Mit tegyek a 4 éves kisfiam ma azt mondta pofon vágta az óvónője?
Kedves 8-as válaszoló:
ott kezdődik, hogy az óvónők napi 8-10 órában a gyerekekkel vannak, és lennie kellene valami alapvető bizalomnak a szülők részéről feléjük, ami ott kezdődik, hogy ha valami probléma felmerül, vagy a gyerek mond otthon valamit, akkor első körben megkérdezik őt a szülők, nem a háta mögött kérdezgetik a többit szülőt. Csak mondom, ebből komoly galiba lehet, ha nem bántotta a gyereket, a kérdező meg elkezdi kérdezgetni a többi szülőt és gyereket a folyosón... ez azért már majdnem rágalmazás, ha úgy vesszük, és tegyük fel, nem történt ilyen.
Nagyon sok gond van abból, hogy a szülők nem az óvónőnek szólnak, ha probléma van, hanem maguk között elméleteket gyártanak, megbeszélik a boltban, a játszótéren, stb.
Nem tudom, ebben az esetben mi történt, mert nem voltam ott, de az biztos, hogy első körben elvárható, és szerintem jogosan, hogy akiről szó van, mármint az említett óvónő, értesüljön róla első körben. Milyen dolog az, hogy tegyük fel elkezdené kérdezgetni a kérdező a többi szülőt, másnapra az egész óvoda erről beszélne, meg a fél város, és nem is történt ilyen. Nagyon nehéz lenne ám utána annak az óvónőnek, ha összesúgnának a háta mögött: "Te, nem az az óvónő, aki állítólag megütötte az xy-t."
Továbbá saját példa:
beszoktatós kislány, sírt, nehezen vált el az anyukájától, pedig mindent megtettünk, hogy beilleszkedjen. Jön az anyuka harmadik napon, ordít a folyosón, hogy az ő lányát biztos, hogy az Ildikó óvó néni megütötte, megverte, mert a gyerek otthon a babáját üti-veri és Ildikónak nevezi..... nagyon jó volt, gondolhatod, soha egy ujjal nem nyúltunk a gyerekhez, még egyszer mondom, beszokós, sírós kislány...kiderült, hogy a kislányt külön angolra is járatták már majdnem 1 éves kora óta, amit gyűlölt, ott történt vele valami, és az angol tanítót is Ildikónak hívták.
Úgyhogy ha a kérdező tisztességesen akar eljárni, akkor ma reggel megkérdezi az óvónőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!