Tényleg megbukott a liberális nevelési módszer?

Én is liberálisnak tartom magam és a "módszeremet" is, bár ezt a szót sem szeretem. Én inkább azt mondanám magamról, hogy szeretetből és ösztönből nevelek. Amiről úgy gondolom, hogy a későbbiekben nyomot hagyna a lelkén azt nem teszem. Láttam rengeteg hátrányát a "korlátok" közé szorított nevelésnek. Soha nem alkalmaznám.

Egyetlen egyszer sem ütöttem rá a gyerekeimre és nem is tervezem. Pedig én is szoktam fáradt lenni, ők is nyűgösek, migrénem is sokszor van, de valahogy addig még nem fajultak a dolgok.

Persze, hogy minden rendszernek van hátulütője. De nálam nem elfogadott, hogy rácsapjak. Ismerem magam, szörnyű bűntudatom lenne. Magam miatt sem teszem, ezért. Nem prédikálok, hanem beszélek hozzá. Az ő kis nyelvükre is le lehet mindent fordítani. Azelőtt a kor előtt pedig ráüti, szerintem szabályosan elítélendő. A gyerekekhez türelem kell. Ezt a higgadtságot alkalmazó szülőket hívják szerintem liberálisoknak. Őszintén szólva én örülök, hogy van bennem annyi kontroll, és önfegyelem, hogy akármit is csináltak, erőszak soha nem volt a válaszom. Pedig nálunk is - biztosan sok anya szerint- lett volna ok az ütésre. DE NEM! Ha ezt hívják liberális nevelésnek, akkor én is ilyen anya vagyok. Egyébként nem olvasok arról, hogy melyik országban mit tesznek a szülők, én azt adom át, ami nekem érték.

Kérdező, leírnád, hogy te mit értesz liberális nevelési módszer alatt?

Mert ahányan emlegeti, annyiféle definíciót hallottam már.

Hú, de jól leírtad, kérdező! :) Én igenis megbeszélek a gyerekekkel dolgokat, sőt ha igazából nekem mindegy, akkor hagyom, hogy ő döntsön. Nincsen bennem az, Hogy "Azt csinálod, amit én mondok, ha lenne más megoldás akkor is!". Reggel például már a kicsitől is megkérdezem, hogy mit venne fel. Odamegyünk a szekrényéhez és megmutatom neki, hogy mi az, ami az időjárásnak megfelel. És hagyom, hogy válasszon. Mert nekem ez nem fáj. Más anyuka, meg "Ne cirkuszolj, vedd fel, amit adtam!" De miért ne dönthetne? Mert elmegy a válogatással egy pici idő. Nyilván egyszerűbb odacsapni elé, és akkor kész is...

A gyerekeim nem neveletlenek ennek ellenére. Szerintem minden gyerek szokott hisztizni. A nagyobb szinte soha sem volt olyan igazán hisztis. A kicsi meg az. Ez van. Én is elviselem más gyerekét, más is viselje el a gyerekemet, ha muszáj. Szerintem ez nem nagy elvárás. Tapasztalatól mondom, hogy nincsen velük több baj, mint más gyerekével. És őszintén szólva, amikor egy 3 évest az anyja megütött a játszótéren, mert VÉLETLENÜL beleszórta egy másik gyerek szemébe a homokot (bár igaz, hogy előtte mondta az anyja, hogy ne), az én gyerekem meg értetlenül nézte a történéseket és megkérdezte tőlem, hogy "Anya, miért bántja a néni a gyerekét?", büszke voltam rá illetve a nevelésemre. Az én gyerekeimnek idegen dolog.

Nekem ők mini felnőttek. Emlékezni fognak a dolgokra, vagy ha mindenre nem is, hatni fog az életükre. Nem akarom, hogy az erőszakot bármire is megoldásnak lássák. És ezek az első lépések.