Mit tudok még tenni azért, hogy végre az 5 évesem normálisan viselkedjen?

miaju. Neked is 3 gyereked van, akikkel napi 0-24-ben vagy, segítség nélkül és a legnagyobb FOLYAMATOSAN agresszív, kötekedő, hisztérikus, kezelhetetlen, rohan egyfolytában, követelődző és még sorolhatnám??????

És nem a testvér születése óta ilyen, hanem a saját születése óta.

Mivel van két teljesen normális természetű, kedves, szófogadó, jókedéjű-elégedett gyermekem, így tudom, hogy igenis nagy gond van a naggyal.

És mivel nem fogadom el, hogy ilyen, így próbálom fejlesztésekre vinni, úszni és szakszerű segítséget kérek. Te fogadd el a gyerekedet, én nem tudom és nem is akarom, míg van egy csepp lehetőség, hogy javuljon, addig azon leszek, hogy megváltoztassam. Méghozzá a saját érdekében, mivel iskoláskorában mindenki utálni fogja, ha így folytatja a fiam, nem lesz barátja, mindenkivel konfliktusba fog kerülni-mint ahogy most is. Ez jó a gyereknek szerinted????

"Nem egy down gyerekről van szó, aki megváltoztathatatlan, hanem egy problémás gyerekről, aki lehetséges, hogy az éretlen idegredszere miatt olyan, amilyen. Nem elfogadni kell, hanem segíteni rajta. szerintem"

Sokat szoktam töprengeni azon,hogy később hogyan alakul a kisfiam személyisége,valóban be tud e érni az éretlen idegrendszer és a figyelemzavar (hiperaktivitás ) ...szerintem sosem lesz nyugodt ,kiegyensúlyozott személyiség ,mindig nagyon érzékeny ,izgága marad ,a kudarcokat nehezebben tudja majd kezelni.

A gyógypedagógus eleinte 4 éves korában azt ígérte,hogy 6 éves korára egy átlagos gyerekem lesz...én már akkor sem hittem ezt el neki,most már 6,5 éves a fiam és továbbra is nehézségekkel küzdünk,bár sok mindenben észlelhető javulás .

A túlmozgás a legnagyobb problémánk ,hogy egy pillanatra sem akar megülni ,nagyon remélem ,hogy pár év alatt ez csökkeni fog .

Emellett nagyon kimutatja a szeretetét,nem jellemző rá,hogy agresszív lenne egyáltalán .

Amikor muszály bevásárolnom és velem van ő is és sokadszori fegyelmezésre is tovább szaladgál a bevásárlóközpontba akkor feladom ,csak arra koncentrálok,hogy mielőbb kijussunk a boltból,abszolult tehetetlennek érzem magam sokszor .

Néha megkapom,hogy csak jól a fenekére kellene vágni,hiába magyarázom,hogy ha verném sem érnék vele el semmit nem hiszenek nekem .

Szóval én úgy érzem ,hogy az éretlen idegrendszerrel küzdő figyelemzavaros gyerek átlagos gyerekké való nevelése éppen ugyanúgy korlátozott lehetőségű mint a Down szindrómás ,vagy Autista gyerek nevelése ,a saját határain belül fejleszthetjük ,de ez nem azt jelenti ,hogy reális az,ha egy átlagos gyerek szintjére szeretnénk felhozni ,bocsánat ,hogy ezt írom ,de nem akarom magamat hitegetni ,bár az élet rácáfolna erre...ah ,azt nagyon szeretném !

"Nem elfogadni kell, hanem segíteni rajta. szerintem"

Annak elfogadása ,hogy jelenleg itt tart a gyermekem,ilyen az állapota szerintem szükséges ,ez nem beletörődést jelent ,mert a saját határain,korlátain belül viszont mindent el kell követnünk a fejlesztéséért.

Nagyon nem könnyű az elfogadása mindennek,fájdalmas a szülő számára nagyon ,de a gyereknek csak így tud segíteni .

Ennek az elfogadásnak addig szükséges terjednie amikor már egy olyan szintig nem érdekli a szülőt olyanoknak a hozzászólása a gyermek nebveléséhez akik nem érthetnek hozzá,mert sem saját tapasztalatuk,sem szakképesítésük nincsen,ezektől függetlenedni kell és keresni a fejlesztés lehetőségeit ,minden lehetséges módon segíteni a gyerekünket abban ,hogy elfogadásra kerüljön a közösségben ahová nap,mint nap jár ,ha ezt az elfogadást érzi akkor az agresszív megnyilvánulásokra nem lesz szükség ,mert nem kell mindig olyan dolgokért büntetésben részesülnie amikről nem tehet és amik miatt számos kudarc éri -túlmozgás miatti állandó jellegű büntetés miatt ellenállás ,dacosság ,esetleg agresszíóig fokozódva .

"minden lehetséges módon segíteni a gyerekünket abban ,hogy elfogadásra kerüljön a közösségben ahová nap,mint nap jár ,ha ezt az elfogadást érzi akkor az agresszív megnyilvánulásokra nem lesz szükség ,mert nem kell mindig olyan dolgokért büntetésben részesülnie amikről nem tehet és amik miatt számos kudarc éri -túlmozgás miatti állandó jellegű büntetés miatt ellenállás ,dacosság ,esetleg agresszíóig fokozódva ."

Nagyon jól érzékeled. Az integráció lényege éppen az, hogy elfogadó közeget teremtsenek a gyerek számára, és egyszerre kapjon támogatást a "hiányosságaihoz", illetve emeljék ki az értékeit - mert értékek mindenkiben vannak, csak egy problémás gyerek esetében ezek kevésbé kerülnek előtérbe.

A fogyatékossági szakirodalomban pedig van egy ún. normalizációs elv, aminek az a lényege, hogy a "más" gyerekeket (felnőtteket) ne akarjuk normálissá tenni, hanem azt kell biztosítani számukra, hogy önmagukhoz mérten (!) válhassanak a társadalom teljes értékű tagjává, felkészítve őket is, ill. az őket befogadó közösséget is az integrációra. Tehát tisztában kell lenni a másság jellegével, mértékével, az egyén lehetőségeivel, erősségeivel és gyengeségeivel, és ehhez kell igazítani az integrációt - nem csak "betuszkolni" és közösségbe, és várni, hogy boldoguljon magától, mert az úgy nem fog menni, rengeteg kudarc fogja érni.

Attól, hogy valaki más, még rengeteg értékes tulajdonsága van, és ha ezeket hangsúlyozzuk, ennek engedünk teret, akkor nem sorozatos kudarcok, hanem sikerélmények fogják érni, és ettől jelentősen csökkennek majd a nemkívánatos megnyilvánulások is.

Csajok!

Megmondom őszintén jó egy kicsit olvasni, hogy másnak is kicsit komplikáltabb a gyermeke viselkedése. Lányom 3,5 éves, olyan mint a hurrikán. Hisztizik folyamatban, földre vágja magát, amit ellehet képzelni,mindent csinál. Nem szeretek vele vásárolni menni, de megyek, mert muszáj megtanulnia, h viselkedni is kell. Éjszaka nem alszik,kész gyötrelem a fektetés. Most már egyre többször borul a bili nálam is a viselkedése miatt.Se a jutalmazás, semmi nem hat. Egyedül az h megy a nevelőintézetbe, azt mondom neki. Akkor utána 15 perc nyugalom van. Volt h bezsákoltam az összes játékát, és eltettem, Neki azt mondtam,h a kukába dobtam. Utána jól viselkedett.

Nagyfiam 4,5 éves, szöge ellentéte a húgának.

Voltunk már emiatt dokinál, azt mondta, h életkori sajátosság, túl kell élni. Ha marad, akkor vissza kell menni. valamennyire megnyugtatott, mert gondolatomba már hiperaktivnak diagnosztizáltam.

Én vagyok az 5,6. válaszoló és utána is egy csomószor írtam.

Én fiam nem hajlandó rajzolni, pálcikaembert rajzol, mind egyforma, fejjel lefelé rajzolja őket. Cipőjét még véletlenül sem sikerült még soha jó lábra felvennie. 3 évesen elmondta, hogy hogy hívják, hol lakik: utca, házszám, ajtó szinten, rokonokat sorolta. Mostmeg semmit nem mond. Nem tudom, hogy nem akarja vagy mi történt.

Anyukám (mama) átjött este. Fürdés, odaadtam a fürdőnadrágját, sapkáját, mert kérte. Mama nem engedte, hogy azzal jöjjön be a szobába, mondván, hogy minden vizes lenne. Fiam visítva, hisztérikusan, szinte őrjöngve: "mama, veszek egy nagy kutyát, hatalmasat és megetetlek vele. Nem szeretlek, miért jöttél ide? Anya téged sem szeretlek, csak apát, a hugomat és titeket nem."

Na erre mit mondjon az ember.......

Az 5-6-osnak!

Amiket írtál stimmel, csak annyi hogy két gyerekem van, de segítségem nincs, a párom sem, mert állandóan dolgozik, sokszor napokra nem jön haza, a nap 24 órájában együtt vagyok vele. És a nagy folyamatosan agresszív VOLT, születésétől kezdve non-stop üvöltött, ütött-vert mindenkit, a húga születése után meg pláne eldurvult a helyzet. De ez már nagyjából a múlté. Különben amilyen sztorikat írsz a fiadról, én is tudnék írni, neki is voltak borzalmas dolgai.

Az tuti, hogy a Te fiadban is az átlagosnál több a természetes, veleszületett agresszió. De ettől nem lesz rossz, vagy jó egy gyerek, ez pusztán temperamentum kérdése. Az én fiam másfél évesen kezdett verekedni, állandóan nekiment, ok nélkül más gyerekeknek stb. Persze az ember kétségbeesik az elején, de aztán hallottam egy gyerek-pszichológustól, hogy ebben a korban sokszor arról van szó, hogy a gyereket egész egyszerűen érdekli, mi történik ha odaüt. Persze nem hagytam, hogy bánton más gyerekeket, vagy minket, de soha nem éreztettem vele, hogy rossz, soha nem szidtam, csak mondat, hogy "nem szabad" és lefogtam a kezét.

Aztán megszületett a húga, és akkor eldurvult a helyzet. Szerintem ez az a helyzet, ami a nagyobb gyereknek nagyon-nagyon fájdalmas. Állítólag ilyenkor a nagytestvér úgy érzi magát, mint egy feleség, akinek a férje hazahoz egy másik nőt, és elvárja tőle hogy szeresse.

Igazából azt akartam kihozni az egészből, hogy én mindig próbáltam megérteni a fiamat, az ő szempontjából nézni a dolgokat. És soha nem szidtam, vagyis mindig a tettét minősítettem, nem őt. (Nem azt mondtam,. hogy "rossz vagy", hanem azt, hogy "rosszat csináltál")

És ez amiben biztos vagyok: Ti folyamatosan szidjátok a gyereket, éreztetitek vele, hogy rossz, értéktelen. És ő pont azért viselkedik úgy, ahogy. Egyrészt ő olyan ember lehet, aki nemtörödömséggel, szemtelenséggel palástolja a fájdalmát. Másrészt a gyerek a szülei szemén keresztül látja magát, igyekszik megfelelni annak a képnek, amit Ti sugalltok felé.

Úgy látom, hogy a fiad nagyon jól látja a helyzetet. Nagyon pontosan elmondja sokszor miről van szó. Azt mondja, hogy bántod meg nem adsz neki enni. Ez nem igaz bizonyos szempontból, de olyan értelemben igaz, hogy a szavaiddal folyamatosan bántjátok, megalázzátok és szeretetet nem kap. Az hogy anyádat lebanyázta. Természetesen udvariatlanság. De ki anyád? Egy négyéves gyerek szavai miatt hónapokig nem látogatja az unokáit és nem segít a háromgyerekes lányának? Tényleg egy banya lehet.

Különben meg a frenetikusan jó humorú párod kotonos beszólása után van egy tippem, milyen stílusban beszéltek vele. Ő miért legyen különb Nálatok?

"Mivel van két teljesen normális természetű, kedves, szófogadó, jókedéjű-elégedett gyermekem, így tudom, hogy igenis nagy gond van a naggyal. " Igen, nagy gond van vele, ez tény, csak nem úgy, ahogy Ti gondoljátok. A másik kettő meg azért másmilyen, mert nem ugyanazok az emberek. Más a temperamentumok, más az eddigi, (rövidke) életútjuk.

És senki nem mondja, hogy maradjon ilyen, csak annyit, hogy szeressed, értsed meg őt, és akkor tud megváltoztatni. Ne egy rossz gyereknek lássad, hanem egy jó embernek, aki nehéz helyzetben van, és segítségre van szüksége. Én ilyennek láttam a fiamat és most már ha sír a húga rohan oda és simogatja, játszótéren nagyon jószívű a többi gyerekkel, mindenki mondja milyen udvarias és jólnevelt gyerek. Persze ha másképp állunk hozzá. ő is ott tartana most, mint a Te fiad.