Nem tudom irányítani a saját gyerekemet. Mit tegyek?

Én sosem büntettem, nekem olyan 3 éves korra szinte teljesen eltűntek a dolgok, holott sosem nyúltam bele. De nem is szivattam magam feleslegesen, ha ciki volt a játszón megmondtam a gyereknek, hogy mivel így itt nem szabad viselkedni, haza kell mennünk, ha ezt csinálja, és haza is vittem. Nem büntetési szándékkal, hanem hogy nekem meg másoknak ne legyen rossz.

3 éves korra beritkul, minden 16 hónapos gyerek kegyetlen viselkedésre képes, a kora miatt.

Próbálkozhatsz büntetéssel de se annyi iqja se annyi önfegyelme nincs, hogy betartsa, nem direkt szivat téged ígyis úgyis elmúlik!

Erre van a babakocsi vagy a hátrakötés ha nincs szabad kezed, hogy a gyereket lefogja helyetted a boltban vagy az utcán, hogy ne nyírja ki magát mert szaladna.

3 éves korra elmúlik, büntetéssel vagy anélkül, addig ki kell bírni.

Utolsó! Úgy látom nem sokat nézel ki a saját gyerekedből.

A mi lányunkkal 16 hónaposan már bőven nem babakocsiztunk, mert tudott mellettünk jönni normálisan. A boltba is így elmehettünk mindenféle nyúlkálás vagy rohangálás nélkül. Már akkoris szinte bármibe be lehetett vonni. Nem tett tönkre semmit és amihez nem nyúlhatott, ahhoz nem is nyúlt.

Sokkal értelmesebbek már ilyen korban is, mint ahogy az ember gondolná.

Utolsó, dehogynem, attól, hogy ismerem a gyerekem nem azt jelenti, hogy kevésre tartom, a nem hozzányúlkálós gyerekek egyszerűen nyugisak, csendesek, introvertált visszahúzódó, tartózkodó személyiségek, akik pl félnek a csúszdán, ha odamegy hozzájuk egy idegen megijednek, új helyen anyjuk mellett maradnak.

Ez nem az jelenti, hogy jobbak vagy rosszabbak, ők ilyenek(mint pl én is voltam és én utáltam is és szerettem is ezt magamban egyszerre)

Az én gyerekem, mint a világ másik fele, nyitott, felfedező, extrovertált, megszólít, kontaktust teremt idegenekkel, nem elfojtja hanem kifejezi amit érez, nincs benne tekintélyelvűség, nem fél az újtól, nagytól, ismeretlentől.(ez is bosszantó és bámulatos egyszerre.

X év múlva a zárkózott csendes gyerek is megnyílik egy bizonyos szintre, megtanulja elengedni magát, lazulni, nyitni, ahogy az én gyerekem is megtanulja visszafogni magát, belül megélni a dolgokat, kételkedni az ismeretlenben. De mivel ez nem egy pillanat alatt alakul ki, a személyiség és testi fejlettség, érés, hanem fokozatosan, sok év alatt(ezt nevezik felnőtté válásnak) nyilvánvaló, hogy az 1 éves sem testileg, sem szellemileg, de még csak mentálisan/tapasztalatilag sem képes rá.

Aki azt hiszi, hogy az ő gyereke 1 évesen a csodás nevelési módszere(akár büntetés, akár szabadjára engedés) miatt viselkedik úgy ahogy, az egyszerűen tudatlan, mind orvosi, mint pszichológiai területen. A gyerekek mások, ahogy a felnőttek is, csak a gyerekek sokkal nagyobb változásokon mennek át minden értelemben egyik napról a másikra MAGUKTÓL mint a felnőttek.

Privire nem reagálok.

Büntetés alatt olyan negatív következményt értek(megvonást, rossz dolog történését, szidalmazó, becsmérlő szavakat) amiket a gyerek tetteihez kapcsolok büntető szándékkal(tehát azért nem csinálok/azért csinálok valamit, hogy neki rossz legyen és tanuljon belőle)

Amikor hazamegyünk játszóról az nem azért van, hogy megszivassam a rossz viselkedése miatt, hogy utána a kellemetlen érzése vagy a következménytől való félelme miatt szépen viselkedjen, hanem azért, mert a felettem álló társadalmi szabálynak nem tesz eleget, vagy engem készít ki annyira, hogy én nem tudnék neki eleget tenni, ezért megakadályozok/megelőzök egy kellemetlen, elítélendő helyzetet, viselkedést(pl hogy odacsapjon a gyereknek, leborogassa a polcot, elüsse az autó mert nem tudtam elkapni, esetleg kihoz annyira a sodromból a nyilvános szégyenérzettel, hogy irgalmatlanul ráüvöltök). Ezeket megelőzöm azzal, hogy hazaviszem ha kezd durvulni a dolog, vagy azzal, hogy ki sem viszem, amíg nem tud betartani egy szabályt pusztán azért, mert nem képes felfogni/ok-okozatot látni/visszafogni magát.

Ha nem veszélyes, gyerek kezébe adható a dolog amit szeretne, miért várod meg, hogy hisztizzen érte? Add neki oda, ha kéri.

Van napirendje a gyerekednek? Kezdd el ugyanabban az időben felébreszteni reggel (ez nagyon nehéz, mindeni örül, ha még pár percig nyugi van, de hidd el, megéri.) És ezután következzenek a dolgok egy meghatározott, naponta ismétlődő rendben. Pelenkacsere, reggeli, benti játék, tízórai, séta (nasi nélkül!!!), ebéd,és így tovább. Így legalább nagyjából kiszámítható, mikorra éhezik meg, fárad el a kisgyerek. Ritkábban történik meg, hogy a fáradtsága miatt ordítja végig az utat a játszótérről hazáig, hiszen mire kiborulna, már rég otthon vagytok, meg is ebédelt, és letetted aludni.

Van olyan szobarész, ahol nincsenek számára veszélyes vagy tilos dolgok, ahol nyugodtan játszhat és nem kell percenként rászólnod, hogy nem szabad? Mikor elkezdi lepakolni a könyvespolcod, és hiába szólsz rá, adsz a kezébe más dolgot nem hagyja abba, kedvesen, de határozottan berakod oda. Nem fog semmit ledobálni, illetve a saját játékait nyugodtan dobálhatja.

Van olyan időszak a napban, amikor odaülsz hozzá és játsszol vele? Akár csak üldögélsz, figyeled mit csinál, és kommentálod. "Beleraktad a macit. Bumm, ez ledőlt. Brrrr megy az autó, stb. Hagyod hogy átmásszon a lábad alatt, labdát gurítasz neki, tornyot építesz, ő meg ledönti, bábozol a játékfigurákkal, dögönyözöd őt magát, énekelsz, mondókázol. 20-30 perc bőven elég. Sőt, azt is próbálhatod, hogy kicsit játszol vele, mondjuk bepakoltok egy nagy dobozba, aztán kiborítjátok a dolgokat és a következő berakoskatás közben otthagyod, és a közelében csinálni kezded a dolgodat. Pár perc után pedig visszamész hozzá és megint vele játsszol. Fontos, hogy már akkor menj vissza, mikor még nem nyűgösködik, hiszen nem a nyafogást, hanem a nyugodt, önálló tevékenykedését akarod megerősíteni. Ha eleinte csak egy percet bír ki, az is jó, lassan, fokozatosan emelni fogod tudni az időtartamot. Ha húsz percig eljuttok, már nagyon büszke lehetsz a kicsire és magadra is.