Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Örökbeadás, örökbefogadás » Hogyan lehetséges egy örökbefo...

Hogyan lehetséges egy örökbefogadott 8 éves lánygyermeket megnevelni, ha már kialakult egy igen rossz személyisége?

Figyelt kérdés

A szüleim örökbe fogadtak úgy 3 hónapja egy 2. osztályos kislányt, akivel az elején semmi probléma nem volt; kicsit visszahúzódó, csendesnek látszott. Az fura még most is, hogy az együttélés alatt egyszer sem mosolygott, vagy nevetett.

Aztán a beköltözése után 6 héttel jöttek a bonyodalmak.

Azt leszeretném már az elején szögezni, hogy tudom milyen körülmények között kellett élnie, és hogy kikkel, meg hogy az édesszülei mit műveltek vele. Az árvaház igazgatója szerint verték a szülei még 2 éves korában. Feljelentették a szomszédok, és a kislányt elvette azonnal tőlük a gyámhatóság. 6 évet élt az árvaházban.

Szóval. A kislányt kiközösítették a többi árva egykorú gyerekek (kb. 4-5-en), aki ez ellen bosszút akart állni, csak ilyen kisebb gyerekcsínyeket említettek pl. gyümölccsel össze kente mások ruháit, vagy lelocsolta őket stb. Semmi bántalmazás, vagy nagyobb gond nem történt.


Nálunk kb. április legvége után (munka ünnepekor) bement a szüleim szobájába és egy kiskéssel levágott egy hajtincset anyámról. Konkrétan halálra ijedt anyám (ki nem ijedne meg..), mert húzta kicsit a haját is. Leszidták őt, persze nem úgy, mintha egy saját gyereknél szokás (pl. szobafogság), csak figyelmeztetést kapott, semmi ordibálás.

Ez a lánynak már így nem tetszett, szó szerint vérig sértődött, majd több mint 3 héttel később hétvégén pedig felgyújtotta a kinti háztartási kukát. Még szerencse, hogy nem túlóráztam a munkahelyemen, az égetés után egy-két perccel értem oda, azonnal eloltottam. Kitudja mi történhetett volna, hogy ha nem jövök haza, anyám pedig észre se vette a házban, hogy mi történik kint (igaz egy két percig mit venne észre).

Megkérdeztem, hogy miért csinálta, válasz az volt, hogy "engem senki ne oktasson ki". És elfutott a szobájába.

Hétfőn (4 napra rá) tanakodás után felhívta anyám a gyermekotthon igazgatóját, hogy mit tegyen ebben az esetben, pszichológust javasolt, vagy pedig azt, hogy mondjanak le a gyerekről.

Ekkor a lány bent volt a szobájában, és öngyilkos akart lenni, ki akart ugrani az ablakon az első emeletről. Viszont a szúnyoghálót nem tudta kiszedni az ablakból; csak a sikítást hallottuk, amit valószínűleg mérgében csinált, és azonnal odarohantunk.

Megint a kérdés az volt, hogy "miért?", de a kislány csak ennyit mondott, hogy mi ebből úgyse értünk semmit.


Szó szerint tanácstalanok vagyunk, viszont valóban két lehetőség áll fent; vagy pszichológust fogadunk fel, vagy pedig lemondunk a neveléséről. Röviden és tömören ennyi történt eddig.


Ti mit tennétek a helyünkben? Érdemes lenne tovább foglalkozni a gyerekkel? Az igazgató annyit mondott, hogy ha lemondunk, akkor az árvaház pszichológusa fog vele foglalkozni.



#magatartás #gyermekproblémák
2020. jún. 6. 09:23
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
100%

Pszichológus, és az elején nem lehet felügyelet nélkül hagyni.


És adnék mondjuk 6 hónapot, hogy lesz e változás.

2020. jún. 6. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
45%

Én nekem nincs gyerekem, de ha ilyeneket csinál már most mi lesz később? Lemondanék róla...

Tudom, hogy nehéz volt a sorsa de szerintem akkor sem indok ilyeneket csinálni azokkal akik befogadták. Ezek nem gyerek csínytevések ezek súlyos mentális problémák.


Megjegyzem nagymamáméknál amikor négyen voltak testvérek, alkoholista apja verte az egész családot, gyerekeket is. Ők is voltak itt-ott nevelőintézetben amikor kicsik voltak még rokonoknál is de mégsem csináltak ilyeneket.


De ez csak az én véleményem!

2020. jún. 6. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nincs felügyelet nélkül, anyám otthon dolgozik, és ha teheti mindig vele van.
2020. jún. 6. 09:43
 4/33 anonim ***** válasza:
89%

1. Nincs itthon arvahaz

2. Nem adhatod csak ugy vissza

3. Ez egy kamu

2020. jún. 6. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 A kérdező kommentje:

1. Nevelőintézet=árvaház=gyermekotthon

2. Lemondási szerződéssel lehetséges.

3. Nem kamu.

2020. jún. 6. 09:53
 6/33 anonim ***** válasza:
71%
Ebből le lehetne forgatni az Annabelle következő részét.
2020. jún. 6. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 anonim ***** válasza:
99%

A gyerek nem rossz személyiség hanem súlyosan traumatizált. Olyan hogy örökbefogadsz egy 8 éves árvát, és boldogan éltek míg meg nem haltok, nincs. Mert mindegyik cipeli a terhét aztán az vagy súlyosan vagy kevésbbé súlyosan jön ki. Nekem is kicsit kamuszagú ( szociális teruleten dolgozom el nem tudom képzelni miféke szakember aki azt mondja hogy hát akkor adják vissza) el lehet képzelni mit érezne az a gyerem hogy hát ide se kell...

Ugy gondolom hogy a szüleid voltak felkészítésen, kaptak instrukciót a gyermekről, kezeljék! Vagy miert fogadtak örökbe ha rogton megfutamodnak?

2020. jún. 6. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem én ezt a filmet láttam, orphan volt a címe talán... (én visszavinném, sajnálom.)
2020. jún. 6. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 A kérdező kommentje:

7: csak a lehetőségeket említette, hogy mit tehetünk ebben az esetben!

Nyilvánvalóan egy pszichológus szakembert javasolt először, és megkérdeztük, hogy van-e más lehetőség. A válasza az volt, hogy dönthetünk úgy (egyenlőre nem javasoltan!) lemondhatunk róla, ha további problémák adódnak vele.

Azt is hozzátette, hogy adjunk időt még a gyereknek legalább a következő tanév elkezdése előttig.

2020. jún. 6. 10:19
 10/33 anonim ***** válasza:
95%

Rendben. Akkor lenne kerdesem.

Mit mondott a lány:

- miert vagta le a haját anyudnak?

- miert gyujtotta fel a kukát

- miert akart kiugrani az ablakon?

( az utobbi 2 nyílvàn figyelemfelhívas)


Van rá figyelve? Beszélget a szulokkel es ők hogy állnak hozzá ? Mert ha ugy mint egy vissza adható valamire akkor megértem hogy dacos....

Erre a gyerekre valszeg csak akkor figyeltek ha rosszat tett. Pszichologus kell neki es egy nagyon elfogado szereto csalad aki soha nem erezteti vele hogy " rossz szemelyiseg"

2020. jún. 6. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!