Mit tegyek a 4 éves kisfiam ma azt mondta pofon vágta az óvónője?
Tipikus "okos" válaszok.
Először is, kérdezd meg az óvónőt. Ne a többi gyereket, ne a többi szülőt, ne a szomszédot, hanem az óvónőt.
És hagyd abba, hogy órák óta faggatod a gyerekedet, mert nem teszel jót vele.
Óvónő vagyok, a gyermekek sokszor nekünk is olyanokat mondanak az óvodában, hogy mi történik otthon, hogy ha mindet elhinnénk, hetente hívhatnánk a rendőrséget, vagy a gyámügyet, holott nem igazak (pl. apukám otthon késsel megvágta a kezemet, stb.)
És olyan is volt már, hogy jött a szülő, hogy a gyerek otthon mondta, hogy az óvónő megütötte a fejét. Kiderült, hogy amikor kiszámolóztak, hogy ki legyen a játékban a kör közepén, akkor az óvónő a körben álló gyermekek fejét érintve mondta a mondókát, és a gyerek ezt vette annak, hogy megüti a fejét.
Olyan kisfiú is jár a csoportba, aki azzal ment haza az első időkben, hogy nem akar ide járni, mert őt az óvónők bántják, persze egy ujjal sem nyúlt hozzá senki, és kiderült, hogy a bántást arra érti, hogy rászóltak.
Szóval nyugodj meg, mert az idegességgel semmire nem mész, és holnap reggel nyugodt, normális hangnemben kérdezd meg az óvónőt.
"Tipikus "okos" válaszok.
Először is, kérdezd meg az óvónőt. "
Kedves ovono!
ELmeselek neked egy tortenetet, hogy miert is nem az ovonot kell elso korben megkerdezni. Volt egyszer egy kisgyerek, aki egyszercsak jatek kozbe nekiallt a jatekbaba hajat rancigalni, merthogy a baba rosszul viselkedett. "A tanitoneni is igy szokta" , kozolte, amikor anyuka raszolt, hogy nem kellene. Anyuka megdobbent es rakerdezett, hogy talan a tanitoneni huzza a gyerekek hajat? "Csak az enyemet, ha nem vagyok jo" A "nem josag' a gyerek szerint a pad rendetlensege es a lassusag volt. Anyuka ketkedett, gondolta a gyerek csak mellebeszel -methogy meg ebben a korban elofordulhat. Aztan par nappal kesobb a gyerek torotten vitte haza a vadi uj nem epp olcso tollat - "a tanitoneni rataposott" volt az indok. Na anyuka gondolta, mostmar csak utana kellene jarni, hogy mi van ezzel a tanitonenivel - vagy a gyerekkel- gondolta masnap megbeszeli a tanitonenivel delutan, amikor megy a gyerekert. Tanitoneni nem volt ott, ellenben a gyermek igencsak szomorunak tunt, hat anyuka meg az iskolaban rakerdezett, hogy mi tortent. A gyerek helyett az osztalytarsai meseltek el, hogy tanitoneni kidobta a gyerek rajzat, mert csunya volt es lehulyezte. Aztan azt is elmeseltek, hogy tanitoneni bizony huzza a gyerek hajat, es osszetorte a tollat.... Anyuka masnap felkereste a tanitonenit es megkerdezte, hogy gondolja ezt. Tanitoneni kozolte, hogy a gyerek hazudik. Anyuka meg mondta, hogy mehetunk be az osztalyba, megkerdezhetjuk a gyerekeket, a masik tanitonenit, de akkor mar az igazgato is ott lesz.
Nem a pedagogus az elso lepcsofok. A gyerekek, esetleg a szulok, ha kicsikrol van szo. De soha nem a pedagogus. Nem fogja azt mondani, hogy igen, en megpofoztam Pistiket.
Lehet hogy mesel a gyerek -foleg, hogy ilyen piti dolgot mondott rosszalkodasnak- lehet hogy igazat mond. Majd a gyerekek es a szulok segitenek kideriteni
Kérdezzetek meg más szülőket, ha ilyen történt, akkor tutira a többi kicsi is elmondta otthon. Főleg a kis barátja szüleit.
Én esetleg még a csoport dadusát kérdezném meg, hogy segítsen már, milyen is ez az óvónő...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!