Az normalis, ha kikeszulok a sajat csaladomtol?

Egyszeruen honapok ota hullamvolgyben vagyok, semmi nem akar sikerulni. Munkahelyem nincs, es egyszeruen nem talalok. (szoval aki azzal jonne, hogy aki akar, ugyis talal, az inkabb ne is farasszon, megvan amugy is a magam baja). Igaz barataim sincsenek, akikkel elmehetek barhova, parom sincs, es soha nem is volt, amibol az kovetkezik, hogy folyamatosan itthon ulok, olvasok, tvzek, probalok kreativkodni.

Erre meg a csaladom is nap, mint nap belemrug, hogy jaj, de jol megy sorod, ha ruhat veszek a felrett penzembol, mivel jol esik, ha talalok egy olyan ruhat, ami jol all, akkor folyamatosan szivatnak, hogy miert hova akarod felvenni, ki se lepsz a hazbol. Ha eszek valamit a hutobol, amit nem nekem vettek, hanem azert, mert a hugom kisirta maganak, azzal allnak nekem, hogy miert eszel belole, nem neked lett veve.

Ha csialok valamit, akkor ott allnak es folyamatosan beleszolnak, hogy ne ezt tegyel bele, az azzal nem finom...

Ha azt mondom, hogy valahogy szeretnem a szobamat atrendezni, felfrissiteni, akkor azzal jonnek, hogy soha nem lesz penzed, minden penzed el fogod kolteni ilyen haszontalan dolgora.

Tudjak, hogy bant, hogy mas velem egykorunak jo munakelyet sikerult talalni, nekem meg nem megy megint, es megis minthogy azt neznenek, hogy ne rugjanak belen, nap mint nap szivatnak. Arrol nem is beszelve, hogy csoddalkoznak, hogy milyen ideges vagyok.

23l