Ki az aki soha nem vágott még a fenekére a gyermekének?
2 éves, még nem kapott :) kamasz korára tartogatom ;D
nem, egyébként apával azt terveztük, hogy egyikünktől sem fog kapni, mindkettőnket vertek gyerekkorunkban, szerintem így érthető :)
Nem ütöttem még én sem a fenekére. Olyan már volt, hogy megfogtam a két karját és megráztam, vagy bependerítettem a szobájába – elég szarul is éreztem magam utána.
Szerintem mindenki csinálja úgy, ahogy zsigerből jön neki (nyilván egy határon belül értem), ha már nagyon elszáll az agya az embernek, úgyis azt fogja csinálni, ami belülről jön, akinek ez a fenekelés, az azt. Bár alapvetően nem értek egyet a veréssel, azt gondolom, amit Vekerdynél olvastam egyszer, hogy ha őszintén jön, akkor nem akkora baj – az a típusú verés a gáz, amikor az utcán sziszegi anyuka a gyereknek, hogy majd otthon kap, és tényleg, otthon, sok idő elteltével, hidegvérrel megveri.
engem eleg durvan vertek kiskoromban, szóval még kiskoromban megfogadtam, hogy én soha.
nemsoka 3 eves lesz a fiam, és varjuk a kistesot, és nem emeltem fel a hangom, és is vertem meg.
mondjuk szerintem a gyerkocom el van kenyeztetve, ezen probalok javitani..
2,5 éves lesz,eddig háromszor kapott a fenekére
én nem hinném,hogy van olyan,aki egyszer sem,soha
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!