Iskolába menjen,maradjon?Jól összevesztem tegnap az óvónővel. Hiszen tölti a 6 évet, mennie "kell", de az óvónő inkább ráhúzatná, hogy SNI-s. Hallgassátok meg a történetem.
Tegnap az oviban jól összevesztem a lányom egyik óvónőjével. A lányom jövő júniusban tölti a 6 évet, tehát 6 évesen és 2 hónaposan kellene iskolába mennie, és ugye az új törvények miatt ez kötelező is. Múlthét kedden kezdődött az ovi, a tegnapi napig összesen 5 napot jártak,előtte csak március elején, tehát fél év kihagyással a koronavírus után. Az óvónö tegnap délután közölte velem, hogy szerinte a gyerekem a nagycsoportos képességfelmérő alapján (amit decemberben kellene csinálniuk!) nem iskolaérett, és marasztaljam még 1 évet, annak ellenére, hogy így a papírjára az kerülne, hogy SNI-is, tehát mindenkor meg lenne bélyegezve. Mondja ezt fél év ovi kihagyás után, 3 nap oviba járás után, ugyanis a 4. napon már megcsináltatták a lányommal ezt a tesztet 25 másik zsongó gyerek mellett. (Zárójel, a március elején csináltatott középsős tesztet 128 %-ot teljesített, még jobbat is, mint ahogy kellene). A lányom 2,5 éves kora óta szobatiszta, rettenetesen önálló, közvetlen, kedves, barátságos, szociálisan teljesen érett, ellenben mozgékony, és az óvónőnek is "csak" annyi baja volt vele, hogy uram bocsáss fél év otthonlét után a gyerekem nem ül meg a fenekén, hanem minden más érdekli, plusz 1-2 matek példát újra kellett vele számoltatni.
(Zárójel megint, az óvónők nem tudják, hogy én tudom, hogy a csoportjukból 10 gyereknek mennie kell, 14-nek maradnia az életkor alapján, és ha nem marasztalnak pár gyereket, akkor összevonják őket egy másik csoporttal, amit ők nagyon nem akarnak).
Természetesen nem az ellen vagyok, hogy a lányomnak nem tenne jót egy 4. év ovi, a problémám azzal van, hogy ez csak úgy történhet meg, ha a papírra ezt a megbélyegző szöveget teszik, ami abszolút nem fedi a valóságot. Én azt gondolom, idén már mindenki 6 évesen kezdi az iskolát, mindenkinek sokkal, de sokkal nehezebb lesz, nem csak nekünk, a mínusz egy év miatt, és a vírus miatti kihagyás miatt is. Emellett minden gyereknek mások a képességei, és csak azért, mert az én gyerekem kicsit mozgékonyabb, vagy nem rajzolt 3 évesen úgy, mint Picasso, attól még nem más. Rettentően önálló, talpraesett, barátkozó típus, egyébiránt második gyerek. (Zárójel harmadjára is, tudom, miről beszélek, van egy bátyja, aki 7,5 évesen kezdte most az iskolát szintén 6 meg 7 évesekkel, és egyáltalán nincs az elején katonás rend az osztályteremben, hanem megvan egy bizonyos átmenet az ovi és a suli között, vagyis hagyják őket pihenni, elvonulhatnak hátra ledőlni babzsákfotelbe, és most még csupán rajzolgatnak, színeznek. Mindezt teszik egy neves, elit iskolában.)
Én leginkább azon vagyok felháborodva, hogy 3 nap oviba járás után ezt így nagy bőszen kijelentik, fél év teljes ovi kihagyás után, továbbá nem szeertném megbélyegezni a gyermekem egy életre.
Ti ezt hogy látjátok?
Kérlek, ne azt írjátok, hogy ti örülnétek, hogy marasztalják a tieteket, ennek a helyzetnek a függvényében szeretnék kommentekkel találkozni. Előre is köszönöm.
"Amúgy jelen törvény alapján nem az óvónő írja a papírrá hogy SNI. Hanem a pedagógia szakszolgálathoz kell elvinni iskolaérettségi vizsgálatra, ott pedig kiderül az igazság."
Hivatalosan így van. A gyakorlatban sajnos még nem muködik.
De miért lenne SNI-s? Attól, hogy az iskolaérettségi vizsgálaton esetleg azt mondják, hogy maradjon még egy évet, attól nem lesz SNI-s.
Ahogy írták már előttem, ha az óvónő marasztalni akarja, akkor úgyis lesz iskolaérettségi vizsgálat, ha iskolaérett azt fogják mondani, hogy menjen.
Mi is voltunk a lányommal, egyértelműen iskolaérett volt egyébként (ráadásul ő így is 4 évet járt oviba, októberi), eszükbe sem jutott azt mondani, hogy maradjon.
Nálunk is kicsit fura volt az óvónéni hozzáállása, az évveszteseket is mind elküldte vizsgálatra amolyan biztos ami biztos alapon, és közülük mindenki ment végül iskolába.
ezeknek a felméréseknek egyébként pont így van értelme, néma csendben, egyedül egy külön szobában nincs.
Örülj, hogy most megcsinálták, van még idő legalább odafigyelni arra, ami problémás.
Ha őt zavarta a többi gyerek, akkor zavarni fogják a suliban is, meg kell tanulnia figyelni, a külvilágtól elvonatkoztatva koncentrálni.
És míg az óvónő elfogulatlan, a szülő általában nem az.
A végső szót úgysem ő fogja kimondani, de azért ne tekintsd ellenségnek.
Tavaly hasonló utat jártunk be... október elején volt iskolaérettségi vizsgálat, ahol az én amúgy nagyon okos kisfiam kevésbé akart közreműködni, ill. ő is nyüzsgött.
Én is kiakadtam, hogy 11 hónappal suli előtt már rá akarják sütni a bélyeget. Kemény volt, amit utána jött, de kiharcoltam, hogy januárban legyen új vizsgálat. Ott pedig, láss csudát, pár hónapnyi érés és egy normális, gyerekbarát vizsgáló előtt már nem volt semmi gond.
Fiam most elsős!
Ne hagyd magad!! Szerintem jók a megérzéseid, és sajnos van ilyen, hogy a csoportlétszámmal akarnak sakkozgatni! Ja és mindig nagyon nézd meg, mit írsz alá!
15, senki nem sütött rá semmit, egyszerűen felmérték, mire kell figyelni. Semmi nem múlik azen a vizsgálaton.
De igazatok van, jobb lenne, ha márciusban derülne ki, ha gond lenne.
Emlékszem az öcsémnél is voltak problémák. Mi is a testvérek és egyöntetűen az ovis dolgozók is mondták, hogy az öcsém nem ebbe az iskolába való, hanem egy speciális iskolába. Anyámék nem fogadták el a véleményeket, így ment tovább abba az iskolába ahol nem alkalmas.... Szegénynek meg is lett az eredménye... A tanárok is szintén jelezték, hogy nem oda való, hanem speciális intézménybe... Anyaméknak állt feljebb, hogy az ő fia nem autista és nem bolond.... Szegény öcsém bukdacsolva, de kijárta az iskolát, majd tovább speciális iskolába vették csak fel. Ott nem volt gond. (Nem hivatalosan enyhén autizmus áll fenn)
Lehet nálatok is az a probléma, hogy nem akarjátok elfogadni más véleményét, aki ért hozzá.
Akkor vagy Te, vagy az óvónő rosszul tud valamit. Nem kap automatikus SNI-t, aki marad mégegy évet. Még csak az kéne... :D
Kérdezz utána ennek, hogy miért mondta az SNI-t, mert ez nincs így.
16-os, veled minden rendben?
Te voltál ott, vagy én? Te gyereked vagy az enyém?
Kicsit nagyobb tétje volt, mint amit le tudtál szűrni a soraimból.
Senki nem mondta, hogy márciusban kell kiderülnie az iskolaérettségnek. Elégedett voltam a januári időpontunkkal.
15-ös voltam...
Nyugi.
Ha az ősz folyamán továbbra is úgy tűnne, hogy a gyerek le van maradva a többiekhez képest, az óvoda szakértői vizsgálatot kezdeményez a Pedagógiai Szakszolgálatban. Ha megteszik, kötelező elvinned, bár az ellenvéleményedet ráírhatod a vizsgálatkérő lapra, és persze a vizsgálaton is elmondhatod, hogy te másképp látod gyereket.
A vizsgálatnak három kimenetele lehet. A legrosszabb esetben a vizsgálók is úgy látják, hogy a gyereknél felmerül a sajátos nevelési igény lehetősége akár az értelmi képességek gyengesége miatt, akár beszédfogyatékosság gyanúja, akár súlyos figyelemhiány miatt (a többi okról már tudnátok). Ezeket a gyerekeket tovább küldik egy magasabb szintű vizsgálóhelyre. A mi Szakszolgálatunk az első két esetben azt is nézi, történt-e már valami célzott fejlesztés a gyerekkel, és az hogy hatott a fejlődésére. Ha ilyen nem volt, csak a tényleg egyértelmű eseteket küldjük küldjük tovább. A figyelemproblémásokat pedig orvosi (gyermekpszichiátriai) diagnózissal szoktuk továbbutalni. Úgy értem, ha van nekik ilyen.
A második esetben a gyereknek van problémája, de nem ilyen súlyos, akkor beilleszkedési, tanulási magatartási nehézség állapítható meg (BTMN), és náluk javasolható a tankötelezettség megkezdése alóli egy éves felmentés. Nem hiszem, hogy ezt a minősítést bárhol is indokolatlanul osztogatnák. A vezetői nyomás mindenesetre ellentétes. Még sose kellett megindokolnom a főnöknek, hogy miért nem adok BTMN-t, holott a gyereknek ilyen olyan hiányossága van, fordítva viszont már nem egyszer rákérdeztek.
Ha nincs BTMN vélemény felmentési javaslattal, csak úgy maradhat óvodában a tankötelessé váló gyerek, ha a szülő a megfelelő időben az Oktatási Hivatalba kérvényt nyújt be ennek érdekében, és azt kedvezően bírálják el. (Ami szintén nem automatikus.)
Magyarul, ha a gyerek jó fejlődik, nem lesz BTMN még akkor se, ha az ovi elküldi a Szakszolgálatba. Ha pedig te nem írsz kérvényt az OH-nak, iskolát fog kezdeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!