Máshol is így van ez az oviban?
Alapjáraton elégedett vagyok az ovinkkal, viszont most kissé felhúztam magam, de nem tudom, hogy csak a jelen lelkiállapotom miatt ment mélyre a dolog, vagy valóban nem így kellene ezt...
szóval a történet, múlt vasárnap rosszul lettem, SBO, rögtön másnap mehettem a kardiológiára időpontra... írtam az óvónéninek, hogy bevihetném-e arra a pár órára a gyereket (márc. 8. óta itthon van), mert nincs segítség, nincs hova tegyem, férjemnek el kell mennie dolgozni. Mondták, hogy persze, vigyem, vigyek neki ebédet, mert ugye nem lett leadva a létszámban, így neki nem lesz kaja. Nincs is gond, vittem, de oda is értem érte ebéd előtt. Most csüt. hívtak a kórházból, hogy kedden műtét, szerdán jöhetek elvileg haza, ha most nem megyek, nem tudják, mikor mehetek, most mondtak le egy időpontot, ahova beférnék. Csüt 11kor telefonáltam az oviba, ahol megint mondták, hogy hát reggel 9ig kelle szólni, ha vinni akarom a "következő" (ovis) napra, így nem lesz neki ebéd (meg reggeli, tízórai, uzsi se), csomagoljak. Amivel nincsen is gond, de nem tudják, mi lesz a kaja, így nyilván nem tud ugyan azt vinni. Most ha teszemazt, túró rudi lesz uzsira, és ő nem kap, mert én nem küldtem vele, ő meg nincs a létszámba, így nem jut neki, az azért nagyon rossz lenne... csak szerintem erős az, hogy csütörtökön 11kor nem tudják megoldani, hogy kedden egyel több ovis adag kaja legyen? oké, péntek-hétfő munkaszüneti nap volt, de mennyit eszik egy 4 éves?? Vagy hogy főzetnek, hogy nincs plusz egy adag vész esetére? Vagy csak engem érint rosszul, mert így is tiszta para vagyok, és még ez is?
Azt hozzáteszem, hogy én vagyok az első, aki ha jelzik, elhozza a gyereket, nem vittem a vészhelyzet alatt ügyeletbe sem tavaly sem idén, nyáriszünetbe sem, mikor volt, mindig viszünk gyümölcsöt, tud viselkedni (nem én kérdezgetem, magától mondják, hogy okos, létszik, hogy nevelve van, stb...)
Nálatok hogy van ez? Ez így oké, és fogadjam el, vagy lehetne kicsit rugalmasabb is az ovi?
(nem ottani a konyha, hozzák az étkezéseket, ha ez számít)
Nyilván nem a kényed-kedved, de az ovi is kényszerhelyzetben van. Így van megszervezve, kész.
Amit a #9 írt, az szerintem jó, hogy megbeszéled a gyerekkel, hogy majd megmondja, mi volt uzsira és utána apával bemennek a boltba és kap ő is. Amúgy meg a kedvencét csomagolod. Duplán jól jár.
Kérdező, szerintem marhára túlreagálod ezt. A gyerekek nem hülyék és nem is hímestojások, fel tudják dolgozni, ha egyszer az egyik mást kap uzsira. Nem okoz lelki sérülést, és nem is hülyék, hogy ne értsék meg, miért van ez.
Ez meg nyilván nem a dadus meg az óvónénik hibája. Teljes létszámos csoportnál talán meg lehet oldani, hogy legyen potyakaja, de szerintem ilyen kis létszámos ügyeletben esélytelen ez. Ha a férjed eü-s, akkor bizonyára tudja, milyen szigorú előírások vannak, na az oktatásügyben sincs ez másképp.
Attól, hogy te úgy gondolod, mindenben az ovi kedvére teszel ( megsúgom, ez amiket felsoroltál kb. minden szülőre igaz), még nem kell a szabályok fölé emelni titeket.
Amúgy meg ha jól értelmezem, akkor mehet a gyerek, csak ételt nem kap, és ha esetleg van valami nasi, azt nem tudnak neki biztosítani. Ebben az esetben ezt csak hiszti a részedről, mert a gyerek nem fog belehalni, főleg, ha ovi utàn kap valamit. Feleslegesen szidod az óvodát, pedig mondhatnák, hogy nem jelezted előző héten a szándékot, így sajnos nem tudjak fogadni. De nem! Ők első szóra enegdtek.
hát, szerencsés az ovitok, ha nálatok ezt minden szülő megteszi, de tényleg!
És nem, nem szidom az ovit, úgy kezdtem, hogy elégedett vagyok. Nem tudom, mi szükség erre a hangnemre. Meg le hisztisezni, mikor én is leírtam, hogy lehet, csak a mostani lelkiállapotom miatt veszem ennyire szívemre.
Szerintem én teljesen normálisan írtam, nem értem, miért nem lehet szintén normális keretek közt válaszolni
"Most ha teszemazt, túró rudi lesz uzsira, és ő nem kap, mert én nem küldtem vele, ő meg nincs a létszámba, így nem jut neki, az azért nagyon rossz lenne... "
Csomagolsz neki azt, akkor emiatt biztos nem lesz szomorú.
Amúgy ...... én nagyon-nagyon gyerekközpontú vagyok, de ha anyukának szívműtétje van, apuka meg nem tud 2 nap szabit kivenni (amit másokkal együtt én se értek), akkor az a legkevesebb, hogy a gyerek nem túró rudit kap és szomorú lesz. Kész, van ilyen, máskor is adódhat ilyen, éspedig olyan dologban is, amiben nem tudod kompenzálni.
elmondtam neki, nyilván most megérti, akkor meg lehet, sírás lesz. Nyilván nem ez a legnagyobb probléma a világon. Én csak arra voltam kíváncsi, hogy ez máshol is így van-e, hogy nem jut plusz egy adag kaja egy oviban.
Ha havonta eljátszanám, tökre megérteném, nevelő célzata is lenne a dolognak, hogy anyuka, tessék már előre gondolkodni... és teljesen igazuk is van a dologban, mindenki gondolkodjon előre. Nekem csak az a furcsa, hogy 2 órával az "eddig lehet szólni" után szóltam, előbb hívtam az ovit, mint a férjemet, és így sem volt megoldható.
De ha ez így van, és normális, akkor rendben, elfogadom. Én kissé túl empatikus vagyok, ami a munkában kell, magánéletben meg nem a legjobb. Játszótérre sem megyünk be fagyival (nyilván a padra leülve, míg megeszi), mert a többi gyerek szomorú lesz, hogy nekik nincs... de ez már az én hülyeségem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!