Mikor értesítenek a felvételről?
Az a szabály, hogy amelyik gyermek Augusztus 31-ig betölti a 3. életévét az ugye óvodaköteles.
Az én fiam csak Szeptember 3-án tölti a 3-at, de beadhattuk a jelentkezést, és azt mondták a tájékoztatón, hogy majd pár nap “késéssel” kezdheti az ovit.
Ez eddig teljesen világos.
Aki járt hasonló cipőben, mikor értesítette az óvoda a felvételről?
Lassan a munkahelyemen is jelentkeznem kell, hogy visszavegyenek (talán 30 nappal a gyes lejárata előtt?) de amíg nem 100% a kicsi felvétele, addig nem merem kérni őket.
Pesti ovi, körzet, de piszok sok gyerek van most (ami persze valahol jó, csak félek, hogy nem férünk be)
Elutasíthatnak amúgy 3 nap miatt? Sokan vannak október, novemberiek is…
Túlizgulom? :D
Igen, pár nap miatt is elutasíthatnak, ha nincs hely.
Nekünk már júniusban megjött az értesítő, ebben benne volt már az első szülői idöpontja is.
Nem feltétel a szobatisztaság azt mondták, de pár hete már nincs gond ezzel amúgy :)
Beszél is, eszik egyedül, értelmes kisfiú
Májusban kellett jelentkezni, azt mondták nyáron lesz értesítés, addig kivárnak az ukrán helyzet miatt (akkor volt aktuális), és addig látják költöznek-e új óvodás gyerek a körzetbe.
Értek mindent, csak nem tudom mi van akkor ha őt nem veszik fel, nekem meg vissza kellene mennem dolgozni? Bölcsibe sose járt, őszintén túl nagynak is érzem oda.
Már a baba-mama klubban is érzem, hogy neki azok a nagyon babás programok nem valók.
Simán visszautasíthatnak
Viszont mi màr májusban megkaptuk a határozatot is.
Diam februàri, mivel van hely, felvették, de később kezd
Lányom decemberi, még nem kaptam értesítést. Még várok egy hetet, utána azért odacsörgök, mert engem is zavar hogy más tagóvodában a kerületben már volt szülői is. Nagyon remélem én is hogy felveszik, ugyanez van nálunk is, hogy túl nagy már a bölcsihez, nem szeretném ha oda kellene mennie.
Egyelőre úgy vagyok vele, hogy mivel nem kaptam elutasítást, még matekoznak a helyekkel.
Szerintem te is telefonálj hogy kb. mikor számíthatsz válaszra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!