A fiam lánynak érzi magát! Mit csináljak?

Örülök a válaszaitoknak, annak ellenére, hogy nehéz beletörődni ebbe az állapotba. Az elmúlt napok megerősítették bennem, hogy nem szabad erőszakkal tiltanom, ugyanakkor a teljes támogatásra sem tudom rávenni magamat, erkölcsi és pedagógiai megfontolásból sem. Próbálok az arany középúton maradni, közben összeszorítom a fogaimat és nyelem a könnyeimet, úgy, hogy mindvégig mosolygok és igyekszem kedvesen beszélni vele. Sokat beszélgettünk az elmúlt héten, volt is rá időnk, hiszen neki szünete volt, én pedig szabadságon voltam. Dolgoztunk idehaza, játszottunk, tanultunk, néztük együtt a tv-t... Megnyílt nekem, annyi mindenről beszélt, amiről eddig sosem, mint egy lány az anyjának. Nem segítettem neki kifesteni magát, csupán a haját bodorítottam be itthonra, úgy, hogy egy mosás után kimenjen belőle. Ő sem vitte túlzásba a sminkelést, csak a körmeit lakkozta ki. Szolid ruhákat vett fel, amik el kell ismernem, hogy jól álltak neki :)

A szexről nem sokat beszél, sőt, úgy érzem, hogy igazából nem annyira izgatják az ilyen jellegű dolgok, bár e tekintetben nagyon aggódok. Amikor együtt nézünk filmeket, velem együtt elérzékenyül bizonyos jeleneteknél, szereti a romantikus darabokat, a kaland és akció szinte egyáltalán nem érdekli.

#27: Igyekeztem és igyekszem ösztönözni arra, hogy barátkozzon fiúkkal, járjon edzésre, focizni, de ő inkább korizni megy, vagy úszni, lány barátnőivel. Kedves, értelmes, jól nevelt lányok, át szoktak jönni hozzánk beszélgetni, játszani, tanulni. Szeretem őket, de a férfi társaságot én is hiányolom a fiamnál. Sajnos fiú testvérem nincsen, és édesapám is nagyon messze lakik. 9 éve váltunk el, a volt férjemmel nem tartjuk a kapcsolatot, de jobb is így, mert iszik, és nem lehet rá számítani semmiben. Sokáig kerestem társat, az interneten is, de feladtam, mert nem találtam olyan férfit, akit szeretni tudnék, illetve akinek nem csak szexpartnernek kellettem volna... Tudom, hogy egy normális családban szükség van férfire, egy apára, és egyedül nem tudok megadni a gyerekemnek mindent, amit a szülőktől kapnia, tanulnia kell.

A nagy fájdalom számomra éppen az, hogy van egy egészséges, értelmes fiam, aki az osztály egyik legjobb tanulója, ugyanakkor minden nap rájövök, hogy egy balfácán csődtömeg vagyok, mert nem tudtam férfit nevelni belőle. Szeretném, ha majd egyszer megtalálná a megfelelő nőt, megnősülne, és boldog házasságban élne, viszont azt is látom, hogy nála ez a hajlam nem valami múló tinihóbort, hanem tudatos viselkedés. Hallani sem akar arról, hogy csak fiúként öltözzön, hogy rövidre vágassa a haját. Nemrég felvetettem neki, hogy csavarás helyett inkább levágom, sokkal könnyebb lenne kezelnie, és egy fiúnak igenis legyen rövid haja. Erre sírva fakadt, mondta, hogy belehalna, ha le kellene vágatnia, és ha nem akarom megcsinálni a haját, inkább spórol fodrászra, és eljön velem daueroltatni... Idehaza csakis lányruhákat vesz fel, azokat a ruhákat, amiket még 20 évesen hordtam, meg amiket a nővéremtől kaptam, csak kissé kihíztam. Hálóingben alszik, felveszi a bugyikat, napközben melltartót is hord, amibe szivacslabdát tesz, és boldogan feszít a hátul cipzáras kisruhákban, blúzban, szoknyában, pongyolában, sőt még otthonkában is.

Arra gondolni sem merek, hogy egyszer mondjuk testileg nővé akarna válni. Ebben biztosan nem fogom támogatni, de remélem, hogy egyszer majd meggondolja magát, és belátja, milyen élete lenne sem férfiként, sem nőként.