A Vadaskertben adnak még Asperger diagnózist?

A kérdezőnek:

Mostanában én írtam több választ, a jelenleg 57%-os válaszoló vagyok. 45 éves, de csak tavaly diagnosztizált, bár én 2007-ben egy aspergeres könyv olvasása után tudtam meg hogy az vagyok. Nem autista, hanem aspergeres. Évekkel később olvastam hogy az új DSM-ben az autizmus alá sorolták.

Nem tudom hogy Önnek milyen a gyereke, nem is tudhatom.

Nekem sokat segített volna ha előbb tudom a diagnózist (és a család is).

A kezelést illetően: Valójában fogalmam sincs hogy a szakemberek hogyan kezelik az Aspergeres vagy az autista embereket. De azt tudom hogy a gyermekkorban elkezdett kezelés, fejlesztés alapvető fontosságú. A sógorom bátyjának az első gyerekét nem fejlesztették, most 30 év körüli, intézetben él gyerekkora óta. Autista. Nem ismerem az ezen belüli pontos meghatározást, de "keményen" az. Nem képes önálló életvitelre.

Én meg Aspergeres, hivatalosan fogyatékosnak minősített. Nekem is az szerepel a határozatban hogy "önálló életvitelre nem képes".

A mensa.hu-n talált IQ teszt szerint 117-es az IQ-m.

"Gyógyír" az aspergerre vagy az autizmusra nincs, de talán nem is kell!

Aspergereseket hatásosan kezelnek ADHD gyógyszerrel (Ritalin, Adderall) Amerikában.

A kisebbik unokaöcsémet a szülei fejlesztették, ami azt takarja hogy járatták karate edzésre, tanult zongorázni, úszni, stb. Most egyetemre készül, lehet hogy külföldön. Országos matematika versenyeken vett részt. Néhány éves korában késve kezdett el beszélni, 0-tól kezdett számolni, egyéb furcsaságok. (Ilyen az Aspergereseknél nincs.)

Én sosem voltam jó matekból.

Én is "jól kompenzáltam" - ezt az Autizmus Alapítványnál mondta a fejlesztő. Ezzel nem értek egyet. Persze hogy kompenzáltam, de nem jól.

A nővérem is azért remélte hogy a gyereke "csak" aspergeres, mert azt hitte hogy az az enyhébb változata az autizmusnak - ezért találtam meg nála az Aspergerről szóló könyvet.

Nem az okosságról van szó. Az unokaöcsém is okos, elvileg én is az lennék, bár az életben elért eredményeim nem ezt mutatják...

Hogy mennyire érzi magát másnak a gyereke, azt talán tőle kéne megkérdezni. Sokféle jelensége lehet ennek, de felelős szülőként nyilván megfelelő szakembereket keres, és nem bulvár média, felkészületlen pszichiáter és egyéb-szinten kezeli a gyermeke jövőjét csak azért mert reméli hogy nem olyan "súlyos".

Súlyos akkor lesz, ha Ön nem elég tudatos és felkészült! Tapasztalatból mondom hogy a pszichiáterek többsége nem az. Ezért is ajánlottam az Autizmus Alapítványt.

A sok tudatlan hozzászólás miatt írtam hosszabban, remélem hogy most már segítettem.

Akkor minden rendben van!

Örülök hogy komolyan veszi a dolgot, ez kiderül abból is hogy korán észrevette hogy van valami "bibi", és kivizsgáltatta. A Vadaskertet nem ismerem, de ezek szerint tényleg jók.

A kérdéséből szűrtem le azt hogy nem elégedett a vizsgálati eredménnyel. De nem azért adták az F.8400-t mert már nem adnak aspergeres diagnózist. Adnak. De az Ön gyereke nem Aspergeres az ő megállapításuk szerint, hanem autista. Csak azt akartam tisztázni hogy ez nem a súlyosságról szól. Ez nagyon fontos!

"Mivel széles a spektrum,egy aspergeresnek is lehet olyan szociális nehézsége,amivel nehezen boldogul."

Nem hogy az aspergereseknek is lehetnek, hanem pont rájuk jellemzőbbek a szociális nehézségek!

Nem csak a széles spektrumról van szó, hanem alapvető jellegzetességek vannak a két típusnál. Az Asperger-szindróma nem egyszerűen az autizmus spektrum egy szeletét takarja. Végül is nem véletlenül kapott külön megnevezést. És nem azért sorolták be az autizmus alá, mert rájöttek hogy annyira nem számít, hanem mert sokakat félrediagnosztizáltak, és ebből nyilvánvalóan gondok adódtak. Valamint azért is, hogy egy egyszerű megnevezés, "címke" helyett az egyéni sajátosságok nagyobb figyelmet kapjanak. Ettől még maradhatott volna a DSM-ben is külön diagnózis, de nyilván reménytelen volt minden szakembertől elvárni, hogy annyira alapos legyen a meghatározásban.

Én jobban örülnék ha a gyerekem autista lenne mint ha aspergeres. Persze akkor, ha magasan funkcionáló.

Én is szívesebben lennék ilyen, és nem aspergeres.

Ahogy egy orvos mondta, az autizmust fel lehet úgy fogni mint egy evolúciós fejlődési elágazást. Bizonyos előnyökről lemondtak más előnyökért. Érdekes elképzelés.

A sógorom és a bátyja is klassz karriert csinált. Baromi jól vág az agyuk, jók voltak matekból, családjuk van, a társas készségek-beli hiányosságaikból meg nem csináltak gondot. Ez utóbbi elég fontos.

Idén megismertem több fiatal autistát is, akik segítséget kapnak hogy tudjanak állást találni. Irigyeltem őket az önbizalmukért. Hiába látszanak a furcsaságaik, nem veszik a szívükre. Persze észre sem veszik magukat. Csak külön tanítani kell nekik a társas viselkedés szabályait.

Ami engem illet, olyan jellegű fejlesztés lett volna nagyon hasznos, ami segíti az önbecsülésem, sikereket ad, és javítja a mozgáskoordinációm. Ha kézen fogva elvisznek mondjuk judo edzésre, és bátorítanak hogy ne adjam föl - mert nagyon szorongtam mindig az emberek között. És a mozgáskoordinációm is sokkal rosszabb az átlagnál, de kitartó és a személyes képességeimhez igazodó módon sokat javíthattak volna. Több önbizalom és magabiztosság révén a tanulás is jobban ment volna.

Én nem matekból voltam jó, hanem írásban, szókincsben (ha meg mertem volna szólalni). Ez is asperger-jellemző.

Talán kicsit provokatívra sikeredett amit a szülői felkészültségről írtam, de nem kimondottan önnek szólt, hanem az "asperger, vagy valami súlyosabb" jellegű felfogásra írtam. Ha engem diagnosztizáltak volna gyerekkorban, de azt mondták volna hogy ez "csak" asperger tehát nem komoly, azzal ugyanúgy nem mentem volna semmire, mint ahogy így sem.

Ha más szülőktől hallotta hogy bűntudatuk van amiért nem vették észre hamarabb, én nekik adok igazat. Az a szülő is neheztel a szakemberekre, akinek a gyerekéről írtam hogy már felnőtt és intézetben él. Bizony sokkal jobb élete lehetett volna, ha hozzáértő kezekbe kerül. Tény hogy mindent nem lehet megváltoztatni, de nem is ez a cél, hanem az eredményes, boldog élet.

Engem is szerettek a szüleim, de a tüneteimet, a túlságosan visszahúzódó viselkedésem elkönyvelték hogy "hát ilyen a gyerek és kész", legfeljebb "rugdostak" hogy miért nem barátkozom, miért nem járok szakkörbe, edzésre mint más gyerekek, miért vagyok lusta.

Ettől is csak kevesebbnek éreztem magam, és hát valóban nem fejlődtek úgy a készségeim mint egy "normális" gyereknek. Sosem derült ki hogy igazán miben lennék jó.

Azért nem privátban írtam, hogy legalább az én példámból más szülő tanulhasson.

Az pedig biztosan nem mindegy hogy magasan funkcionáló autista vagy aspergeres valaki. Más területeken, másképpen igényel több figyelmet. Más természetű gondok akadnak a későbbi korban, ha ezt nem vették figyelembe.

És ha kisgyerekkortól nem fejlesztik a gyereket az ő egyéni igényei, sajátosságai szerint, azt már nem lehet behozni később. Én csak utólag lettem okosabb a témában, jó hogy ma már előre is lehet okos az ember.

Most már úgy érzem hogy kellően kimerítettem a témát. :)

Ja, és a 117-es IQ-mról azt írták a mensa.hu eredményében hogy ez az érték magasabb mint az emberek 87 százalékának az IQ-ja. Nálam ez abszolút nem jelent meg az iskolában! Mindig is butábbnak tartottak az átlagnál, nem segítettek kiaknázni a képességeimet. És butább is voltam.

Az autista unokaöcsémnek sosem volt a tanulással problémája. Az osztálytársai a korai általános iskolai (vagy most minek hívják) években kiközösítették, ilyen téren voltak gondjai, de ettől nem alakult ki nála szociális szorongás, nem vetette vissza az eredményeit.

Ellenben az Asperger szindrómások többsége lesz szociális szorongó. Ebből is látszik, hogy más jellegű segítséget, fejlesztést igényel az egyik, mint a másik. Másra kell helyezni a hangsúlyt.

Elnézést kérek ha valakinek sok amennyit írok. Lehet olyan, akinek nincs türelme végigolvasni, de ne rajtam múljon a téma megértése, ezért inkább leírom.

Most rákattantam a témára (megint), és ilyenkor úgy vagyok vele, hogy szeretem végigcsinálni, hogy végre lezárhassam a témát (magamban is). A félreértések és a félremagyarázások számomra mindig ingerlőek voltak.

Amúgy meg igen, éppen nagyon ráérek. :)

Az Asperger szindróma 1994-ben került a DSM-be, mint az autizmushoz bizonyos dolgokban hasonlító, de attól mégis jól megkülönböztethető tünetegyüttes.

1995-ben mentem először pszichiáterhez, akkor 21 éves voltam. Persze semmit nem tudtam ezekről, csak tudtam hogy nem vagyok rendben. Ez alatt a félelmeim értem, ami az aktív életvitelben akadályozott. Saját döntésem volt, egyedül én láttam úgy hogy a túlságosan visszahúzódó viselkedésem nem természetes, elvégre nem éreztem jól magam a bőrömben, hiányzott hogy nem voltak barátaim, de főleg hogy barátnőm - akkor már egy évtizede tudatosult volt ez a hiányérzet.

Sajnos a pszichiáter csak rizsázni tudott. (Depresszió, antidepresszáns, xanax). "Ugyan, maga olyan értelmes fiatalember, ne aggódjon!" - jellegű szöveg.

Apám ellenezte a gyógyszereket, a pszichiátereket is hülyének tartotta - milyen kár, hogy ebben az utóbbiban igaza volt! :)

Azt mondta hogy fogadjam el magam ilyennek - de ezt nem pozitívan gondolta, hanem hogy kevés vagyok, de fogadjam el.

Az autistákat azért irigyelem (jó, csak kicsit) mert ők nem zavartatják magukat.

A saját, közvetlen megfigyeléseim alapján a legtöbb autista simán belegyalogol olyan helyzetekbe, ahol mindenkinek nyilvánvaló a már-már antiszociális viselkedésük, de ők nem zavartatják magukat.

Viszont mindig van valamilyen téma ami annyira leköti őket, és kielégíti a kreativitás iránti vágyukat, hogy utána ez lesz a szakmájuk vagy hivatásuk, és így a társas helyzetekben megnyilvánuló akár szélsőséges furcsaságaikat is a környezetük mosolyogva elnézi. És őket magukat sem zavarja, és nem érinti őket hátrányosan.

Kicsit olyanok mint az elefánt a porcelánboltban, de nem zavartatják magukat. És amit csinálnak, abban kiemelkedőt tudnak nyújtani. Ezért is mondta egy orvosom hogy az autista férfiak a nőknél meglepően népszerűek. Nyilván a magas szinten funkcionálókra vonatkozik! Ők a legtöbb esetben átlagon felül sikeresek az életben.

Az Asperger szindrómások is sokszor olyanok mint az elefánt a porcelánboltban, de ők észreveszik magukat. A társas készségeik ugyan fejletlenek, de ezt észre is veszik. Ezért lesz a többségük szociálisan visszahúzódó (hogy elkerüljék a további sérülést), és túlzottan önkritikus. Ez viszont gátolja hogy bármilyen témában elmélyüljenek, ha ahhoz emberek közé kell menni.

Nem csak társas kapcsolatok terén való fejletlenségről van szó, hanem a kommunikáció vételéről. Úgy tűnik hogy az aspergeresek és az autisták is a verbális kommunikáció megértésében jók, a kommunikáció "maradék" 93%-ában (hanglejtés, gesztusok, hangszín, stb.) nem jók. Ebben a kettő nagyon hasonlít.

Így lettem én is informatikus, szakképzettség nélkül, mert folyton otthon kuksoltam a számítógépbe bújva, de annyira jó sosem lettem mint az aki legalább 4-es matekból.

Lehet hogy most van akinek úgy tűnök mint akinek az Asperger szindróma a rögeszméje. Nem az, csak nyilvánvalóan látszik az asperger és az autizmus közötti különbség, és látom a hozzáállásbeli különbséget ma is, és ennek a következményeit, amit ki kéne küszöbölni. Sok szülő igyekszik elmosni a különbséget, és ezért örülne ha a gyereke inkább "csak" aspergeres lenne. Aki érintett, az végezze el a házi feladatot, olvasson utána. Olyan alaposan, ahogy egy autista is tenné! :)

Nekem az is sokat segített volna, ha akkor diagnosztizálnak, amikor 33 évesen én diagnosztizáltam magam. Amikor a pszichiáternek elmondtam hogy mit találtam, azt mondta hogy ismerős a szó, hogy már hallotta valahol. Ez volt 2007-ben. Ennyiben maradtunk.

Én meg nem voltam elég tudatos hogy ne hagyjam magam, és utánamenjek a dolognak. Így csak otthon olvasgattam róla, és próbáltam megérteni, és hogy mit kezdjek a problémáimmal.

Legalább tudtam volna hogy mitől és miben vagyok fura. Miért lógok ki a sorból akkor is amikor be akarok illeszkedni. Így is megértettem sok mindent, de szakember segítsége nem volt.

Ami azt illeti, most sincs, mert ennyi idősen már minek. Csak leszázalékoltak. Legfeljebb a komorbiditásként kialakult szociális szorongáson lehet enyhíteni gyógyszerrel.

A már említett autista unokaöcsémnek nincs szüksége szorongásoldásra, az abszolút kezelhető. Rá van kattanva a robotikára, menő lesz benne. Vagyis már most is az, és ebből lesz karrierje.

Gyerekkorban még nekem sem kellett volna gyógyszer.

Szeretném ha az asperger szindróma és az autizmus különböző fokozatainak az összemosását abbahagynák a laikusok, mert én már nem, de a mai gyerekek rosszul járhatnak.

És elnézést kérek azoktól, akik autisták, de nem tartják őket magasan funkcionálónak és nem is aspergeresek, mert most itt is, meg a bulvár médiában is (pl rtl klub, fókusz) sok szó esik arról hogy ez ilyen intelligens, az olyan intelligens, közben meg az átlagos vagy a nem megfelelően mért intelligenciájúak hanyagolva vannak. Hallottam olyan autistáról, akivel csak egy madzag segítségével tudtak kommunikálni. Egy húzás:igen, kettő: nem. És átlagon felüli intelligenciát mértek így nála. Sok szülő ezért nem szereti ha autistának "bélyegzik" a gyereküket, és ragaszkodnak az aspergerhez mert hitük szerint az enyhébb, vagy azzal vetik el a komolyságot hogy széles spektrumról beszélnek.

Az autizmusról mint spektrumzavarról azt mondta egy orvos nekem, hogy ő is érne el valamilyen pontszámot az ilyen teszten, ahogy mindenki. Hát persze hogy igen, és ezzel már komolytalanná válik az egész.

De van akit gátol az életben az autizmusa, és az asperger sem enyhe autizmus.

Nyilván engem sem érdekelne hogy hivatalosan autistának számítok-e vagy aspergeresnek, ha időben lettem volna úgy fejlesztve az egyéni képességeim szerint, hogy ne számítson a különbség.

Akinek most kisgyereke van, annak azért számítson a különbség, hogy később valóban mindegy legyen!

Még egy érdekesség: Idén találkoztam olyan felnőttel, aki aspergeresként volt diagnosztizálva, de számomra nyilvánvalóan autista volt. Nálam idősebb volt, és a mániája volt a tömegközlekedés. Volt hogy azért késett foglalkozásról, mert a villamosokat figyelte, vagy számolta, nem is tudom. Nem értem. És folyton rá kellett szólni hogy hagyja már abba, mert nem ezért vagyunk itt, ezt majd szünetben. Mindezt tehát társaságban, és egyszer sem vette észre magát, egyáltalán nem zavarta hogy a környezete nem vevő arra amit beszél. És emiatt szorongása nem volt. :) Nekem ez olyan fura. És ha már autistának kell lennem, bárcsak inkább ilyen lennék.

Időnként bennem is megnyílik a csap, és dumálok egy témában ami nagyon felpörgeti az agyam, mint például most is. :)

Esetleg túllövök a célon, és megütöm a bokám, mert persze a kritikára mindig nagyon érzékeny voltam.

Így voltam egészen kis gyerekként is, és ebből alakult ki az a természetellenes visszahúzódás, amire egy pszichiáter azt mondja hogy szociális szorongás, szociális fóbia, ilyen géneket örökölt, fogadja el.

No, ezt nem kívánom senkinek!

Szóval kedves szülők: pontos diagnosztizálás, egyéni képességek felmérése, fejlesztése! Akkor valóban mindegy lesz az egész autizmus téma.

És ami azt illeti, rohadtul felb*sz agyilag hogy ennyit kell az amúgy mindenki számára nyilvánosan, az Interneten is elérhető dolgokat elmagyarázni. Amiket szakemberek is tudnak.

De a kérdezőnek az nem jó ha autistának minősítik a gyerekét (F8400), neki asperger kell.

"Nem tudom, hogy amiatt,mert már nem adnak aspergerest,vagy súlyosabban érintett,mint gondoltam."

Én vagyok a hülye hogy megpróbálom elmagyarázni.

És még én magyarázom hogy attól nem kell elítélni az embert ha autista, hanem fejleszteni.

És hogy mik a különbségek. "De én szülő vagyok, és ugyanúgy szeretem." Istenem!

Én kérek elnézést az összes hozzászólásomért! (megszoktam a kritikát a kirohanásaimért.)

Valójában nem kérek elnézést, de azt valóban sajnálom hogy minek mentem egyáltalán bele a témába. Kár volt hozzászólnom. Teljesen fölösleges.

Autista/Aspergeres/45/Fogyatékos

Az indulatokat az váltotta ki bennem hogy a kommentjeiből látszott hogy még mindig nem tiszták önnek azok a jellegzetes különbségek, amik az aspergert a többi szintű autistától elválasztják.

És ez nem okvetlenül annak tiszta aki "benne van". Ők nem biztos hogy el tudják mondani úgy hogy egy kívülálló megértse.

Egy gyermek pláne nem tudja megfogalmazni. Ezért fontos hogy az a felnőtt aki kapcsolatban van vele, megértse a jellemzőket. Nem a papírka miatt, hanem a hús-vér emberi lény miatt, akinek segíteni szeretne. Ezt próbáltam kommunikálni, de most már belefáradtam. Nekem valóban nem fontos hogy ön mit gondol róla, de a gyerekének igen!

Az Interneten valóban sokféle információ van, ez már csak így van. Én az autizmus és az asperger megkülönböztetésében nem találtam egymásnak ellentmondó cikkeket, írásokat, de én szakmabeliek írásait olvastam mindig, valamint érintettekét.

Az autistáknak is gyakran vannak gondjaik a szociális esetlenségük miatt - amennyiben olyan szinten vannak hogy ezt egyáltalán felfogják.

A kérdésére hogy adnak-e még ilyen diagnózist, már napokkal ezelőtt válaszoltam. Úgy tűnt hogy ezt nem akarja elfogadni.

És úgy tűnik hogy még most sem, hiszen még mindig ezt írja:

"Erre ott helyben lesz majd lehetőségem választ kapni"

Az indító kérdéséből az derül hogy már kapott: F8400. De ezen én már nem tudok segíteni. Megpróbáltam.