Szerintetek normális az, ha egy nő nem akar saját gyermeket hanem inkább örökbe fogadna egyet kettőt?
Huuu azta utolsó, és most mi lesz? :D Azért mert te hallottál egy, azaz EGY darab ilyen történetet, Mária törvényszerű, hogy engem is elhagyná férjem? Ez aztán a logika. Megnyugtatlak, nem fog elhagyni, mert egyrészt én ismerem és nem te + a hazassagunk ennél sokkal erősebb, nem melleseg tökéletesen úgy vélekedik a gyerek témáról, mint én. Ki nem állítja őket, ehhez pedig jon az, hogy már 40 éves, és ha valamilyen csoda folytán akarna gyereket, azt szigorúan maximum 37-38 éves koráig. De örülök, hogy aggodsz egy történet miatt egy ismeretlen házassága miatt.
Jut eszembe én rengeteg (és nem egy!!) olyan sztorit hallok és személyesen tapasztalok is magam körül nap, mint nap, ahol a gyerek után záros időn belül tönkremegy a házasság és válással végződik a csodás gyerekvállalás. Gondoltam megemlítem, nem tudom ebből mire lehet következtetni, de te majd biztos ebből is kifundalsz valamit ;)
"Azért mert te hallottál egy, azaz EGY darab ilyen történetet, Mária törvényszerű, hogy engem is elhagyná férjem? Ez aztán a logika."
Hol írtam, hogy törvényszerű? Csak említettem egy esetet, ami eszembe jutott a tiedről. Te fújod fel.
"nem fog elhagyni, mert egyrészt én ismerem ... + a hazassagunk ennél sokkal erősebb, nem melleseg tökéletesen úgy vélekedik a gyerek témáról, mint én. Ki nem állítja őket, ehhez pedig jon az, hogy már 40 éves, és ha valamilyen csoda folytán akarna gyereket, azt szigorúan maximum 37-38 éves koráig."
Az én történetemben is pont így gondolta a nő...
"De örülök, hogy aggodsz egy történet miatt egy ismeretlen házassága miatt."
Nem mondtam, hogy aggódom. :)
"Jut eszembe én rengeteg (és nem egy!!) olyan sztorit hallok és személyesen tapasztalok is magam körül nap, mint nap, ahol a gyerek után záros időn belül tönkremegy a házasság és válással végződik a csodás gyerekvállalás."
Az ilyen házasságok nem a gyerekvállalás miatt mennek tönkre, hanem azért, mert eleve gyenge lábakon állt a kapcsolat (és jó eséllyel a gyerekkel akarták rendbe rakni a dolgokat, csak nem sikerült - nem szokott sikerülni).
Jaj rögvest gondoltam, hogy azt egyből ki fogod magyarázni miért mennek halom számra tönkre a házasságok az első gyerek megszületése után rövid időn belül, de nyilván még csak véletlen sem azért említetted az általad hallott egyetlen egy kis történetet, mert én azt írtam a férjem is így gondolkodik. Teljesen értelmetlen volt reflektálni a válaszom eme részére, jól kiemelve, hogy te hallottál egy ilyen esetet, mert 1: a férjemet továbbra is ÉN ismerem még hozza mindenkinel jobban és tudom, hogy 0,00001%-ban sem vágyik gyerekre, emiatt nem fog elhagyni, szóval mit is akartál kihozni ebből tulajdonképpen? Nyilván csak belem akartál kötni, hogy Jajj a szomszed szomszédjának a testvérének az unokatestvérénél is pont ez volt, szóval én is számítsak hasonlóra.
Egyébként látom te mindenkinel okosabbnak hiszed magad, de el kell szomorítsalak, nem vagy az! :) Az említett házasságok még csak véletlen sem álltak gyenge lábakon, teljesen harmonikus kapcsolatokról volt szó, mindket fel jól érezte magát egymással. Úgy érezték meg kell “koronázni” a kapcsolatukat egy gyerekkel... aztán pár hónap és jött a válás vagy ha nem is váltak el, de a vita mindennapos lett és el kezdtek kifelé kacsintgatni a házasságból. De természetesen annak nincs valóság alapja, amit naponta hallasz, hisz az biztos nem úgy volt, bezzeg annak amit egyetlen egyszer hallottál... Tudod mindent ki lehet magyarázni, ha az ember nagyon akarja, szóval épp így az általad hallott történetet is ki lehet magyarázni, hogy nem azért hagyta el a pasi a nőt, mert az nem szült neki, hanem azért mert és ide lehet aztán minden bullshitet mondani.
Miért ne lenne normális? Nem kell mindenkinek szülnie, én se fogok, mert nem akarok és kicsit sem izgat, hogy erről kinek mi a véleménye, hisz ez az én életem. Azért meg aztán végkép nem fogok gyereket vállalni, mert elvileg fogy a magyar.. Kérdező te is cselekedj úgy, ahogy az neked jó.
Egyébként én is ismerek sok-sok olyan párt, akik gyerek elott vígan megvoltak, utána meg minden tönkrement... továbbá olyan barátnőm is van, aki a férjével egyetemben 10 evvel ezelőtt is azt mondták, hogy nem lesz gyerekük és mai napig nincs, nem is terveznek, mégis tökéletesen megvannak egymással, egyik se akarja elhagyni a másikat, csak azért, mert ami mellett kb 30 éven át kitartottak (hogy nem lesz gyerekük), azt most kedvük tartja sutba vágni.
"1: a férjemet továbbra is ÉN ismerem még hozza mindenkinel jobban és tudom, hogy 0,00001%-ban sem vágyik gyerekre, emiatt nem fog elhagyni, szóval mit is akartál kihozni ebből tulajdonképpen?"
Csak arra akartam felhívni a figyelmet (nem pont a tiedet, hanem bárkiét, aki ezt bármikor a jövőben olvassa majd), hogy az ilyen hozzáállás a gyerekhez simán megváltozhat idővel, főleg egy férfi esetében, akinek pár évtizeddel több ideje van vacillálni, mint egy nőnek.
"Egyébként látom te mindenkinel okosabbnak hiszed magad, de el kell szomorítsalak, nem vagy az! :)"
Vajon kit találhattál, aki okosabb nálam? Csak nem saját magadat? :)
"Az említett házasságok még csak véletlen sem álltak gyenge lábakon, teljesen harmonikus kapcsolatokról volt szó"
Rengeteg kapcsolatról írtál, amelyek egy részét csak hallottad. Rengetegbe biztos, hogy nem látsz bele annyira, hogy alappal állíthass róluk ilyeneket. Nagyon sokszor előfordul, hogy olyanok is elválnak, akiknek a válásán még a viszonylag közeli rokonok, barátok is meglepődnek, mert vannak olyan párok, akik nagyon tudnak viselkedni mások előtt, ezért kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben köztük, sőt, ők a "mintaházasság" az ismerőseik körében.
"olyan barátnőm is van, aki a férjével egyetemben 10 evvel ezelőtt is azt mondták, hogy nem lesz gyerekük és mai napig nincs, nem is terveznek, mégis tökéletesen megvannak egymással, egyik se akarja elhagyni a másikat, csak azért, mert ami mellett kb 30 éven át kitartottak (hogy nem lesz gyerekük), azt most kedvük tartja sutba vágni"
Most akkor hogy is van ez? 10 éve egyeztek meg benne, hogy nem lesz gyerekük, vagy 30 éve?
A "fogy a magyar" pontosan olyan nevetséges indok a gyerekvállalás rá, mint a "túlnépesedés" a gyereknemvállalásra!
Pont.
Puffogtatja itt mindenki a hülyeségeid, meg ölre mentek, közben meg senki semmi köze ahhoz, hogy ki vállál és ki nem vállal gyereket! Ha a saját életetek kel foglalkoznátok, bele se mennétek egy ilyen parttalan vitába idegenekkel!
Na, Pusszcsi, jó balhézást a semmin! 😃
"1: a férjemet továbbra is ÉN ismerem még hozza mindenkinel jobban"
Ja, és még azt akartam kérdezni, hogy és mi a 2? :)
*hülyeségeit
*senkinek
*életetekkel
Én alapból nem értem, hogy miért kéne, hogy normális legyen egy kivételes helyzet. Szerintem igenis nem normális, mert nem mondható el a "nagy átlagról", azaz a matematikai és a nyelvészeti értelemben vett NORMÁRÓL, hogy ezt csinálja. Ez egy kivételes helyzet. És mint ilyen a normától eltér. Naés? Get deal with it!
Teljesen normális emberek is csinálnak ilyet? Igen.
Kevesebb lesz attól valaki, mert így gondolkodik? Nem.
Tisztelem, ha valaki ilyet csinál? Én igen.
Más lehet, hogy megvet emiatt? Biztos akad olyan ember is, de neki miért adsz a véleményére?
Más tisztelni fog emiatt? Mint láttuk ilyen is akad.
Volt más is az életedben, ami nem volt átlagos, normális, megszokott és mégis jobb ember lettél emiatt? Nekem rengeteg. A "normális" ember nem fog egy közúti akadályt megszüntetni, hanem várja, hogy valaki más csinálja meg. Egy normális ember nem fog semmi olyat művelni, amitől a világ megváltása elindul. Ezeket a kivételes emberek csinálják meg. Az örökbefogadás is kivételes dolog.
Teljesen objektíven is hozzá lehet állni, meg lehet személyeskedni és magunkból is kiindulni. Na az utóbbi az, ami bulvár és az első az, amit meghallgatok, ha segítséget kérek valakitől. Ebben a történetben nem ÉN szerepelek. Nem Rólam van szó, mint ahogy azt sokan a megfogalmazásukba írták. Ebben a történetben nem a Magyarok helyzetéről van szó, hanem egy személy életéről, aki másokért kivételes módon akar felelősséget vállalni. A vélemények addig élnek, amíg a TE fejedben vannak. Leírod ide és rám, vagy akár a kérdezőre zéró hatása van. Mert látszik, hogy csak a TE világodból indul ki és ott is ér véget.
Én sosem akartam normális, vagy közepes, vagy átlagos lenni. Akinek elég egy 3-as jegy az életből, maradjon a társadalmi normáknál és a társadalmi elvárásoknál. Én ennél többre tartom magam.
0%
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!