Túlszeretett gyerekből milyen felnőtt lesz?

Egy ismerősöm gyerekét nevelték így. Ma már közel 40 éves. A kollégiumba nem tudott beilleszkedni, a társai állandóan cikizték. Hazajött, és az érettségin éppen hogy átcsúszott. Egyetemre nem vették fel, pedig szuper okosnak hitte magát.

Mindenkit hibáztatott, csak saját magát nem. Az apukának elég jó összeköttetései voltak, és szerzett elég jól fizető munkát a gyereknek. Pár hónap után otthagyta, mert "hülye" a főnök és a kollégák is ostobábbak nála. Sehol nem maradt meg néhány hónapnál tovább. A kudarcokért mindig mást hibáztatott és elkezdett inni. Ma már masszív alkoholista és terrorizálja a családot.

A helyedben nem fűzném szorosabbra a kapcsolatot, mert ha kritizálod a gyereket, az egész rokonság szemében te leszel a rossz.

Szerintem egy elkényeztetett, életképtelen felnőtt, akinek sosem lesz normális kapcsolata, mert folyton csak törődést is istápolást vár a párjától is.

Tisztelet a kivételnek - én eddig ilyenekkel találkoztam.

Nekem van egy ilyen ismerősöm, most 31 éves, és tulkép teljesen normális :)

Egyke volt, egész gyerekkorában ki volt nyalva nagyon a feneke. Volt azért valamilyen szintű elvárás otthon, de csak tényleg az alap (tanulás, alap jól neveltség). Mindig mindent elintéztek helyette, olyan volt a szitu, mint amit te írtál a fiúról.

Olyan 17-18 évesen valahogy megváltozott, és már nem akart anyu pici mucija lenni. Lefogyott kb 20 kilót, elkezdett csajozni, bulizni teljesen normális tini életet élni. Nem hülyült meg vagy ilyesmi, csak felnőtt kicsit.

Mostanra jól kereső munkája van, külön él, komoly kapcsolat, semmi különlegesség :) Annyi maradt meg, hogy sokszor nem vállal konfliktust, mert nem annyira tudja kezelni, de nem durva egyáltalán a helyzet. Jó humorú, egészséges gondolkodású felnőtt férfi lett belőle.

Szóval nem feltétlen lesz az elkényeztetett gyerekből egy idióta, senki által nem szeretett felnőtt.

Az általam ismert "rosszul szeretett" felnőttek egytől-egyig úgy viselkednek 30-40 éves koruk ellenére, mint egy hisztis, lázadó kamasz. Azt hiszik, hogy az a család a "normális", ahol az ő popója ki van nyalva. A szülei túlszeretése nem azt eredményezte, hogy felnőttként a saját gyerekeit ő is túlszereti, hanem azt, hogy azt várja a feleségtől és gyerekeitől, hogy ugyan úgy, mint annó a szülei, ők is teljes körűen kiszolgálják, és az ő kedvéhez, hangulatához igazodjanak. Mindig az ő igényei az elsők, sőt, fel sem ismerik, hogy másoknak is vannak szempontjaik. HA valami mégsem úgy alakul, ahogy azt ők akarják, akkor fel van háborodva, hogy "de a másiknak miért esik nehezére így vagy úgy csinálni?!"

A szüleikkel bunkók, mert ők felnőttek, szóval ne mondja meg nekik senki, hogy mit csináljanak, ugyan akkor természetesnek veszik, hogy úgy gondoskodnak a szükségleteiről, mint egy 6 éves gyereknek.

Nehéz dolog ez. Én már most érzem az ovis gyerekemen, hogy egy kicsit változtatni kell. Ő egyedüli gyerek és unoka, ennek megfelelően mindenhol megkapja a kellő törődést, játékot, csokit...meg amit csak kér. A baj az, hogy ő ezt nem jutalomként, hanem természetes állapotként fogja fel. Tehát nem annak örül, hogy kapott csokit, hanem bömböl, hogy miért nem. Mert ugye az jár . Még nem késő változtatni, igyekszünk szigorúak és következetesek lenni vele, de ugye ezt jó volna megértetni a nagyszülőkkel, rokonokkal is. Nem az a jó, ha állandóan nasival tömik, ha kell, ha nem. Apukám például mindig megdicséri, bármit csinál, ha jól, ha nem.

Ettől függetlenül egy nagyon okos gyerek, ki tudja szolgálni magát, sőt szeret is egyedül megcsinálni dolgokat. Ha ezt az akaratosságot és hisztit le tudjuk küzdeni, szerintem nagyon talpraesett felnőtt lesz belőle.