Szerintetek igazam van?
Lányom január óta szobatiszta.
Februárban töltötte a 2 évet.
Őt rettentően zavarta a pelus így igazából egy percig sem kellett tanítani bilizni.
Viszont a napközbeni és az éjszakai alváshoz is pelust adok rá mert rengeteget pisil. Reggel volt, hogy átázott annyit ivott nyáron a melegben.
Napközben hiába megyünk el előtte pisilni. Bepisil, felkel rá, sír, nyűgös. Többször próbáltuk már de visszatértem a pelusra és már nem is "kinlódok" vele. Így mindenkinek kényelmesebb. 2 órát alszik.
Majd ha megérik rá, hogy igenis felkeljen, vagy visszatartja a pisit. Nekem ez a véleményem.
Jövőre megy csak oviba. Ráér még.
A férjem bezzeg minden nap nyüstöli őt is meg engem is.
Nem érti ezt igazán szerintem.
Mit gondoltok?
4-es, nem vagy normális, de ezt eddig is tudtuk.
Kérdező magyarázd el a férjednek hogy az ágy tisztaság agyi fejlődési kérdés.
A fiam érdekes módon először lett ágytiszta, három éves három hónaposan, majd rá pár hónapra lett nappalra is teljesen szobatiszta, van ilyen is.
10. válaszoló leírta, döbbenet hogy még mindig mennyi szülőnek fogalma nincs róla hogy az ágytisztaság nem szociális hanem HORMONÁLIS kérdés.
Antidiuretikus hormon (ADH) sűríti a vizeletet, amíg ez nem termelődik addig be fog pisilni alvás közben. NEM LEHET BEFOLYÁSOLNI.
Kedves válaszolók köszönöm!
4 válaszoló!
Nem írtam egy szóval sem, hogy nem dolgozom, csak azt, hogy nem ovis.
A gyerek, ha szomjas iszik.
Ha nincs rajta pelus, (ahogy azt írtam is)
Felkel, rá mert csupa pisi minden és utálja. Ami érthető. Én sem aludnék így jól.
Amióta nappalra szobatiszta folyamatosan felajánlom neki hogy aludjunk anélkül.
Nem szeretné. Elfogadom a gyerekem akaratát.
Kényelmes és lusta is vagyok.
Főleg úgy, hogy nem ő az egyetlen gyermekem. És jókat is alszom éjszaka!
😂😂😂😂
De ugye te már csak tudod, hiszen te nem vagy szuperanyu.
És neked minden flottul ment, ahogy azt te megálmodtad. Úgy, hogy nem teljesítetted a gyermeked kérését.
Itt apával akartam megértetni, hogy ugyan mi a fenének rohanunk előre?! Ez nem verseny.
Ezért kértem megerősítést anyukáktól, hogy jól gondolom e.
Köszönöm
Én sem vagyok, nem is leszek
Az éjszakai vizeletürítéshez semmi köze a hormonoknak, meg a testi fejlettségnek. Ha nappal a gyerek vissza tudja tartani a pisit. Akkor kisebb koncentrációval éjszaka is sikerül, ha a gyerek motivált a dologra.
Ha a szülő elfogadja, hogy az éjszakai pisi az ágyban történik. A gyerek sem fog törekedni arra, hogy vécére menjen.
Aki elkényezteti a gyerekét az magára vessen.
Motivált? Mélyálomban? LOL
Mutass már egy tanulmányt vagy legalább egy komolyabb cikket ami a te véleményedet támasztja alá utolsó...
17 te nagyon tudatlan vagy..
előbb utána olvasnék a dolgoknak és utána okoskodnék
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!