Hogyan lehetséges egy örökbefogadott 8 éves lánygyermeket megnevelni, ha már kialakult egy igen rossz személyisége?

A szüleim örökbe fogadtak úgy 3 hónapja egy 2. osztályos kislányt, akivel az elején semmi probléma nem volt; kicsit visszahúzódó, csendesnek látszott. Az fura még most is, hogy az együttélés alatt egyszer sem mosolygott, vagy nevetett.

Aztán a beköltözése után 6 héttel jöttek a bonyodalmak.

Azt leszeretném már az elején szögezni, hogy tudom milyen körülmények között kellett élnie, és hogy kikkel, meg hogy az édesszülei mit műveltek vele. Az árvaház igazgatója szerint verték a szülei még 2 éves korában. Feljelentették a szomszédok, és a kislányt elvette azonnal tőlük a gyámhatóság. 6 évet élt az árvaházban.

Szóval. A kislányt kiközösítették a többi árva egykorú gyerekek (kb. 4-5-en), aki ez ellen bosszút akart állni, csak ilyen kisebb gyerekcsínyeket említettek pl. gyümölccsel össze kente mások ruháit, vagy lelocsolta őket stb. Semmi bántalmazás, vagy nagyobb gond nem történt.

Nálunk kb. április legvége után (munka ünnepekor) bement a szüleim szobájába és egy kiskéssel levágott egy hajtincset anyámról. Konkrétan halálra ijedt anyám (ki nem ijedne meg..), mert húzta kicsit a haját is. Leszidták őt, persze nem úgy, mintha egy saját gyereknél szokás (pl. szobafogság), csak figyelmeztetést kapott, semmi ordibálás.

Ez a lánynak már így nem tetszett, szó szerint vérig sértődött, majd több mint 3 héttel később hétvégén pedig felgyújtotta a kinti háztartási kukát. Még szerencse, hogy nem túlóráztam a munkahelyemen, az égetés után egy-két perccel értem oda, azonnal eloltottam. Kitudja mi történhetett volna, hogy ha nem jövök haza, anyám pedig észre se vette a házban, hogy mi történik kint (igaz egy két percig mit venne észre).

Megkérdeztem, hogy miért csinálta, válasz az volt, hogy "engem senki ne oktasson ki". És elfutott a szobájába.

Hétfőn (4 napra rá) tanakodás után felhívta anyám a gyermekotthon igazgatóját, hogy mit tegyen ebben az esetben, pszichológust javasolt, vagy pedig azt, hogy mondjanak le a gyerekről.

Ekkor a lány bent volt a szobájában, és öngyilkos akart lenni, ki akart ugrani az ablakon az első emeletről. Viszont a szúnyoghálót nem tudta kiszedni az ablakból; csak a sikítást hallottuk, amit valószínűleg mérgében csinált, és azonnal odarohantunk.

Megint a kérdés az volt, hogy "miért?", de a kislány csak ennyit mondott, hogy mi ebből úgyse értünk semmit.

Szó szerint tanácstalanok vagyunk, viszont valóban két lehetőség áll fent; vagy pszichológust fogadunk fel, vagy pedig lemondunk a neveléséről. Röviden és tömören ennyi történt eddig.

Ti mit tennétek a helyünkben? Érdemes lenne tovább foglalkozni a gyerekkel? Az igazgató annyit mondott, hogy ha lemondunk, akkor az árvaház pszichológusa fog vele foglalkozni.