Ti kínlódnátok egy autista gyerekkel?

Szia! Az én lányom autista, 8 éves lesz. Az elején kaptunk segítséget, hogy itthon hogyan tudom őt fejleszteni. Természetesen a szobatisztasággal, viselkedészavarokkal meg kellett küzdenünk. Most első osztályos egy normál katolikus iskolában, kitűnő tanuló, és ösztöndíjat kapott.

Nem szabad félreállítani őket, mert igazából mindegyikük egy kincs. Az autisták jellemzője, hogy 1-2 dologban kitűnnek a többiek közül, van aki a matekban, számítógépekkel, festésben, de ezekben a dolgokban valóságos kis zsenik.

De most ezért miért kellett lepontozni? Én nem autistáról beszéltem, hanem súlyosan fogyatékos gyermekről. Akinek kitűnő tanuló a "fogyatékos" gyereke, az sose fogja megérteni szerintem, hogy vannak ezerszer nehezebb esetek.

Legalább elolvastátok a válaszom, vagy automatikus piros pacsi az első sor után?

Anélkül hogy megítélném bármelyik véleményt:

ebben a dologban egy nagyon vékony határvonalon táncolunk, aminek az egyik oldalán a Tajgetosz van, a másikon a család (ezen belülis általában az anya) totális önfeláldozása van. Egy arany középutat kell találni, ami mindenkinek más. Van akinek ez otthoni ellátást, fejlesztést, van akinek intézményt jelent.

Az autizmus meg egy spektrumon mozog. Vannak jól funkcionáló autista emberek akikről a kívülálló azt sem tudja hogy azok, vannak kommunikációra, szociális kapcsolatokra és önellátásra teljesen képtelen emberek, és a kettő között minden elképzelhető fokozat. Nyilván az életminőség leginkább attól függ hogy a spektrum melyik részén van.

nekem a kisfiam autista gyanún volt 2 évig. hozta a formáját, de kiderült, hogy más a gond, csak épp autisztikus tüneteket okozott a problémája, amit szerencsére sikerült kezelnünk.

nehéz volt, rengeteget fejlesztettük, de annyi örömöt okozott ("így is"), hogy el se tudom képzelni, hogy elengedtem volna a kezét akkor ha "ilyen marad".

a szülő akkor is imádja a gyerekét ha beteg. na meg az autizmus nem betegség, hanem csak másság.

persze van egy skála aminek a végén sajnos értelmi fogyatékosság is társul hozzá, de az meg más, hisz ott a fő gond nem az autizmus.

egyébként autistáknak való fejlesztést kapott, így 2 évig szinte össze voltunk zárva autista gyerekekkel. és hihetetlen, hogy mennyire sokat fejlődtek azok akikkel komolyan foglalkoztak. és remek gyerekek, a gondjukkal, másságukkal együtt! mindegyiket nagyon megszerettem és igen, ha enyémek lennének akkor szívvel-lélekkel velük lennék, nem bedugnám őket egy intézetbe

Nekem is enyhe autista fiam van, nagyon nehéz vele nem mondom, sok ismerős, rokon nekem is kérdezte hogy miért nem adom bentlakásos intézménybe, vagy olyanba hogy hétvégére adják csak ki. De eszemben sincs ilyet tenni. Szeretem és amit tudok megteszek érte. A fejlesztéseknek már látszik az eredménye és csak remélni tudom hogy mindig jobb és jobb lesz és majd hasonló életet tud élni mint az átlag kortársai.

Egy nem érintett embert talán megrémít és megdöbbent az autisták viselkedése, de nem is kívánom hogy ilyenben részed legyen, viszont ha benne lennélegy ilyen élethelyzetben, egészen biztos hogy te sem "dobnád" könnyen be egy intézetbe a gyerekedet szerintem.