Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Szerintetek ki a felelős?

Szerintetek ki a felelős?

Figyelt kérdés

4 éves hiperaktív kislányom aki mindent megnézn, fel mászik, leugrik, állandóan rohangál, rá vigyázott ma 1 órát a testvérem, mikor hazáértem, tesóm telefonja, okostelefon, ott volt a dohányzo asztalon. Mindig szólunk, hogy vigyázzon rá, kislányom aki minden mobilt vagy bármit megnézn, felvette, mikor már szóltam, hogy ez nem neki való stb leejtette és eltört az uveglapja. Pontosabban megrepedt.Tesóm nem internetezik csak a fényképezőt használja rajta és telefonál, dwe azt sem sokat. Az én agyamat elontotte a lila köd, üvöltöttem a gyerekkel, megkerdeztem mennyibe került fél éves telefon és odaadtam a teljes árat, hát nem keveset, aztán kérdeztem tesóm, de minek rakja az asztalra, ahol a gyerek játszik? Ő rögtön, hogy nehogy kitalaljam már, hogy Ő a hibás, dúlt-fult és elment.

Utána hívott, hogy 30-32-ért kicserélik az üveget, de addig nem lesz telefonja. Megint elkezdem mondani, hogy azért, hogy gondolta, hogy ott hagyja a telefont, egy 4 éves kislányt miért hibázt v engem.? Erre begurult, azt mondta b....meg a pénzem vissza adja, le sz...ja, lecsapta a telefont és többet fel sem vette. Én úgy gondolom itt 1 ember volt hibás és az Ő, de meg sem hallgat, azt akartam mondani, hogy ennek ellenére fél javítás árat kifizetem többi pénzt kérem vissza, de nem engedte elmondani.

Nagyon rossz érzés, Ővele semmit, soha megbeszélni nem lehetett, csak, ha rahagytam, de ez sok pénz és egyébként is miért hagyjam rá?

Vagy nincs igazam? Segítsetek tisztábban látni!


2015. ápr. 9. 22:43
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
29%

Huha Válaszolók!


Tudjátok milyen a hiperaktív gyerek? Erről Ő nem tehet, hogy az "agya éretlenebb". Olyan mintha azt várnátok el egy vak gyerektől, hogy egy porcelánt vigyen ide vagy oda!

Ez nem a szülő hibája!

gyógypedagógus

2015. ápr. 10. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
64%

Kisfiam diagnosztizált ADHD- s.

Én sosem hagytam a testvéremre, rendre kaptam a kritikát, hogy ő majd megnevelné, ő majd tudná stb...gyerekei visszamondták, hogy nekik is úgy beszélt a fiamról mint aki csupán a rossz neveléstől olyan amilyen, kijelentette, hogy hozzájuk egy percre nem hiányzik a fiam, mert egy rossz, kibírhatatlan gyerek( sosem volt agresszív, csak iszonyatosan izgága, nyugtalan, mozgékony, esetlen).

Ellenben nyári szabadságom alatt a testvérem fiai rendszeresen betörtek nálunk ablakokat és sok egyéb kárt csináltak, SOHA nem kértem a testvéremet, hogy fizesse meg a kárt. Örültem, hogy vannak játszópajtások akik elfogadják szeretik úgy amilyen.

Mára 8,5 évesen sokat javult a helyzet, egy jószívű, szeretetéhes, bár kissé szétszórt fiatalember lett akire a keresztanyukája ( testvérem) rácsodálkozik, hogy mennyire kontrollálja a túlmozgásos késztetést és milyen jó tanuló lett, az is igaz, hogy az iskolába menet kap egy tablettát.

2015. ápr. 11. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
72%

Kedves 21-es,gyógypedagógus válaszoló! Senki nem azt írta, hogy a szülő hibája ha a gyereke hiperaktív! Azt írtuk itt többen is, hogy ebben a konkrét esetben a szülő volt a felelős a történtekért, illetve ő volt az aki nem jól reagált!

(egy szintén gyógypedagógus)

2015. ápr. 11. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 Vilcsianyuja ***** válasza:
61%
De miért csakis a szülő felelős kizárólag? "Mindig szólunk, hogy vigyázzon rá" - mármint a tesó a telefonjára, mert ismerik a gyerek eme hibáját, hogy szereti a mobiltelefonokat elvenni. Azt nem tudjuk, hogy hogyan és miként próbálták erről lenevelni a gyereket, lehet, hogy itt tényleg hibáztak valamiben, DE a tesó ennek tudatában csapta ki a mobilját a dohányzóasztalra, AHOL A GYEREK JÁTSZIK! Mi van, ha akkor történik a baleset, amikor az anyuka még otthon sincs, akkor ki a felelős? A tesó szó nélkül zsebre rakta a telefon vételárát, csak utólag járt utána, hogy tulajdonképpen olcsóbban meg is lehet javítani. Hát tudjátok mit, a tesó helyében nekem leszakadna a pofám! És bár megtette a kérdező, ami erkölcsileg maximálisan elvárható, vagyis kicsengette a telefont, de azért nyilván nagyon rosszul esett neki, hogy a tesója még csak azt se mondta, hogy jaaaj de hülye vagyok, miért is raktam én oda azt a nyamvadt telefont. De tényleg, mi az, hogy fasiszta módon elvárjátok egy kisgyerektől, hogy ne nyúljon hozzá egy mobilhoz, de egy felnőttől nem várjátok el, hogy amire megkéritek, azt tartsa be, és ha nem teszi, akkor ne titeket hibáztasson?
2015. ápr. 11. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
9%
Anyuka partiak lehet lepontozni, de akkor is o a hibas meg a 'gyerek'.
2015. ápr. 11. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 A kérdező kommentje:
A 20-25, SZÁNALMAS ANYUKA Válaszolónak! Válaszodat, mint minden válaszoló válaszát, figyelmesen elolvastam és köszönöm. Mint tudjuk, de ezt te biztosan jobban tudod egy szánalmas anyukánál, a helyes nézet mindig saját gondolataink és mások véleménye által születik. Ez volt az oka annak, hogy minden hátsó szándék nélkül (nem akartam, hogy mindenki nekem adjon igazat!) kértem mások véleményét. Hátha én rosszul gondolom és mások megvilágítják számomra az igazságot. Válaszodat olvasva teljesen világossá vált számomra, hogy őszintén, lelked mélyéről és ami a legfontosabb, önmagadat jellemezve válaszoltál. Ezt Köszönöm. Ha esetleg lenne valami amiben tanácsot szeretnél kérni, hogy "JOBB EMBERRÉ" válj, persze nem gyerekneveléssel kapcsolatban, (mert mint láthatjuk abban tökéletes vagy) akkor kérd mások tanácsát. Persze nem egy "SZÁNALMAS ANYUKÁÉT", aki egy ilyen " 39%-n HASZNOS TANÁCSOT ADÓ GÉNIUSZNAK" nem tudna jó tanácsot adni.
2015. ápr. 11. 22:00
 27/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm a hasznos tanácsokat, így én is több szemszögből látom a helyzetet. Akik jóérzéssel támogattak, üzenem a helyzet már tegnap megoldódott. Mindenki megtartotta az igazát. Azért érdekes volt látni mennyire nem egyformás gondolkodunk egy helyzetről. Még egyszer köszönöm!
2015. ápr. 11. 22:03
 28/32 anonim ***** válasza:
55%
Az evidens, hogy nem hagyunk elöl éles kést, mert megsérülhet a gyerek, akkor az is legyen evidens, hogy olyat sem hagyunk elöl, ami a gyerek miatt megsérülhet.
2015. ápr. 12. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
54%

még jo, hogy megkérdezted mások véleményét..de kérdem én minek, mikor azt irtad -mindenki megtartotta az igazát?

az itt válaszolok 80%-a leirta, hogy szerintuk te (is) vagy a hibás...még jo, hogy ilyen -beláto- vagy.

a testvéred helyében soha tobbet nem tennék neked szivesseget.

2015. ápr. 12. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
38%
anyuka most jol leoltottal. Mellesleg mindenki elottem leirta a velemenyet, eleg szepen, mielott irtad, hogy nem olvastak el figyelmesen mindenki leirta, hogy te vagy a hibas ezert irtam, hogy te azt varod el, hogy neked adjanak igazat. Kerem a 0 szazalekot anyuka.
2015. ápr. 12. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!