Tényleg megbukott a liberális nevelési módszer?

Én is liberális keretek között nevelkedtem. Nagyon hálás vagyok ezért a szüleimnek. Tisztelem őket érte. Tisztelem, mert mindig volt türelmük elmondani és elmagyarázni nekem hogy mi az ami helytelen, ami veszélyes és mi az ami példaértékű. Életemben nem kaptam sem pofont, sem fenékre csapást. És ezt köszönöm nekik.

A történet azért mindig nem volt jó NEKIK! Nagyon eleven voltam. Előfordult, hogy az asztalon táncoltam, hogy összefirkáltam az összes könyvet, amit találtam. Olyan is volt, hogy betörtem otthon egy ablakot szándékosan (!), és olyan is, hogy a padlószőnyeget színeztem ki. A saját hajamat és a kutyánk szőrét is vágtam le, a gyönyörű varratott szoknyámból miniszoknyát csináltam. És akkor még nem említettem azt a rengeteg apró bosszúságot, amit a szüleimnek és nagyszüleimnek nap mint nap okoztam!

De! És most jön a lényeg. A mai napig azzal a négy emberrel a legjobb a viszonyom, akik így szerettek. (A szüleim és az anyai nagyszüleim)

Anyukám egy igazi anya. Mindig féltett. De akármit is tettem, ami veszélyesnek tűnt, soha sem bántott. Ha kérte, hogy ne menjek fel valahova ,mert látta, hogy mi lesz a vége, inkább fogott, nehogy megtörténjen. Nem kiabálta, hogy "Ne menj fel/Gyere le onnan!". Persze volt, hogy így is megtörtént a baj. De ilyenkor soha sem hagyta el a száját az, hogy "Megmondtam..." (Még ha meg is mondta) Fontosabbnak találta azt megkérdezni, hogy mi fáj. Imádtam az ágyon ugrálni. Kérte, hogy ne csináljam. De én igenis csináltam. Megvártam, amíg kiment. Imádtam, mindig azt csináltam, amikor nem volt a szobában. Anyukám meglátta és inkább kivitték az kicsi, vas és üveglapos éjjeliszekrényeket, nehogy ráessek. Még évekig nem vitték vissza.

A titok nagyon egyszerű. Mert ha lényeges dolgokról volt szó megértettem, hogy mit nem szabad. Az úttesten fogni kellett a kezét, nem szaladhattam el, az ablakot még egyszer nem csaphattam be, mert összevághatott volna, stb... De apróságokért, olyan dolgokért, ami egyébként idegesítő lehet egy felnőttnek soha sem kaptam. Mindig nagy türelmük volt felém és a testvéreim felé. Belátták, hogy gyerekek voltunk.

A kapcsolatom anyukámmal a tini korban sem romlott meg. A bizalom ugyanis kialakult közöttünk már gyerekkoromban. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki, úgysem fognak bántani. És így is lett. Soha sem volt titkom előtte. Nem volt miért titkolóznom. Tudtam, hogy miért. Mindig elmondta, hogy bármit is csinálok, a gyerekük maradok.

Hogy őszinte legyek, azt érzem, ha akár 2-3x megütöttek volna, amire már emlékeznék, az nagyon meg tudta volna mérgezni a kapcsolatunkat.

És ma én is igyekszem hasonló anyuka lenni. A szívem szakadna meg, ha az arcán és a szemében azt a csalódottságot kellene látnom, amit csak egy ütés válthat ki. Nem kell, hogy fájjon. A szándék a lényeg. Én sohasem fogom azt akarni, hogy valamit azért ne tegyen meg a gyerekem, mert attól tart, hogy ráütök. Én azt akarom, hogy azért ne, mert megérti, hogy miért nem jó.

A mindennapjaink nehezek. Gyakran van, hogy kérek valamit, hogy tegyenek vagy ne tegyenek meg és ők az ellenkezőjét teszik. De minden helyzetből igyekszem őket okítani. Én visszabeszéltem a szüleimnek már 3 évesen. Csúnyákat nem igazán mondtam, hanem inkább csúnyán mondtam meg a véleményemet. De volt, hogy nagyon csúnyán. Aztán később magamtól megértettem, hogy ez nem helyes. (persze a szüleim igyekeztek felhívni rá a figyelmemet)

Ma már ilyen téren sincs gondunk. Kislányként volt, hogy anyukám kezére csaptam. Anyukám erre nem visszaütött, hanem példát mutatott. Megkérdezte, hogy tőle én ezt mikor láttam. És elmondta határozottan, hogy nem akarja még egyszer, mert neki nagyon rosszul esik. Az volt az első és az utolsó alkalom.

Az én 4 évesem egy tündér, bár nyilván ő is van rossz passzban. Ő teljesen olyan, mint a nővérem. A 2 évesem pedig örökké hisztizik. Olyan pont, mint én voltam.

Amikor este sírnak mert már semmi sem jó, akkor a végkifejlete a dolognak nem az, hogy kiosztok mindenkinek egy pofont. Türelmesen el szoktam nekik mondani, amit én is mindig hallottam, amikor esténként hisztis voltam: "Látom, hogy fáradt vagy, én is az vagyok. Tudom, hogy neked sem jó, hiszen sírsz, megértettük. De most inkább menjünk..."

Nekem rengeteg pozitív emlékem van, amiket fel tudok használni a mindennapjaimban, a gyerekeim nevelésében. A legmeghatóbb, amin még ma is, anyaként is sírni tudnék az az volt, amikor megkaptam a fogszabályzómat. Akkor, kb 10 éves lehettem kivehetőt/éjszakait kaptam. Mondta anyukám, hogy szeretné ha rendbe lenne a fogsorom. Valamiért féltem betenni és az orvosnál volt utoljára bent a számban. Pedig nyilván pénzbe került (nem is kevésbe), ráadásul alsó-felső fogsorra megcsináltattuk. Aztán soha többet nem volt a számban, ahogy kijöttünk kivettük. Otthon anyukám mondta, hogy csak próbáljam meg, nem lesz semmi baj. A nagynéném már mondta neki, hogy biztosan megvert volna már azért. A nagymamám is a földön térdelt előttem, hogy együtt próbáljuk meg. De én nem akartam.

Persze teltek az évek, a fogszabályozót kinőttem, de a fogaim nem voltak rendben. Egyre jobban elkezdett zavarni. Azonban megmondták, hogy most már csak állandót kaphatok, ami vagy 15x volt drágább. Anyukám mindent megtett, hogy meglegyen az alsó-felső ismét. Ma is drága, de akkor milyen drága volt! Aztán csak meglett rá a pénz, és sohasem fogom elfelejteni anyukám arcát, amikor kijöttem a számban a fogszabályzómmal, sírt és azt mondta, hogy "Úgy örülök, hogy örülsz!". Életemben soha nem említette, hogy mennyivel olcsóbban is megúszhattuk volna.

Tudom, hogy ő is fel szokott járni erre az oldalra. Ha véletlenül olvassa ezt, akkor itt is köszönöm neki, hogy ilyen csodálatos, és hogy ezt "a társadalmat elrontó" módszert választotta a testvéreimmel való nevelésünknél <3

Kedves Kérdező!

Az idegesítő "féreg" gyerekek nem a liberális szülők gyerekei! Hanem azoké, akik túl lusták odafigyelni a gyerekeikre. Akiknek az az elvárásuk a gyerek felé, hogy hagyja békén őket, és csináljon azt, amit akar. A hiszti mindig figyelemhiány, és sikoltás a szülő felé: mondd meg, mik a világ szabályai, védj meg, és segíts! Foglalkozz velem, mert elvesztem a saját érzéseimben!

Pár napja láttam egy családot a villamoson, anya, két nagylány és agy 6 év körüli kisfiú. mind3 "nagy" a telefonjával foglalkozott, a kisfiú pedig folyamatosan "rosszalkodott". Az anya folyamatosan rászólt, de csak fél szájjal, oda sem figyelve. A fiú piszkálta a nővérét, az meg csak hárította, és az anyjának panaszkodott, hogy milyen "rossz " ez a gyerek, hogy megy így iskolába szeptembertől. A végén az anya megütötte a kisfiút, az sírt egy darabig, aztán begubózva elhallatott, az anya meg telefonon panaszkodott valakinek, milyen "rossz" ez a fiú.

(Ezt hívják önbeteljesítő jóslatnak, sokat mondják, hogy rossz, és a gyerek aztán ezt tudni fogja magáról, és eszerint is cselekszik majd - akár felnőttkorában is.)

Egyik "nagynak" sem jutott eszébe, hogy a gyerek unatkozik, foglalkozni kellene vele, beszélgetni, mondókát mondani neki, mutogatni a világot az ablakból, hátha okosodna egy cseppet - az én két gyerekem azt hiszem, sohasem sírt-hisztizett pl. járművön, mióta elmúlt kb. 2 éves, és már lehetett vele értelmesen beszélni.

Ismétlem, az általad nagyon jól észrevett jelenségnek (sok idegesítő, anyját-apját rugdosó, üvöltöző gyerek) semmi köze a liberális neveléshez, és semmiképpen sem lehet veréssel megszüntetni, legfeljebb megfélemlítéssel, ami visszaüt később (szó szerint továbbadja majd a megaláztatásait valakinek tettel vagy szóban).

Remélem, segítettem egy kicsit tisztázni egy félreértést.

13.

Teljesen egye ertek veled.

En tanar voltam otthon, most Angliaban elek, itt is tanitok, bar kicsiket. Hihetetlen, mit meg nem engednek maguknak mar az 5 even aluli gyerekek is. Teljesen az van, amit ok akarnak, utnek-rugnak, pofozzak a szuloket. De sokszor mar a 2 eves is, a szulo meg rohog, hogy milyen cuki...

Az ovikban nem lehet a gyereknek NEM/NE szavakat tartalmazo utasitasokat adni, mert abbol arra kovetkeztet, hogy rossz, amit csinal (IGEN AZ), ez pedig osszetori a lelket. Helyette pozitiv iranybol kell megkozeliteni es elmagyarazni a gyereknek, hogy mi a jobb dolog, amit csinalhatna... Pl. NE SZALADGALJ A TEREMBEN (ezt nem mondhatom neki) helyette: LEGYEL SZIVES A TEREMBEN SETALNI, MEG MEGSERULHETSZ VAGY MEGSERTHETED A TARSAD. Hulyeseg...

Egesz vicces egy ilyen szuvegeles verekedes kozben...

A tizenevesek meg siman feljelentik a szuleiket, tanaraikat a gyermekvedelmiseknel, ha nem kapjak meg amit akarnak, vagy epp nem ugy szolsz hozzajuk, ahogy ok elvarjak. Termeszetesen tanarkent nem lehet rajuk kiabalni, vagy rajuk szolni, csak megkerni oket... de valamelyiknek meg ez se jo.

Mindenre kerni kell oket... `Legyel szives leulni`. Ez rendben is van, pl etkezeshez keszuledeskor. De mikor a hulyegyerek szorakozik, es mar hatodjara nem szives leulni, valahogy ertelmetlen szpen kerni meg hetedjere is...