Verekedős kétéves. Rászólnátok?

"Az agresszív viselkedés, mások bántalmazása pedig SOHA, semmilyen korú gyereknél nem tolerálható! "

9-es válaszoló vagyok,én ugyanígy gondolom ,sosem engedtem a kisfiamnak ,hogy másokat bántson !

Nem is értem,hogy a kérdező rokonai miért gondolják,hogy ez aranyos dolog és miért hagyják rá a gyerekre.

Én a kisgyerek egyéb viselkedésére írtam (sikítóroham,fejét beüti,toporzékol) ,hogy ez a gyereknek sem jó .Azt is írtam,hogy az óvodába ,ha a szülők nem tesznek semmit nagyon sok kudarc fogja érni a kisgyereket emiatt.

Az én kisfiam is olyan mint a tiéd,akaratos,sírós ,indulatosabb ,de nem engedem neki azt sem,hogy például egy játékért olyan módon veszekedjen egy másik gyerekkel,hogy az megsérülhessen .

Nemrég véletlenül figyelmetlenül szaladt az udvaron és fellökte a kishugát ,azt hittük betörött az orra ,sajnos leginkább a figyelmetlen izgágasága miatt vannak veszélyben mások tőle.

Az orvosi rendelőben olyan kb 5 éves korában nem engedtem neki,hogy egy másik kisgyerek játékát elvegye,annak akarata ellen,ezért ott mindenki szeme láttára belémrugott,csípkedni kezdett,akkor nagyon megéreztettem vele,hogy ilyen soha többé eszébe ne jusson,nem is fordult elő többet.

Nem is a verekedése a probléma,hanem az,hogy még most 6 évesen is mindenért sír,akaratoskodik...hát nem könnyű.

Egy gyerekre rá kell szólni ha verekszik,vagy rosszat csinál,hisz úgy tanul harmadik figyelmeztetés után már lehet büntetni.nem kel nagy bünti pici bőven elég,mondjuk határozottan leülteted a szőnyegre és ott hagyod,már ekkora gyerek érti.

Viszont hisztire tilos figyelni,mint ha nem is csinálná,ha üvölt akkor üvölt majd abba hagyja.Az én kicsim 2hétig próbálkozott de rájött nem segít.

ettől független nehéz a szülőknek határozottnak leni,hisz a te szíved is fáj ha sír a gyerkőc.

Az egy dolog,hogy a gyerek temperamentumától sok függ. De az agresszióra reagálni kell valahogy,mert így csak még jobban elmérgesedik. 2 évesen épp itt az ideje korlátozni ezeket a dühkitöréseket. Ha ezt most nem reagálják le,majd 12 évesen nézhetnek hogy mitől kezelhetetlen,dühöngő vadállat a gyerek.

Szóval ez nem mentség,nekem van viszonyitási alapom van nyugodt és temperamentumos gyerekem is,és SOHA nem hagytam rá ha megütött valakit csak azért mert "kicsi" volt. És igen,ha kellett az orditó gyereket húztam haza magam után,először rászóltam szépen,hogyha verekszik hazamegyünk,és aztán be is tartottam az igéretem.

Nem bírom,mikor valaki a saját lustaságából,nemtörődmségéből vagy nem tudom miből nem neveli a gyerekét. Attól,hogy valaki indulatosabb,agresszivabb természet (ezzel semmi baj,különbözőek vagyunk) még nem lehet igy viselkedni. Az lenne a cél,hogy ahogy idősödik megtanulja máshogy levezetni a dühöt,haragot,csalódottságot. Ha nem kezdik el nevelni,végképp kicsúszik a gyeplő a kezeik közül. Ezt bizoynár atúlzásnak fogjátok itélni,de mi lesz az ilyen gyerekkel 6-10-16 éves korára? Mi lesz ha erőfölénybe kerül pl a szüleivel szemben? Az iylen szintű agresszió már nem csak dac,ez nem fog magától "eltűnni" mintha sosem lett volna ,így ,hogy szarnak rá a szülei.

Ez a helyzet a nevelés hiánya,és talán valami egyéb probléma is van a kisifuval,de igazából ha nem nevelik a gyereket nem kell rajta csodálkozni,hogy ilyen.

Bár már régi a kérdés, ideírom, ami kikivánkozik, hátha hozzám hasonlóan más is tapasztalatokat jött keresni.

Főleg azt nem tudom szó nélkül hagyni, hogy "a lányokkal sokkal könnyebb". Nos, nekem ikerlányaim vannak, de totál különbözőek. Egyikőjük -az "elsőszülöttem"- mindigis egy kis szeretetgombóc volt, már baba korában próbált a tesójához aranyosan közeledni, aki erre mindig hisztivel reagált már akkor is. Emlékeim szerint akkor még egyikőnk se szólt rá emiatt. Mára viszont odáig fajult a dolog, hogy pl. egyik nap az ölelgetési kísérletre hanyatt lökte úgy a tesóját, hogy az átesett valamin, neki a kerítésnek. Megszidtam, hogy ilyet nem szabad, amire szokás szerint elkezdett sírni, és ment megvígasztaltatni magát egy családtagommal, mert ezt mindig meg is kapja ilyenkor is. Én meg nyilván vagyok a gonosz, aki JOGOSAN rászólt.. Pl. az apjuk és az anyám kifejezetten ezt erősíti. (Érdekes módon ha a másik lányomat próbálom fegyelmezni, az senkit nem zavar) De a szeretgetésre adott agresszív vagy kényeskedő reakciója csak egy dolog, a másik aggasztó a kérdező által leírtakhoz hasonló brutál hisztik. A legutóbbi nagyobb tombolása nyoma még most is jól látszik az arcán, ugyanis belemart magába. A fejét is a földbe csapkodja ilyenkor, de ha van valaki karnyújtásnyira, azt is bántja. Az apjuk amúgy gyűlöli a macskákat és előttük beléjük rúg, meg nem engedi, hogy cicázzanak, inkább "dádára" bíztat, amiért hiába szóltam. (Mint mindenért is..) Szóval sajnis részben nálunk is masszívan támogatva van az agresszív viselkedés, de a miénk jó példa, hogy mennyire hajlam kérdése is, nem csak a nevelésé. (Hisz akkor nem lenne kezdettől ennyire látványosan antiszoc) Egyébként már néha van, hogy ő is ad puszit vagy megsimiz másokat, de pl. az ölelést a tesójának nem hagyja. Attól is félek, hogy egyszer kárt tesz benne cserébe, mert volt már, hogy kő volt nála és azzal verte fejbe. Egy időben a bújós lányom leszokott a pusziadásról is (mindenki felé), mivel mindig csapkodást kapott viszonzásul a másik lányomtól. Féltem, hogy lelkileg ezzel máris kárt tett benne, de remélem, hogy nem, mert aztán újrakezdte és én mindig örömmel is fogadom a puszikat, ölelést. (De sose könyörgöm ki) Egyébként ők még csak 2 évesek lesznek. Egy ismerős mondta, hogy az egyik unokája is ilyen volt 2-3 éves koráig, akkor kapott a nyakába egy pohár hideg vizet és utána soha többet nem hisztizett. Én még ilyen drasztikus módszert nem mertem kipróbálni, de mikor már tényleg ön- és közveszélyes, amit művel, eszembe szokott jutni, hogy egy próbát megérne.. Csak ne nekem kelljen.🙈