Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Szerintetek ki a felelős?

Szerintetek ki a felelős?

Figyelt kérdés

4 éves hiperaktív kislányom aki mindent megnézn, fel mászik, leugrik, állandóan rohangál, rá vigyázott ma 1 órát a testvérem, mikor hazáértem, tesóm telefonja, okostelefon, ott volt a dohányzo asztalon. Mindig szólunk, hogy vigyázzon rá, kislányom aki minden mobilt vagy bármit megnézn, felvette, mikor már szóltam, hogy ez nem neki való stb leejtette és eltört az uveglapja. Pontosabban megrepedt.Tesóm nem internetezik csak a fényképezőt használja rajta és telefonál, dwe azt sem sokat. Az én agyamat elontotte a lila köd, üvöltöttem a gyerekkel, megkerdeztem mennyibe került fél éves telefon és odaadtam a teljes árat, hát nem keveset, aztán kérdeztem tesóm, de minek rakja az asztalra, ahol a gyerek játszik? Ő rögtön, hogy nehogy kitalaljam már, hogy Ő a hibás, dúlt-fult és elment.

Utána hívott, hogy 30-32-ért kicserélik az üveget, de addig nem lesz telefonja. Megint elkezdem mondani, hogy azért, hogy gondolta, hogy ott hagyja a telefont, egy 4 éves kislányt miért hibázt v engem.? Erre begurult, azt mondta b....meg a pénzem vissza adja, le sz...ja, lecsapta a telefont és többet fel sem vette. Én úgy gondolom itt 1 ember volt hibás és az Ő, de meg sem hallgat, azt akartam mondani, hogy ennek ellenére fél javítás árat kifizetem többi pénzt kérem vissza, de nem engedte elmondani.

Nagyon rossz érzés, Ővele semmit, soha megbeszélni nem lehetett, csak, ha rahagytam, de ez sok pénz és egyébként is miért hagyjam rá?

Vagy nincs igazam? Segítsetek tisztábban látni!


2015. ápr. 9. 22:43
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
56%
Nagyon rosszul gondolod. Amikor a baj történt már ott voltàl neked kellett volna figyelni rá.
2015. ápr. 9. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
34%

Szerintem is o volt a hibas. Tudja milyen a gyerek, mindenhez hozzanyul ami nem az ove.

En hasonloan jartam. 1 honapos vadiuj tablet, ferjemtol kaptam szulinapi ajandek gyanant. Toltore tettem a kanapen. 5 eves, szinten hiperaktiv kislanyom, azzal a lendulettel rault. Kijelzo teljesen berepedt. Persze iszonyuan duhos voltam, de valahol gondolhattam volna, hogy tole semmi nincs biztonsagban. Igy bele kellett torodnom, hogy igy jartam. Azota ovatosabb vagyok.

2015. ápr. 9. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
63%
Mindketten hibásak vagytok.4 éves gyereknek már tudnia kell mihez nem nyúlhat.Ő mint sokkal idősebb meg tudhatná hogy ilyet nem szabad elöl hagyni.
2015. ápr. 9. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
92%
Neked evidens hogy mit hol szabad hagyni,de nekem se jutna eszembe hogy ha vigyáznom kellene a gyerekre hogy most mit hova pakoljak,véletlenül otthagyta a telefont,ennyi.Mindig olyan történik,amire az ember nem számít.Nálam is előfordult hogy 1órára vigyáznom kellett 2gyerekre,minden mozdulatukat figyeltem nehogy gond legyen,de pont mikor beszélt hozzám az egyik,a másik magára öntötte a forró teát.Úgyhogy nem ő hibás,nem az ő gyereke,nem tudja mit hogyan kell csinálni,ami neked mint az anyjának természetes.
2015. ápr. 9. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 Vilcsianyuja ***** válasza:
66%

Szerintem küldj egy sms-t a tesódnak, hogy elnézést kérsz, amiért elöntötte az agyad a vörös köd, és holnap átbeszélhetnétek a dolgot tiszta fejjel, legyen szíves visszahívni.

Magamból indulok ki, sokszor én is első dühömben magamat hibáztatom, aztán valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy hirtelen találok egy bűnbakot, akire az egészet rálőcsölöm. Aztán lehiggadok, és belátom, hogy legalábbis nem teljesen volt igazam.

Szerintem a felelősség közös, a lányod, te és a tesód egyaránt közösen hoztátok ezt össze. Ahogy kiveszem, lehet, hogy le se ejtette volna a csajszi, ha nem kiabálsz rá, de ez nem bírálat, mert én is ugyanezt csinálnám, ha az én lányom játszana mások okostelefonjával. De tényleg a tesód hagyta ott, tálcán kínálva a lehetőséget, szóval azért ne hárítson 100%-ban.

A költségek tekintetében az első ajánlatod az legyen, hogy kifizeted a teljes javítási költséget, remélhetőleg a tesód viszont eljut odáig, hogy azért ő is hibás a dologban, és felajánlja, hogy osztozzatok. Ha pedig azt mondaná, hogy nem kell fizetned, akkor hagyd annyiban, talán később sikerül elsimítani a sértődést, de most egy darabig ne hívd gyerekfelvigyázónak.

2015. ápr. 9. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
88%

Azért egy 4 éves, még ha hiperaktív is, azért az nem egyenlő azzal, hogy fogyatékos és ne tudná felfogni, hogy nem szabad hozzányúlni más tulajdonához, főleg az ilyesmi kütyükhöz. (4.5 éves múlt a lányom, és szerintem ő is hiperaktív gyanus)Ha elmegyünk bárkihez, fél szemem mindig raja és ha már nyúlna valamihez, azonnal rászólok. És finoman kérem a tulaját, hogy léci tedd el. 1.5 éves volt a lányom, mikor bezúzta a laptopom képernyőjét, mert egy pillanatra nem figyeltem...hát megtanultam. Ha legközelebb valakire rábízod a gyerekedet, felhívod a figyelmét arra, hogy vigyázzon a kütyüjeire. Akármennyire is ő hagyta elől a telefont, nekem nem lenne pofám csak a felét kifizetni a telefonnak. Kifizetném az egészet. Az én gyerekem csinálta a kárt. Amíg én nevelem, én vagyok érte a felelős, és az általa okozott károknak.

Emiatt ne vesszetek össze, béküljetek ki: Fizesd ki a telefont és kérj bocsánatot, mert nem az ő hibája. A gyereknek valamikor azt is meg kell tanulnia, hogy óvatosan mozogjon a lakásban, nehogy leverjen valamit és hogy a más cuccához nem nyúlunk hozzá. Nem ragaszthatsz le mindent 20 éves koráig a lakásban csak azért, mert hiperaktív és nehogy összetörjön valamit. Alapjáraton szelesek a gyerekek, de szabályokat kell hozni: pl nem rohangálunk a lakásban. De ezt mindig be is kell tartatni vele.

A te gyereked, a te felelősséged.

2015. ápr. 9. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem ez felfogható végülis munkahelyi ártalomnak is... gondolom nem önszántából sietett a gyerekedre vigyázni. A másik pedig, amit már előttem is írtak, hogy valószínűleg a testvérednek nem olyan evidens, hogy mit hogyan, hova kell rakni, hogy kell viselkedni a gyereked körül, hiszen nincs vele annyit, mint te.

Ha pedig már te is otthon voltál, különösen a te felelősséged lett volna a saját gyerekedet kordában tartani...az egy dolog, hogy hiperaktív, de attól még van agya, amivel felfoghatja már ennyi idősen, hogy van, amihez nem nyúlunk...hány évig akarjátok még rejtegetni a telefonotokat, meg egyéb kütyüket?

2015. ápr. 9. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
93%
Ha az utcán egy autó lámpáját töri be, akkor is az autós a hibás? Ha a mosdó szélén hagyja és vízbe esik oké, de az egy asztal , az ember leteszi a telefonját. Teljesen mindegy hány éves a gyerek vagy milyen értelmi színvonalon vagy, vagy megnevelem vagy odafigyelek hogy ne okozzon kárt.Amíg a testvéred rendeltetésnek megfelelően használja dolgokat és a ti gyereketek nem tud viselkedni addig egyértelmű a helyzet.
2015. ápr. 9. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
91%

szerintem mind a ketten benne vagytok, de a ti részetekről nagyobb a felelősség.

tesód a gyerekedre vigyázott, oké, nem figyelt erre, de te is ott voltál, te ismered a gyerekedet, ráadásul a te gyereked ejtette le. azt írod nem kellett volna kint hagyni. hát a gyereknek meg nem kellett volna felvenni. vagy nem kellett volna leejtenie. veszett fejsze nyele ez a vita, bele sem kéne menni.

ha az én tesómmal történt volna ez mikor a gyerekemre vigyáz, én kifizetném a javítást... vagy legalább 2/3-t. de nyilván engem is enne a fene. egyébként tesód dolgozik? mert talán ez se mindegy.


és igen, a többieknek is igaza van, akik szerint meg kéne tanítani a gyereknek mit lehet. enyém soha nem nyúl hozzá más telefonjához, táskájához dolgához kérdezés nélkül, mert megtanítottuk neki. ennek semmi köze a hiepraktivitáshoz (4 évesen diagnosztizálnak???), tesóm nagylánya is az, mégse nyúlt soha más dolgaihoz

2015. ápr. 9. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
84%

Valószínűleg a testvérednek ez nem evidens. Én úgy gondolom, hogy ami kárt okoz a gyerekem azt én fizetem ki, akármilyenek voltak a körülmények. A szülő felelős a gyerekért, ez nem vita tárgya. Megértem, hogy dühös a tesód, mert ő vigyázott a gyerekedre a kedvedért, eltört a telefonja, mászkálhatott a javítás miatt és még te hibáztatod őt...én sem venném fel a telefont és soha többé nem vigyáznék a gyerekedre.

Az lett volna a helyes, ha kifizeted a telót, bocsánatot kérsz és nem rugózol rajta tovább.

2015. ápr. 10. 05:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!