El lehet mismásolni egy "gyenge" autizmust?

Írtam: ha okos, intelligens a gyerek, megúszható. Kompenzálnak ügyesen. Persze kérdés, hogy jó-e, ha idővel magától döbben rá, hogy baj van vele, és úgy érzi majd, hogy nem foglalkoztak ezzel eleget a szülei.

Az enyémnek sincs papírja. Nem autista, hanem adhd-s (mondjuk mostanában egyre inkább az autizmus spektrumára helyezik). Voltunk orvosnál, van diagnózis, tanárai tudnak róla, de szakvéleménye nincs róla és nem is akarok.

Hivatalosan a gyerekem nem autista, mert a bizottságnál és a pszichiáternél is mondták, hogy az integrálás az elsődleges cél, ha papír nélkül is megy, az enyhén érintetteknek nem adnak papírt, pláne, ha pénz is van fejlesztésre, és nem szorulnak az államira.

Ha a gyerek csak kicsit furcsa, be fog illeszkedni, és ettől semmilyen hátrány nem fogja érni.

Ha viszont hétköznapi emberek komolyabb gondot sejtenek, akkor jobban jár a gyerek papírral, amíg csak te, addig nincs gond.

14-es, egy ideális világban ez lenne, igen. Magyarországon az oktatási rendszer, mint sok minden más romokban hever. Tehát a fejlesztésekben egyáltalán ne bízz, ha csak ezért kéne papír, hát jobb, ha nem lesz neki.

A fejlesztés 8 fős csoportokban zajlik, ahova különböző életkorú és különböző problémával rendelkező gyerekeket raknak össze. Már ha egyáltalán találnak gyógypedagógust, mert vidéken ritka, mint a fehér holló.

Egyébként meg van a gyerekpszichiátria, vagy esetleg erre szakosodott kórházbak,pl. Vadaskert meg van a Szakértői Bizottság. Az egyik az egészségügy, a másik meg oktatásügy. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Tehát el lehet vinni kórházba, kivizsgálni, fognak diagnózist is adni, de erről őket titoktartási kötelezettség tartja. Tehát a szülő, ha akarja, nem mondja meg az iskolának, ennek ellenére a kórházban is kaphat némi segítséget (na, nem sokat, de vannak pl. foglalkozások a beilleszkedés segítésére, súlyosabb esetben gyógyszert írnak.) Emellett hordhatja a szülő magánúton fejlesztésre a gyereket. Én személy szerint mindenkinek ezt javaslom, ugyanis így megkapja a gyerek szerintem ebben az országban maximális segítséget, viszont nem stigma.

Amennyiben a tanárok kiszűrik, hogy gond van a gyerekkel, akkor két dolog lehet. A szülők megmondják, hogy tudnak a dologról, és hordják magánúton fejlesztésre. Vagy a tanárok természetesen mindenféle mézes-mázos szövegbe csomagolva azért csak elküldik a gyereket a Szakértői Bizottsághoz. Ők adnak kódot, amire hivatkozva már ki lehet a gyereket rakni az iskolából. Persze írnak ki fejlesztést is, amit ingyenesen iskolaidőben megkap a gyerek, de személyes tapasztalat szerint a gyerek jobban jár, ha nincs ilyen papírja. Ugyanis még ha le is írják, hogy integrálható, a tanárok ebbe nem szoktak belenyugodni, jön a szekatúra, vidd el, mi nem értünk hozzá, stb. Elvinni meg nem tudod, mert ha le van írva, hogy autista vagy bármilyen más sni-s, akkor egyik másik iskola sem fog kérni belőle.

Kérdésedre válaszolva, igen, meg lehet úszni, hogy nem kódolják be a gyereket, amennyiben a gyerek nem viselkedik annyira zavaróan, hogy a tanárok meg akarjanak tőle szabadulni. Ha súlyos az autizmusa, akkor nem, mert akkor a Szakértői Bizottság le fogja írni, hogy nem integrálható, tehát speciális iskolát kell keresni. De ők leginkább az értelmi képességeket nézik, tehát ha nem szellemi fogyatékos, akkor marad az integráció, aminek a tanárok nem szoktak örülni.

A fejem fogom az olyanoktól, hogy a szülő ilyen magatartása káros a gyereknek, mert nem kapja meg a szükséges fejlesztéseket. Én is ezt hallgattam évekig, bedőltem nekik, nem kellett volna!

Nem fejlesztik őket. A fiam adhd-s, állítólag autista szakos gyógypedagógusunk volt, de közölte velem, hogy a szociális magatartást ő nem tudja fejleszteni, azt csak csoportos szituban lehet, és a tanítónők dolga. Na, tessék! Ellenben kitűnő tanuló, és halálra unja magát a fejlesztéseken. A lányom is adhd-s, na, neki meg logopédus jutott, folyamatosan szókincsfejlesztés megy, már megnyerte az iskolai szókincsversenyt. Igazán örülök neki, hogy ekkora sikereket ért el a gyógypedagógus, de nem igazán ez volt a cél. A matek nem megy, szerinte az meg nem az ő dolga fejleszteni. Persze őt is berakták 7 másik gyerek közé, az egyik autista, a másik diszlexiás, a harmadik a fene tudja micsoda, de ennek aztán a világon semmi értelme! Azon kívül, hogy kb. az összes tanár első körben azt hitte, hogy súlyosan szellemi fogyatékos mindkét gyerekem. Ha fogadóórára megyek, mindig azt hallgatom, hogy nem értik, nem értik, a gyereknek semmi baja. Igaz, hogy a lányom matekból és helyesírásból csapnivaló, fel is akarták menteni, de ezen kívül végülis semmi gond. Következő alkalommal én le is akarom vetetni a kódot róluk, mert félek, hogy továbbtanulásnál ez hátrány lesz, csak azért az nem lesz olyan egyszerű.

Bocs a sok offért, csak azért írtam le, hogy aki nincs ebben benne, az is lássa, hogy milyen a rendszer.

17-es, igen, ahogy írtam, egy ideális világban.

Mert a normál integrált iskola szenvedés nekik.

Szerintem is a magántanulóság lenne a megoldás, amikor is napi 2-3 órát bent van a suliban, a többit otthon tanul. Már ha van aki otthon tanuljon vele, mert a legtöbb családban ez nem megoldható.

A speciális iskolát meg nem javaslom, mert ott 6 általánosról kapnak csak bizonyítványt, és azzal nem fog tudni mit kezdeni. Szerintem ha már az általánost elvégzi integráltban az jó, középiskolában már önállóbbak, meg van esti képzés, ahova nem kötelező bejárni, ott már könnyebben tanul egyedül a gyerek.

15-ös, durva általánosítás, amit írsz. Tudom, hogy sok helyen valóban így megy, de szerintem ha egyértelműen gond van a gyerekkel, nem jó, ha az iskolában elhallgatják a dolgot, mert sok olyasmiért is csesztethetik, amiről nem tehet, csak mert nem tudják és nem értik, hogy miért olyan, amilyen.

Saját tapasztalat: falusi (integráló) iskola, aspergeres gyerek. Nagyon féltünk, és hosszan rágódtunk, hogy mivel teszünk jobbat, ha kussolunk mélyen a gyerek állapotáról, és majd valahogy ellavíroz, vagy ha őszintén megmondjuk, hogy mi a helyzet. Utóbbi mellett döntöttünk és nagyon nem bántuk meg. Nagyon elfogadóan és segítőkészen bánnak a gyerekkel, ez meg is látszik rajta. Egyéni fejlesztést kap egy autizmusra szakosodott utazó gyógypedagógustól. Nem csoportosan, hanem egyénileg, heti 5 órában. Persze emellett hordjuk magánúton is fejlesztésre és itthon is megtesszük, amit csak lehet. Nagyon örülök, hogy nem hallgattam senkire, mert mindenki azt tanácsolta, hogy ne "bélyegezzem meg" a gyerekemet.

Igen, tudom, szerencsénk van, ez nem mindenhol így megy. Nagyon meg kell nézni, melyik intézménybe visszük a gyereket, hogy ott milyen a hozzáállás.