Corában volt egy orditós 6 éves kislány és a pénztárnál elszaladt mikor anyja fizetett. Anyja nem is verte meg miért?

Édes Istenem. Fűzfavesszővel verni a gyereket....

Már ne is haragudj, de soha nem vertem meg a gyerekeimet mégis rendes egyetemista mostanra mind a három.

Értelmes, intelligens emberek akik nem erőszakkal akarják elérni amit szeretnének.

Először tanulj meg helyesen írni és utána adj tanácsokat gyereknevelésben.

Válasz az előzőre! Szerinted ez szépen volt leírva??!! Alig bírtam felfogni, mit akar kihámozni ebből!

A gyereket még véletlen sem kellett volna megverni, fegyelmezni lehetett volna, de nem erőszakot alkalmazva. Az édesanya szíve-joga, hogy ezt hogy teszi meg.

Kedves kérdező, ajánlanám Neked az online helyesírási szabályzatot,bár a fogalmazási hibáidon sz sem segít.

A sorokat olvasva, szégyen ide szégyen oda, kicsit magunkra ismerünk. (Nem mi voltunk a Coraban) Az én fiam is hasonlóan viselkedik, műsort ad vásárolunk, vagy ha közönsége van. Mindig, de mindig következetesen neveltük! Már születése előtt megfogadtuk, hogy nem lesz elkényeztetve. S mégis...

Ütés. Sok kisgyereknél ez fordítva sül el. Nálunk a kézre, fenékre ütés azért nem válik be, mert agresszívvá válik, és akkor visszahalljuk a böliből, hogy megütött egy kislányt. Ilyenkor azt hiszi, hogy elfogadott dolog a verés, mert anyu is rámütött. Ha egy kisgyerek így viselkedik az még NEM BIZTOS hogy el van kényeztetve, vagy rosszul nevelve! Egyszerűen örökölheti is a mozgékonyságot, elevenséget.

A másik meg az, én nem lennék rá képes, hogy még ezek után bámuló emberek között nekiállni ütni a gyerekem. Igaz, még otthon sem.

Amúgy számtalan oka lehetett ennek: fáradt volt, nem aludt, éhes volt, stb...

Nem tudom, az az érzésem neked nincs gyereked...

Ha hisztis, akkor nevelem. Nem ütöm meg, pláne nem aláznám meg ezzel mások előtt, egy áruházban!

Ha megütötte volna, fogadok, az lett volna a duma, hogy "szép dolog, mit láttam, verte a gyerekét!!!".

Én hagytam a hisztis korszakban üvölteni, de nem "törtem meg", azaz nem elégítettem ki az óhaját, nem ért el semmit a hisztivel. Volt olyan, hogy a hóban lefeküdt az út közepére és üvöltött percekig. Nem emeltem fel (pedig féltem hogy megfázik), sokan mentek el mellettünk, de senkinek nem volt egy rossz szava sem. Mikor nem ért el semmit a hisztivel, felállt és hazajött... És ez a hisztis korszak, ha tudod következetesen kezelni, akkor nem tart sokáig.

Én ha üvöltött, akkor hagytam üvölteni, majd amikor kicsit alábbhagyott a roham, akkor szépen, emberi hangon megbeszéltem vele, hogy felőlem üvöltözhet, de akkor se lesz úgy, ahogy szeretné és pedig azért nem, mert... És elmondtam neki az érveimet. És utána ha akart, akkor még üvölthetett, nem változtattam a döntésemen. Csak akkor volt vége a dolognak, ha bocsánatot kért a hisztiért, onnantól ugyanolyan kedves voltam vele, mint előtte, de addig onnan el nem mehetett. És azóta jólnevelt gyerekem van, mégse ütöm-verem. Ha lehet, nem is kiabálok (bár néha sokáig kell számolni magamban, hogy nyugodt maradjak...)

Feszegeti, próbálgatja a határokat. Ennyi.

Megbeszéltük, hogy nálunk a házban nincs hiszti és üvöltés, csak kint a kertben, a kutyánál. Ha akar, ki lehet menni és hisztizni. Ha rákezdi, akkor csak erre figyelmeztetjük, hogy "tudod, hol lehet hisztizni..." és akkor elhallgat, annyira mégse akar hisztizni hogy kimenjen és ott üvöltsön a senkinek :-)