Van olyan anyuka, aki egyáltalán nem akar szoptatni? Mármint első perctől fogva.

El kellene kicsit gondolkodni: anyaként nagyon sokszor nem örömből fogunk megtenni dolgokat, hanem szimplán azért, mert muszáj, mert ez is a feladatkör része.

Pl. egyikünk se örömből éjszakázik a fogzó gyerek mellett vagy takarítja fel a szobaszőnyeget az x-edik nagyerejű kakkantás után. Egyikünk se örömből utasítja rendre a gyereket a 125. 'nem szabad' után is. Egyikünk se örömből mosogat éjjeli 11-kor, ha aznap a gyerek egész nap nyűgös volt és nem lehetett mellette szinte semmi mást csinálni.

Kismillió olyan pillanat van az anyaságban, ami szerintem egyetlen "normális nőnek" sem tetszik, nem szereti vagy túl fárasztónak találja. De csináljuk, mert ez az élet rendje. Ha mi nem tesszük, ki fogja? Kinek a dolga rendben tudni a családot, a gyereket, ha nem a miénk?

Jó dolog az emancipáció, de azért ne essünk már át a ló túloldalára. Vannak olyan dolgok, amiket csakis mi tudunk megtenni ill. ami leginkább a mi szerepünkhöz tartozik. Bölcs dolog az elfogadás, a belenyugvás. Hátha talán még kicsit élvezni is tudnánk így a dolgokat.

Azt leírnád, mi az, ami miatt ennyire ellenszenves a dolog?

Többször olvastam már itt hasonlót, de alig-alig derül ki, mi a konkrét baj. Pedig nagyon érdekelne. Én el nem tudom képzelni, hogy így érezzek, gondolkodjak, de nagyon kíváncsi vagyok, vajon kinél mi lehet a háttérben.

Szerintem teljesen egyértelmű, mi a baj. A nyugati kultúra rémesen át van szexualizálva, és annak a központjában is a női mell áll. Nem az a baj, ha valakinek a szexuális élvezet központjában a melle van, de ha mindenhonnan ez folyik (gyakorlatilag bármilyen terméket el lehet adni egy félmeztelen nővel), akkor sokak számára perverz gondolat, hogy a mellüket egy gyerek fogja a szájába venni.

Én, bevallom, szó szerint rosszul voltam a szülésfelkészítő szoptatással foglalkozó előadásán. Aztán meglett a gyerek, és anya vált belőlem, egyik pillanatról a másikra. Csúnya kifejezés, de követtem az ösztöneimet. Mint rengeteg nő, aki korábban hasonlóan gondolkodott.

Igaz, azt hozzá kell tennem, hogy soha, egy pillanatig sem merült fel bennem a lehetőség, hogy ne szoptassam a babámat. Tudtam, hogy muszáj, csak éppen rettentően féltem tőle.