Hogyan lehetséges egy örökbefogadott 8 éves lánygyermeket megnevelni, ha már kialakult egy igen rossz személyisége?
A szüleim örökbe fogadtak úgy 3 hónapja egy 2. osztályos kislányt, akivel az elején semmi probléma nem volt; kicsit visszahúzódó, csendesnek látszott. Az fura még most is, hogy az együttélés alatt egyszer sem mosolygott, vagy nevetett.
Aztán a beköltözése után 6 héttel jöttek a bonyodalmak.
Azt leszeretném már az elején szögezni, hogy tudom milyen körülmények között kellett élnie, és hogy kikkel, meg hogy az édesszülei mit műveltek vele. Az árvaház igazgatója szerint verték a szülei még 2 éves korában. Feljelentették a szomszédok, és a kislányt elvette azonnal tőlük a gyámhatóság. 6 évet élt az árvaházban.
Szóval. A kislányt kiközösítették a többi árva egykorú gyerekek (kb. 4-5-en), aki ez ellen bosszút akart állni, csak ilyen kisebb gyerekcsínyeket említettek pl. gyümölccsel össze kente mások ruháit, vagy lelocsolta őket stb. Semmi bántalmazás, vagy nagyobb gond nem történt.
Nálunk kb. április legvége után (munka ünnepekor) bement a szüleim szobájába és egy kiskéssel levágott egy hajtincset anyámról. Konkrétan halálra ijedt anyám (ki nem ijedne meg..), mert húzta kicsit a haját is. Leszidták őt, persze nem úgy, mintha egy saját gyereknél szokás (pl. szobafogság), csak figyelmeztetést kapott, semmi ordibálás.
Ez a lánynak már így nem tetszett, szó szerint vérig sértődött, majd több mint 3 héttel később hétvégén pedig felgyújtotta a kinti háztartási kukát. Még szerencse, hogy nem túlóráztam a munkahelyemen, az égetés után egy-két perccel értem oda, azonnal eloltottam. Kitudja mi történhetett volna, hogy ha nem jövök haza, anyám pedig észre se vette a házban, hogy mi történik kint (igaz egy két percig mit venne észre).
Megkérdeztem, hogy miért csinálta, válasz az volt, hogy "engem senki ne oktasson ki". És elfutott a szobájába.
Hétfőn (4 napra rá) tanakodás után felhívta anyám a gyermekotthon igazgatóját, hogy mit tegyen ebben az esetben, pszichológust javasolt, vagy pedig azt, hogy mondjanak le a gyerekről.
Ekkor a lány bent volt a szobájában, és öngyilkos akart lenni, ki akart ugrani az ablakon az első emeletről. Viszont a szúnyoghálót nem tudta kiszedni az ablakból; csak a sikítást hallottuk, amit valószínűleg mérgében csinált, és azonnal odarohantunk.
Megint a kérdés az volt, hogy "miért?", de a kislány csak ennyit mondott, hogy mi ebből úgyse értünk semmit.
Szó szerint tanácstalanok vagyunk, viszont valóban két lehetőség áll fent; vagy pszichológust fogadunk fel, vagy pedig lemondunk a neveléséről. Röviden és tömören ennyi történt eddig.
Ti mit tennétek a helyünkben? Érdemes lenne tovább foglalkozni a gyerekkel? Az igazgató annyit mondott, hogy ha lemondunk, akkor az árvaház pszichológusa fog vele foglalkozni.
Azt mondtam, hogy nagyon visszahúzódónak, nyugodtnak ismertük meg, és nagyon keveset beszél. Ha kérdezünk tőle valamit csak egy-két szóval válaszolja meg. Még az elején járt iskolába is kb. 2 hetet (utána ugye digitálisan), aztán ha kérdeztük milyen volt a suli: semmilyen. (Az új közösséget pedig nem ismerhette meg ilyen rövid idő alatt.)
És elvonult. Ha bement hozzá az ember nagyon szégyenlősen viselkedett, mintha az egyik fülén be, a másikon ki ment. Segíteni nem engedi a házi feladatban. Legalábbis nagyon ritkán segítünk. (4-es körüli tanuló, és ellenőrizzük azért a házi feladatait, ami megfelelő teljesítmény szerintünk.)
Nem érdekelte különösebben, hogy mi történik körülötte. Ha családi programra hívtuk (pl.: egy sétára) sose akart részt venni, de nagy nehezen eljött velünk.
Az első kérdésnél én nem voltam ott, mert éjszakáztam a munkahelyemen: a válasz annyi volt, hogy el akarja tenni emlékbe. (röviden ennyit tudok) Legalábbis a kislányt utólag megkérdeztem és ez volt rá a válasz, mert a szüleimnek a válaszadása ennyi volt: ehhez volt kedve. Aztán a szüleim beszélgetése után annyit mondott, hogy jól van, bocsánat.
A második kérdésnél ugye elfutott, de azután sokat beszéltünk vele (higgadtan!), hogy nem szabad ilyet csinálni, meg féltünk téged, ettől még ugyanúgy családtag maradsz stb.
A lány azt mondta, hogy mi biztos meg akarunk szabadulni tőle, azért nem tetszett anyámnak a hajtincs levágás sem, és hogy mi ezért nem szeretjük, mert akkor leszidtuk. És még azt is hozzátette, hogy a nevelőintézetben nem szidnák le ilyesmikért (amit mi butaságnak tartunk...)
A harmadik kérdés lényegében annyi volt, hogy mi sem szeretjük, mert állandóan "veszekedünk" vele. Pedig csak a legjobbat akarjuk neki mindig, és a segítséget és a beszélgetést is mindig elutasította.
Nem megszabadulni szeretnénk tőle, de ha nem akar velünk együtt élni az elkövetkezendő 10 évben, akkor semmi értelmét nem látjuk a továbbmaradását illetően. De küzdünk érte, hátha a szakember csodát tud tenni. Lehet, hogy félreérthető volt (sőt, biztos), de így írásban sokkal nehezebb kibontakozni a lényegre, mint szóban, mert ez eléggé összetett kérdés.
Felhívtuk ma a pszichológust, jövő hétre kaptunk egy időpontot, reménykedünk a legjobbakban. Először velünk akar beszélni, aztán a gyerekkel (ez érthető).
válasza:Azt, hogy mindenféleképpen el kell vigyük hozzá, mert akár súlyosabb következmények is kialakulhatnak a jövőben.
Majd jövő héten meglátjuk, hogy mi lesz.
Eddig még nem fordultunk pszichológushoz. Nagy eséllyel a lány többször fog elmenni hozzá.
Ez egy magánpszichológus, állítólag a legjobb a megyében, kíváncsi vagyok.
válasza: válasza:Szerintem ez a kislány nem tudja mi az a család, neki nem volt ilyen.
Valószínüleg retteg hogy megint magára marad, vagy bántalmazzák. Gondolom nem akar közeledni felétek nehogy pofára essen.
A szakember jó ötlet, illetve még rengeteg türelem, közös program. Ha látja hogy számíthat rátok, ott vagytok neki és szeretitek akkor talán javul a helyzet.
15: teljesen igazad van minden szempontból.
Már rég örökbe akartak fogadni a szüleim, de sose voltak rá felkészülve (most se szerintem).
Igazad van abban is, hogy már az elején kellett volna pszichológus, de mindig halogattuk és tessék ez lett belőle.
Megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lány jól érezhesse magát nálunk. Valóban nagy stressz volt számára ez a változás.
S ezeket szerintem ők is nagyon jól tudják. Viszont nem én vagyok a gyerek gyámja, nekik kell ezt teljesíteni nagyrészt. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem foglalkozok vele ezentúl, de tényleg a mostohaszülőknek kell ezt megoldani, hiszen ezért is fogadták örökbe.
Apám is ki fog venni egy hét szabadságot jövő hétre.
Szóval ezentúl többet foglalkozunk a kislánnyal, és remélhetőleg a pszichológus is tud segíteni.
válasza:18, Le lehet mondani a gyámságról, ha a mostohaszülő nem tart igényt többet a gyermeknevelésére.
(Igaz nem ide tartozik, de az egyik volt osztálytársam is így járt; mostohaanyja nem tartott igényt rá. Igaz súlyos családi problémájuk volt. Nevelőintézetbe került 16 évesen.)
válasza:Draga csillag.
Ha örökbe fogad valaki egy gyereket, akkor abból szülő lesz, nem pedig gyám vagy mostoha szülő. Tálalj ki valami mást
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!