Egyedül maradtam a családommal szemben, mit tennétek?
Nem annyira gyereknevelési, inkább felnőtt-kommunikációs probléma.
A kislányom 2.5 éves lesz. Újabban csíp, karmol minket dühében, még vicsorog is. Szerintem nem "előre megfontolt" rosszakaratról van szó, csak nem tud uralkodni magán - utána simogat, vigasztal. Próbálom higgadtan kezelni, lefogni a kezét, következetesen elmondani, hogy nem csípünk, az fáj... Néha rá is kiabálok, én se vagyok fából.
A családban mindenki más (a férjem, a szüleim, a tesóm) meggyőződésesen vallják, hogy vissza kell neki csípni, majd leszokik róla.
Velem is ezt csinálták, mikor kicsi voltam: visszaütöttek/csíptek, a számra ütöttek, ha nyelvet nyújtottam - a mai napig emlékszem arra a tehetetlenségre, hogy dühös vagyok, kitörne belőlem, de nem szabad, mert szájon vágnak és kizavarnak... Néhányszor fordult csak elő ez, de a mai napig bennem van az emlék. Nem mondom, hogy ezért, de még ma is problémáim vannak az indulataim kezelésével, sokszor azon kapom magam, hogy legszívesebben ütnék.
Na ettől meg szeretném kímélni a kislányomat. Ésszel, türelemmel szeretném nevelni, hogy ne az agresszió legyen az első reakciója, de hiába kérem őket, főleg a férjemet, hogy ne már a fizikai erőszak legyen a legjobb eszköz egy kétévessel szemben, azzal hurrognak le, hogy az én hűde-liberális módszerem szemlátomást nem működik, hiszen még mindig csipked.
A szüleimmel nem tölt olyan sok időt a kicsi, és őket nem is csípi annyit, de ha mégis, ismerem őket, hogyan reagálnak. Nem tudom, ezt a berögződést hogyan tudnám kibeszélni belőlük. Amúgy imádják, odavannak érte, a kislány is nagyon szereti őket. De agresszióra agresszióval felelnek, mint a kutyák.
Az jobban fáj, hogy a férjemet se tudom meggyőzni. Ővele is így bántak gyerekként, a pofon, elfenekelés, bezárás gyakori volt, és nincs más eszköze. És hát be kell látni, a "Nem csípünk, anyának fáj" módszer nem hoz épp látványos eredményt.
Hogy tudnám ezt kommunikálni a "túlerővel" szemben?
Szerintem nem csak az a két véglet létezik, hogy visszacsípsz vagy kedvesen megkéred és elmagyarázod, hogy ez nem szép dolog. Kiabálni sem kell. Próbálj meg tekintélyt szerezni a gyerek szemében. Én pl baromi rossz gyerek voltam, mégsem vertek vagy kiabáltak velem sosem. Anyám tekintetéből egy másodperc alatt megértettem, hogy mikor elég. Ez még idegen gyerekeknél is működött nála.
Csak ehhez az kell, hogy el is higgye a viselkedésedből, hogy ha nem áll le, akkor olyan dolog történik amit nagyon nem szeretne.
Én igenis megfogadnám a nagyszülők tanácsát. Hiszen a te tutujgatásod nem használ. Nem leszel attol szaranya, ha visszaadod ugy, hogy kellemetlen legyen. Én visszaadtam a fiamnak a csipest, harapást, rugást. Nem úgy, hogy lesántuljon, csak, hogy érezze, hogy rosszat csinál. Kb 3.alkalom után felhagyott vele. Mondjuk az én fiam ezeket 1-1,5 évesen csinálta, nem majd 3 évesen.
És nem, nem okozott benne törést, életvidám gyerek és nem is emlékszik rá.
A tutujgatás nem mindig használ, érti ő, hogy anyának fáj, ha megcsipi, de pont telibe kakkantja. Számára ez vicces és nem fogja abbahagyni, ha benyomsz egy kamusirast.
Hát ha akkorát csíp a kérdező, hogy nem fáj a gyereknek, akkor nem fogja abbahagyni, lehet ki is röhögi. Sőt azt fogja hinni, hogyha ő csípked az sem fáj. Vannak még ilyen remek ötleteitek?
Hagyd ott ha látod, hogy durvul. Meg valami tekintélyt szerezzél, hogy elég legyen a nem szabad is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!