Nagyon rosszul viselkednek a gyerekeim. Nem bírom már. Mit tegyek? Tudom nevelni kell őket. De semmi nem használ. Felváltva vannak nálam és az apjuknál. De ez a viselkedés akkor is megvolt amikor együtt éltünk.

#18 vagyok, nálunk is sokszor egy óra az altatás, van, hogy másfél? És? Fárasztó, idegtépő, de ettől nem hiperaktív egy gyerek, nem kell orvoshoz vinni. Csak gyerek.

Szerintem neked kéne inkább segítség, mert borzasztó kimerültnek tűnsz. Nagyszülők?

Szerintem az segítene, ha hétköznap max minimális házimunkát csinálnál. Gyors vacsora ilyesmi.

Többi időben együtt lennétek kint. Akkor kupi se lesz.

Hétvégén amikor az apjukkal vannak, tudsz házimunkázni

Tényleg nagyon kemény, mikor futkosnak a lakásban keresztül-kasul, nem hallgatnak rád, aztán mikor már marha fáradt vagy még altathatod is őket egy órán át. El tudom képzelni, mennyire fásult, fáradt, és talán még mérges is lehetsz. Meg tehetetlen is, hogy nem használ semmi, még akkor sem, ha ordítasz, mint az apjuk, nálad mégsem maradnak csendben. Így van nálatok is? Mert nálunk igen. A különbség annyi, hogy pontosan ezek miatt a férjem viszi őket aludni. Előtte felváltva mondunk mesét. Őnagyon következetesen otthagyja őket lámpaoltás után. Minden egyes este bepróbálkozik a kicsi. Ő meg elsőre szól szépen, aztán már nem szépen. Ha a kicsi ettől megijed, akkor megnyugtatja, és utána megy ki. 3,5 a kicsi, 7 a nagy.

Én megpróbáltam ugyanezt, de nekemegyszerűen nem működött, már hatodszorra mentrm be, és nem ment. (De azt is hozzá kell tennem, hogy én vagyok az, aki nehezebben mond nemet, ezért teljesen értem, hogy engem miért nem vesznek eléggé komolyan.) Úgyhogy csak azt akarom mondani, hogy megértelek.

Szerintemannak, hogy működjön a fegyelem az az ára, hogy máskor is szigorúbban kell fogni őket, de én nem vagyok a megfélemlítés híve. Nagymamám nagyon engedékeny volt velem, és teljesen normális ember lett belőlem (jópár évet nála laktam).

Mi amúgy nem engedjük a lakásbanfutkározást, mégis csinálják. Ez életkori sajátosság. Ezért mi kevés időt töltünk a lakásban, és az is márcsak az esti rutinra korlátozódik, hogy az alattunk meg a fölöttünk lakó ne őrüljön meg.

Amit egyik hozzászóló írt, az nálunk is hasonló, csak én a fürdést a fogmosással szeretem összevonni.

Kicsit úgy beszélsz a gyerekeidről, mint aki életében nem látott gyereket közelről, és egy nap arra ébredt, hogy két oviskorú gyerek anyja lett, aztán csak pislog, hogy is van ez.

Ideje lenne edukálódni gyereknevelési könyvekből, hogy lásd, ebben az életkorban milyenek a gyerekek.

26-os vagyok. Nekrm Kurcinka: Eleven kölykök és Faber-King: Beszélj úgy, hogy elmesélje kisgyerekes szülőknek (ez a kékborítós, nem a zöld) könyvek segítettek rengeteget, Lansbury: Nincs rossz gyerek.

Ha össze kellene foglalni, ezek maradtak meg belőlük nagyon, amit használok is napi szinten:

- Indulatkezelés a szülőnek (Kurcinka)

- Játékos nevelés: hogyan tudod rávenni dolgokra őket úgy, hogy ne ordítva kelljen, hanem ők is akarják (Faber)

- Hogyan lásd a rossznak tűnő tulajdonságaikat teljesen más színben, és kezdd el ennek megfelelően kezelni őket (Kurcinka)

- Hogyan kezeld a testvérviszályt (Faber)

- Hogyan tanítsd meg nekik a saját érzéseik elfogadását és a hatékony konfliktuskezelést (Faber)

- Hogyan szabj határokat, hogyan legyél következetes (Lansbury)

A leírásod alapján szerintem sincs semmi gond a gyerekekkel, már orvosi értelemben nézve. Amikor egy gyerek rosszalkodik, az az esetek döntő többségében figyelemfelkeltés. Neki a negatív figyelem is figyelem, ugye. Kimerítő, abszolút átérzem, ketten vannak nálunk is, nem egyszerű. Nálunk amit észrevettem, hogy bár sokkal jobban elfáradnak az ovis/bölcsis napokon, este tovább tart az altatás olyankor, mint pl hétvégén, amikor egész nap együtt vagyunk. Olvastam valahol, hogy az alvás a gyerek szemében olyan, mint egy hosszú elválás, az elalvás meg maga a búcsú, és ezt próbálja odázni, mert nem akar elköszönni. Amikor egész nap együtt vagyunk, akkor tud "töltekezni", és olyankor nem olyan nehéz a búcsú, mert nem hiányzom annyira, míg amikor intézményben vannak, akkor meg ugye egész nap hiányoztam, és mikor hazaértek is este viszonylag rövid időt töltünk együtt, annak is egy jó része kötött (vacsora, fürdés, esti rutin, ilyenek), szóval nem olyan könnyen válnak el. Nálunk tényleg működik az ún. gyerekidő, amikor összefüggő hosszú időn keresztül csak és kizárólag rájuk figyelek, azt játszuk, amit ők kitaláltak, stb. Látványosan kezelhetőbbek utána, és még az alvás is könnyebben működik. Hétköznap ez ilyen 20-30 perc, hétvégén nyilván több. Megterhelő mentálisan, mint állat, ugyanakkor valahogy én is jobban érzem magam ezek után, és tényleg érezhetően könnyebb utána kezelni őket.

Illetve még ami beválik, az a sok-sok fizikai kontakt. Csikizés, leginkább, amikor tényleg semmi eszközöm nincs. Kicsit kergetőzünk, hogy jön a csikiszörny, ezt már önmagában imádják, utána egy jó adag csikizés, és kiadják a napi feszkót. Ha esetleg nem volt időnk/lehetőségünk "gyerekidőre", akkor ez is egyébként egészen jó alternatíva.

Aztán ha minden kötél szakad, alszunk együtt. Na bumm. Nem a világ legkényelmesebb dolga, de még mindig jobb, mint beájulni altatás közben, amíg ők még ébren vannak és ki tudja, mit csinálnak, vagy milliószor felébredni éjszaka.

Mondjuk nálunk is átlag 1 óra altatás az alap. Kivéve, ha együtt alszunk, az drasztikusan csökkenti az altatás időtartamát, olyankor 15-20 perc alatt beájulnak a csajok.

Kitartást, kérdező, nagyon nehéz időszak ez, de elmúlik. Lesznek persze más nehézségek, de pl az altatás később már pont nem lesz gond idővel. Amennyit tudsz, annyit próbálj meg te is pihenni és töltekezni.