El lehet mismásolni egy "gyenge" autizmust?
Vagy kiderül mindenképpen alsóban, akkor is, ha speckósabb a suli? Szerintetek?
8 éves fiú, most lesz elsős. A szülők nem ismerik el, hogy baj van. Pedig látszik sajnos..
Ismerős fia is a spektrum szélén volt, de a suliban egyre rosszabb lett az állapota...
A kérdésem:"megúszhatja", vagy mindenképpen súlyosbodik, és bizottság elé kerül?
20-as, ez a ritka kivétel. Nagyon sok családot ismerek, enyhe autizmussal, ahol a gyereket integrálhatónak titulálta a bizottság. Ennek ellenére mind vagy speciális iskolában vagy magántanulóként végezte. Az átlag pedagógus halálra rémül tőle, és a legkisebb konfliktusnál azonnal behívatja a szülőt, hogy ő nem gyógypedagógus, és inkább vigye el a gyereket máshova.
10-ből 10 családnál ezt tapasztaltam.
Én személy szerint egyetlen pedagógusban sem bízok, mind azzal jönnek, hogy alul vannak fizetve, nem fognak speciális gyerekkel kínlódni.
Az én fiam enyhe fokban autista, de akkor is vannak fura dolgai,nem lehet el mismásolni, soha nem is próbáltuk. Elfogadtuk a tényt, bármilyen nehéz volt.
Viszont ismerek olyan szülőket, akik erre képtelenek, a kisgyerekről lerí, hogy baj van, de mégsem hajlandóak tudomásul venni. Szenvedés nekik az iskola, a kisgyereknek is, meg a környezetének is, mert dührohamai vannak és olyankor ordít, üt, vág mindenkit, aki az útjába kerül (köztük szegény lányomat és a barátnőit is, akiknek az volt a "bűne", hogy pont az udvaron álltak). Rengeteg beírása van már és többször kérték a szülőket, hogy vigyék a bizottsághoz, mert kell rá a diagnózis, mégsem történik előrelépés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!