Hogy küzdjem le az agressziómat?

Velem nagyjából ugyanez van, eddig háromszor csaptam a fenekére, 2 éves, szerintem ezt azért túl lehet élni, ha otthon vagyunk, nálam az a bünti, hogy beteszem a kiságyába pár percre, addig én is le tudok nyugodni és ő is érti, hogy hülyeséget csinált.

Számomra a leírásodban nem az az ijesztő, hogy a fenekére vagy a kezére csapsz néha, hanem a kontrollvesztés. Mi van ha majd kamaszként pl annyira felhúz, hogy nem állsz meg egy pofonnál?

Nekem is volt már ilyen. Teljesen kiakasztott. Megszületett a kistesó császárral, azaz nem emelhettem semmi nehezet. Párom reggel ment, este 8 után jött és egész héten, hétvégén is. A lányom meg egész nap csak hisztizett a hideg földön fetrengett,fel se tudtam emelni, be kellett húznom a szép ruhájába. Az se volt jó neki, ahogy játszottam vele. Semmiben sem fogadott szót. Szégyenlem, de betelt a pohár és megráncigáltam többször is, hogy térjen már észhez. Üvöltöztem vele, olyanokat is mondtam, amit nem kellett volna, és nagyon szégyellem magam. Tehetetlen voltam és ez kiakasztott. És ami a legrosszabb, tudtam miért csinálja, mert már nem csak körülötte forog a világ. Akkor tértem észhez mikor a nagyszülőknél aludt és zokogott a mamának, hogy nem akar hazajönni. Na ekkor én is sírtam. Sirattam az egykori jó kapcsolatomat a lányommal, azt, hogy nem éreztem át a helyzetét. Úgy éreztem eltávolodtunk egymástól és ő már nem szeret engem, mert egy anyaszörny lettem. Millió bocsánatot kértem tőle, mondogatták neki mennyire szeretem őt. A hisztiket öleléssel gyógyítottam, ha akarta, ha nem. Közben én is lenyugodtam. A kicsinél is beállt a rendszer, a dokinál is minden rendben volt. Szaladtam haza az orvostól, hogy végre felemelhessem őt is, hisz ezt akarta. Nagyon boldog volt, hogy őt is cipeltem picit, mint régen. Azóta rendeződött a kapcsolatom vele, nem ordibálok vele, és pláne nem ráncigálom meg. Remélem megbocsátott nekem, amiért sz@r anyja voltam, és nem ejtettem mély sebet a kis lelkén.😟