy nagyon okos kis életrevaló babád van, akiben megvannak az ösztönök, szól, ha baj, van, elveszi amennyi kaja kell neki.

Te meg tegyél meg mindent, hogy legyen neki mit enni, és ehhez az is hozzátartozik, hogy nem idegeskedsz!

A kisbabák sírnak, ezt tudom, hogy nehéz elfogadni az első pár hétben, de ez egy olyan alapigazság, mint az, hogy reggel a nap felkel. Bele kell törődni, de még nagyon pici a babád, egy idő után már egész jól ki tudod iktatni a sírás frekvenciáját :))

Az én babám kb 1 hónapos volt amikor bejött a jóidő, és nekem nem volt olyan cipőm amiben sétálni mehettünk volna. Így apával elmentünk cipőt venni, és egy órára a nagyira hagytuk a kicsit. Ez volt az első alkalom, hogy külön voltam tőle, és annyira kész voltam, hogy még az üzletek hangszórójából is a gyereksírást hallottam ki és bepánikoltam, hogy mi lehet otthon. Mondanom sem kell, hogy végig aludt, kb észre se vette, hogy nem voltam otthon :)

Szóval fel a fejjel!!!

Azt nem írtad, hogy sokat sír a babád, attól stresszelsz, vagy "csak úgy" ?

Minden nőnél, még a legkeményebbnél is van egy természetes, ún. gyermekágyi depresszió, ami a szülés utáni hormonális változásoknak és a megnövekedett felelősségnek köszönhető. Ez nem veszélyes, nem bánt senkit, csak te érzed, mindenki más kimarad belőle. Segíthetsz magadon, ha kissé félreteszed az aggódásodat, és ugyanolyan lényként gondolsz a kicsire, mint magadra. Ő sem érzékenyebb, gyengébb, sérülékenyebb, mint te, csak még kicsi méretű. Sőt, földrengéseket, leesést, sérüléseket, oxigénhiányt sokkal jobban kibírnak, mint a felnőttek.

(ekeke, aki 15 napja apa:)