Kinövi ezt a gyerek, vagy egész életében ilyen asszociális és keserű lesz? 11 éves

Bocs, nem akarlak bántani, de nekem valami nagyon szemet szúrt.

A nyitókérdésben azt írod, hogy a gyereked (jelenleg) aszociális és keserű ember.

Aztán lejjebb azért kiderül, hogy törődő és aranyos is szokott lenni. Egy későbbi kommentben az derül ki, hogy sokszor szépen eljátszik a nővérével.

Miért a rosszat emeled ki a gyereked viselkedéséből? Miért arra fókuszálsz?

Én nagyon erősen vallom (és nem az ujjamból szoptam, hanem pszichológusoktól olvastam), hogy rengeteget számít, hogy a gyerekünket milyennek látjuk.

Hasonlítsd össze ezt a két minősítést!

1. "Gyermekem aszociális és keserű ember. Igaz, időnként törődő és aranyos is tud lenni. Dühkitörései vannak, sokszor csúnyán reagál. Bár időnként jól eljátszik a nővérével."

2. "Gyermekem törődő és aranyos. Sokszor eljátszik a nővérével. Igaz, rosszul tűri, ha valami nem sikerül neki elsőre. Van, hogy a nővérére is csúnyán reagál, noha ő nem adott okot erre."

Ugye?

Milyennek akarjuk látni a gyerekünket?

Vigyázat! Olyanná is fog válni!

Én soha nem büntetném azért, mert dühöng, ha valami nem sikerül neki. Inkább átölelném és azt mondanám, hogy én akkor is szeretem őt. Sokszor kommunikálnám feléje, hogy én akkor szeretem, ha sikertelen, ha hibázik, ha dühöng, ha tüskés. Akár ott, abban a duzzogó hangulatban megmondanám neki, hogy én akkor is szeretem, akkor is aranyos és szeretetre méltó fiúnak tartom.

Valószínűleg érzékenyebb az átlagnál, jobban meg fogja szenvedni az élet adta pofonokat.

Nem élek veletek, nem tudom, ki, hogyan viszonyul hozzá a családból.

A 6 éves kisfiam is hamar méregbe gurul, ha valami nem sikerül neki. Szelíden próbálom neki mondani, hogy az élet természetes velejárója, hogy nem mindig sikerül rögtön elsőre az embernek. Sokszor mesélek arról, hogy mi, felnőttek is időnként hibázunk, kudarcot vallunk valamiben, mégis szeretjük magunkat és nem veszítjük el az optimizmusunkat. Próbálom arra is ránevelni, hogy az elkövetett hibáinkból tanulhatunk is.

Általában véve jót tesz egy gyerek önértékelésének, ha több önállóságot kap. Pl. egyedül közlekedhet, maga dönthet bizonyos (saját magát érintő) kérdésekben. Lehet, hogy lányod sokszor úgy érzi, hogy a nővére árnyékában ő mindig csak második lehet: a nővére mindig okosabb, ügyesebb, felelősségteljesebb, hisz 3 évvel előbbre jár.

Írtad, hogy jársz vele pszichológushoz, de nem reagál semmire. A pszichológus mondta, hogy tanácstalan vele? Vagy csak te sürgeted, hogy ott is "jól produkáljon"?

Ja, hát így távolból nem nagyon tudok mit mondani.

Ne szidd, az csak ront a helyzeten.

Éreztesd vele, hogy akárhogy viselkedik, te akkor is szereted. Ill. ti, a férjeddel... Gondolom teljes családban éltek. Ha nem, az megint belejátszhat.

Minél több önállóságot kapjon, attól javulhat a helyzet.