Reszketek az idegtöl, Mit csináljak a kisfiammal?

Nem olvastam a válaszokat bocs.

Szerintem vidd le úgy, hogy nincs terv, nem mentek kimondottan sehova, csak levegőztök, és hagyd felfedezni. Arra menjetek, amerre akar. Ne félj nem marad ez így örökre, de kell egy kis teret adni neki, lefog nyugodni, és még a célotokat is eléritek előbb utóbb. Nagy dolog nekik a séta, felfedezés. Nálunk a kisfiammal igen lassan lehetett haladni, minden érdekelte minden lépésnél volt valami őrült izgalmas dolog. Mégis megtanult rendesen sétálni, hogy elérjünk A-B-ig. Nyugodj le, és gyakoroljatok kint lenni csak úgy, és örüljetek ! Később mikor terelgetni akarod, hogy merre is (de ne ezzel kezd !) akkor mutass oda, hogy nézzük meg mi van az a bokor mögött, mi lehet azon a lépcsőn, milyen annak a háznak az ajtaja nézzük meg, de ezt mind az ő szintjén játékosan.

Hajrá türelem !

Nekem nincs gyermekem, de tegnap állatkertben voltunk a párom húgával és az ő 3 évesével és 22 hónaposával. Mindkét gyerek megfékezhetetlen, az anya meg nem törődöm. Nekem vévgig fent volt a pulzusom úgy 2-300 magasságában, mert nem bírom nézni, h a gyerek oda rohan ahová akar. Semmi rendszer nem volt a napjukban. A kislánnyal én fordultam vissza egy helyről, mert már sírt, h pisilnie kell. Aztán vissza akartam vinni, ahonnan elváltunk az anyjától, erre megléptek és egy másik ponton keresett, h hol vagyunk már. A kisfiúnak meg egész nap nem cserélt pelust, így kb 5-kor azt vettük észre, h folyik a pisi, túlcsordult.

Bocs, h ezt így kiadom, de nagyon fel voltam zaklatva, mert én nagyon szeretnék babát (másfél éve semmi), neki meg van és olyan vándorc... módjára kezeli.

Egyébként van tapasztalatom gyereknevelés terén, főállású dajkája voltam egy kislánynak. És tényleg jó dolog a babahám, mert a biztonság a fontos, nem az, h ki mit mond.

Én ezzel a babahámmal egyet nem értek. Biztonságosnak biztonságos az biztos, és szuper !!!

De ha a gyerek nem akar arramenni, mint anyuka, attól ugyanolyan hisztit lecsap, lefekszik, és nem halad, nem lehet úgy rángatni mégsem azzal, mint egy kutyát, gondolom.

Utolsó. Értem én, hogy arra való,de az még messze van a megoldástól. Vagyis a gyereknek nem az a célja, hogy kirohanjon, hanem, hogy feltudjon fedezni, és szegényt nem hagyják. (inkább elbújok előle, veszélyeztetem, stb.k jönnek elő ) Ha anyuka menne vele időnként amerre a gyerek akar, előbb utóbb lenyugodna, és megtanulná, hogy amerre ők mennek is vannak érdekes dolgok. Annyira egyértelmű, ahogy legalábbis az anyuka leírja, hogy a gyerek látni akar, tapasztalni, tanulni. Mikor mi meglátunk valamit amit még sosem, és itt a remek lehetőség ott van pár lépésre megnézhetnénk, és elrángatnak, nem hagyják, hogy odamenjünk milyen érzés az ?

Most kezd el látni szegény gyerek, hagyni kellene.

De erre még az anyuka nem reagált semmit. És mindenki a gyereket szidja, és hogy szigorkodni vele. Mi van a kis türelemmel, a tanítással ? Miért akarunk gyereket, ha türelem az semmi, és figyelembe sem vesszük az akaratát a kis felfedezőnek ?

Ez nem jelenti, hogy elkapatva lenne, és nem is mondom, hogy mindig, de gyakorolni kellene mindkettőjüknek egy kicsit, anyukának nyugiban hagyni a gyereket felfedezni, a baba végre elkezdhetné megszokni, hogy mik vannak körülötte, és nem múlnak el, és fejlődhetne szépen, ha hagynák. Nehéz időszak, nem mondom, hogy nem, de mi vagyunk a felnőttek, mi akartuk a gyereket, akkor ne idegbetegeskedjünk, hanem időnként gondoljunk csak bele a gyerek szemszögéből. Voltunk már gyerekek, talán nem is olyan nehéz nekünk ezt megtenni. Vagy igen ?

Nekem is van kettő én is voltam ideges, hogy nem haladtunk valahova, és muszály volt. Igen. Ilyen van. De azért szántunk idődt a gyerek akaratára is, sokkal nyugisabb úgy az élet, hiába félő, hogy akkor a gyerek vezet. Nem a gyerek vezet ettől még.