Két tizenéves gyerekem van, egyikük autista. Értelmileg teljesen ép, szociális kapcsolatok tekintetében van jelentősen lemaradva. Mit tennél a helyemben?

"ez csak megágyaz a testvérutálatnak"

Igen, csak azt nem veszed észre, hogy a másik oldalról is.

De nektek csak a neurotipikus ember, az autista nem.

Jól látszik a válaszokon.

Az én gyerekeim egyébként szeretik egymást és nem fog az nt olyat okozni a testvérének, ami szó szerint fáj neki, csak azért, hogy ő otthon társasági életet éljen. Nektek ez semmiség, szerintetek viselhető kellemetlenség, holott nem .

11es bezzeg az auti okozhat kellemetlenséget meg fájdalmat a testvérének hiszen neki lehet igaz? Neked csak az auti a gyerek az egészséges meg forduljon fel ha már megszületett..ássa el magát ne éljen társasági életet sőt lehetőleg vonuljon be egy zárdába igaz? Csak hogy a pici auticska érzékeny kis világa kerek legyen.

Nem lennék az egészséges gyereked durván semmibe van nézve. Aztán majd sírsz miért utál.

Nagyon patthelyzet. Ha nem engeded az ottalvàst, akkor a neurotipikus, ha engeded az ottalvást, akkor a neurodivergens gyereked szenved. Most döntsd el melyik làbad vágod le. :/

Olyan megoldás lehetne, hogy a nagyobb gyereket barátnőstül az egyik szülő elvigye ottalvós programra? Pl másik városban állatkert, airbnb, még valami jò program? Ha anyagilag belefér. De akkor nem lesz meg az èlmèny, hogy a saját otthonában fogadott vendèget.

Vagy a kisebbet vigye el arra a pár éjjelre airbnb-zni az egyik szülő.

Akinek nincs ilyen problémával küzdő gyereke, az nem tudja átérezni. A kisebb gyereknek fizikai fàjdalom szintű szenvedést okoz, ha bejárkálnak az otthonába, de közben a nagyot nem fair elzàrni a szociális kapcsolataitól.

Nekem autistaként annak idején jobb lett volna, ha nem tiltják ki a tesóm barátait a szüleim az én érdekeimre hivatkozva. Nem elsősorban arra gondolok, hogy a kapcsolatunk miatt, de persze, valószínűleg nem lett volna egy időszak, amikor a tesóm nem szeretett, de most nem csak erről van szó.

Szociális készségekben vannak a nagyobb gondok nálam, nem értelmileg. Nekem nagyban megnehezítette az életemet egyetemistaként az, hogy anno nem szoktam meg, hogy milyen "másokat kerülgetni". Bejárható távon belül nem volt egyetem, először kolis lettem. Kaptam saját szobát, szobatárs nélkül, de nehezemre esett kimenni például a konyhába. Abszurd időpontokban főztem, hogy hátha akkor nem jön be senki a szinten közös konyhába, ha nem jött össze a főzés, akkor volt, hogy nem ettem, mert kényszeres voltam olyan téren, hogy egy étkezés főtt étel, kettő nem főtt, és amíg nem ettem főtt kaját, addig nem ettem mást, se helyette, se a soron következő étkezés időpontjában.

Emiatt a kövi évet albérletben kezdtem, de nem fért bele anyagilag a teljesen saját, szóval maradt a szobabérlés, tök random lakótársaim voltak, és még ott is meg volt ez, még 21-22 évesen is, csak talán kevésbé drasztikusan.

Azt gondolom utólag, hogy jobb lett volna, ha otthon a kis biztonságos közegben tanulom meg tolerálni a környezetet a családom közelében, nem pedig egyedül, huszonévesen, nehézkesen.

Autistaként azt mondom, hogy ne korlátozd a nagyesó baráthívását, de segíts a kicsinek a helyzetet átvészelni amivel tudsz, akkor is, ha ez jobban láttatja az ő másságát. Ha jól értem, külön szobája van a két gyereknek. Ha netán fürdő is kettő van, akkor legyen beosztva, hogy melyikbe mennek az "idegenek", persze a legjobb ha nem is keresztezik egymás útját. De úgy is segíthetsz, hogy kommunikálsz helyette: megkérdezed a bulizókat, akarnak-e a következő negyed órában menni, és ha nem, akkor szólsz a kicsinek hogy most negyed óráig "tiszta a levegő". Beszéld meg velük, hogy maradjanak fél órát most a szobában stb. És tudom, hogy ez hülyén veheti ki magát, de ezzel nem kell foglalkozni, jobb a kompromisszum, mintha nem jöhetnek egyáltalán. Nekem az is segít ilyen helyzetben, ha valaki szó szerint elmondja, hogy milyen szavakkal kell a bulizóktól valamit megkérdezni. És legközelebb már magamtól is menni fog. Érdemes a gyerekedet is megkérdezni, mivel tudsz segíteni, de te is adhatsz konkrét felajánlásokat, és kifejezetten javasolhatod hogy ezeket próbáljátok ki, mert csak úgy derül ki, mi működik tényleg.

Még egy, ami nekem segítene (legalábbis azt gondolom, odaképzelve magam): ha valaki közben beszélget velem arról, hogy hogyan érzem magam, és "leokézza" az érzéseimet. Tehát ha közösen megfogalmazzuk, akár segédeszközön kikeresve, hogy most félek, aggódom, szorongok stb., és hogy oké így érezni. Megfogalmazzuk mitől tartok, és hogy ez is oké. És akkor föl lehet tenni a kérdést, hogy ennek az érzésnek az ellenére meg akarok-e próbálni kimenni kicsit. Erre lehet nemet mondani és igent is. Lehet egy óra múlva újra megkérdezni stb.

Ugyanis én gyerekként nem csak így éreztem, hanem próbáltam is ezt eltitkolni. Mondjuk csak annyi volt a probléma hogy nem tudtam hogy kommunkáljak az idegennel, vagy egy olyan banális dolgot hogy hogyan szólítsam, de nem akartam lebukni ezzel, így inkább lemondtam minden tevékenységről hogy ne találkozzunk. A mai technikával mondjuk egy fénykép segítség lett volna, amin megtanulhatom, hogy ő a Kriszti, az a Julcsi, a harmadik pedig a Dóri.

A #16-hoz annyit tennék hozzá, hogy gyakorolni kell a szociális helyzeteket, de _segítséggel_. Mert különben a rossz megküzdési módszer gyakorlódik be.

Nálunk az volt az elvárás otthon, hogy minden közösségi programon részt kell venni.

Ez több dologra is "jó" volt: jól begyakoroltam a közösségi programon sarokban elbújást, jól bevésődött hogy az ilyen program csak egy merő szorongás, és az is, hogy az nem fontos, hogy hogy érzem magam. Ha valaki segített volna pár alkalommal, hogy hogyan kell a többiekkel kapcsolatot teremteni, mit mondjak, mit figyeljek, egy idő után megtanultam volna. Ez alapján szerintem a kérdező gyereke ugyanúgy nem mer majd kimenni a konyhába, hiszen épp ezt a "megoldást" gyakorolja most be.

"Az meg abszurd elvárás, hogy az egészséges gyerek legyen büntetve a másik miatt, ez csak megágyaz a testvérutálatnakm"

Igazad van. Egyértelműen az autistát kell büntetni, elvégre ő abszolút tudatosan autista, megérdemli a büntetést.