Beteg lenne vagy rossz nevelés vagy rossz természet vagy mindegyik?

Kisfiammal mindig nehéz volt. Kezdetektől, átüvöltötte a csecsemőkorát, majd úton-útfélen hisztériázott már 15hós korától. Pelenkázni sem lehetett, ívben feszült.

2 éves korában megszületett a testvére. Kezdetben nem volt gond, majd ha kisgyerek közelített a testvéréhez, megtámadta (volna), nem engedte közel még a babakocsihoz sem, közben kiabálta, hogy enyém ....baba.

Majd egy kis időre lenyugodott.

Most megint 3 hete kész őrület a játszótérre menni vele. Irigy, durva, más játékát elkéri, de vissza nem akarja adni, verekedés lesz belőle. Közben őrjöng, hogy "nekem nincs ilyenem".

Számtalanszor rászólok, a végén már ordítok. Már mindenki minket néz. Minden nap van valami a játszótéren. Már a képemről sül le a bőr. Elegem van, de nagyon.

Mit tegyek? Hogyan?

Semmi módszer nem válik be, se a beszéd, sem a szobába küldés, sem a játszótérről eljövés, sem a kiabálás, sem a pofon, amit félévente egyszer kap, amikor már teljesen elszakadt nálam a cérna.

Apuka késő estig dolgozik, semmi segítségem nincs.

1,5 éves kishuga egy angyal, édes, mindenki imádja, nem hisztizik, folyton nevet, barátkozik.

Nevelési tanácsadóból egyből az Idegszanatóriumba küldtek vele 2,5 éves korában. Nem segítettek, leráztak.

Gyerekorvos szerint, egy aktív kisfiú-persze ott csendben van, nem durva, nem rohan, nem csap , vág.

Nem ovis.

Besokalltam.

Már a játszótérre sem akarom levinni, szégyellem őt!!!!!

Mit csináljak?????