Alap esetben fontos fejni, illetve összegyűjteni a lecsöpögő tejet?
A közösségi médiából azt látom, hogy mindenki fej, illetve ha az egyik mellből szoptat és a másikból közben jön a tej, azt összegyűjtik.
Mennyire fontos tejet raktározni? Még nem született meg a babám, de úgy képzeltem korábban, hogy ciciből fog szopizni és ez így ki fogja elégíteni az igényeit. Nem kell külön fejni, gyűjteni, fagyasztani a tejet, hogy aztán cumisüvegből adjam neki vagy a kajájába keverjem hozzátápláláskor. Bonyolultnak tűnik.
Első gyerekemnél sokat fejtem, ő cumisüvegből is elfogadta a tejet. Szuper volt hogy elmehettem otthonról pár órára pl a barátnőimmel, tudtam hogy a gyereknek van mit ennie. (Tudom tudom, szar anya vagyok)
Másodikat kétszer próbáltuk cumisüvegből etetni, mindkétszer fél nap szenvedés volt hogy újra elfogadja a cicit mert cumizavaros lett. Azóta nem próbálkoztunk, nem is fejek már hónapok óta.
Ha nem akarsz nem kell fejni, beáll magától a kereslet-kínálat, ha fejsz annál több tej termelődik és egyre több macera van vele (kivéve ha te is szeretnél néha elszabadulni otthonról az első hónapokban is, akkor megéri).
Nehéz előre megmondani, ELMÉLETILEG az igény szerinti szoptatás esetén előbb-utóbb (na ugye ez rögtön egy jó nagy kérdőjel, hogy ez kinél mit jelent) beáll a kereslet-kínálat, nem lesz felesleg, de lesz elég. De azért ez nem mindig ilyen egyszerű, nem robotok vagyunk és a babák sem azok.
Védőnőm középutas, azt javasolta próbáljam majd meg fejés nélkül, de mondjuk ha eleinte pl. nem szopik annyit a baba, amennyi termelődik (van, akinek így van, van, akinek fordítva), akkor - ha megy kézzel, ha nem megy géppel - javasolt kifejni/kifejteni a maradékot, főleg ha csomók kezdenek keletkezni, hogy elkerüljük a mellgyulladást, de ez nem is mindig konkrét fejés, csak a csomók kimasszírozása kézzel, ha az elég. A másik, amit javasolt, ohgy minden szoptatásnál váltsam, hogy melyik mellel kezdünk, és némi pihenő/büfi után a másikat is ajánljuk fel (a következő szoptatásnál a másikkal kezdünk). De persze így sem garantált. :)
A másik eset, amikor javasolják, ha a baba bármilyen okból nem szop eleget, elég erősen stb., kevés a tej. Akkor a gyakori mellretevésen kívül még lehet fejni, hogy több legyen vagy pl. fejéssel indítani mielőtt mellre teszed, mert az elejét nehezebb kiszívni, azt megcsinálja a gép, így a baba dolga könnyebb lesz, később fárad el, többet szopik és ha minden jól megy és szépen beindul a tejtermelés, baba erősödik, mert többet szopott, egyre könnyebben fog szopni stb. Családban van pre/perinatális szaktanácsadó, ő hasonlókat javasolt, meg azt, hogy "majd úgyis meglátod, nálatok hogy alakul". :D
Még egy halk megjegyzés: NE feltétlenül a közösségi média influenszerei legyenek a mit-hogyan csináljunk tanácsadók, az emberek többsége NEM ott éli az életét, lehet többet segít ha körbekérdezel családban, barátnők között, náluk hogy alakultak ezek a dolgok. :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!