Hol tudom jelenteni az esetet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó hagyjad... Úgysem lesz igazad, mert sokak szerint itt a tanárt kell meghurcolni, még véletlenül sem kell kellően utánajárni, mi is történt, hogy aztán normális keretek közt megbeszéljék a dolgot. Nehezen hiszem el, hogy a mai világban csak azért megüt egy tanár egy gyereket, mert kidobott egy szemetet. Igazy az a szemét biztos raért volna a szünetig, nyilvánvaló. Hiszen orán nem állunk fel, nem mászkálunk, nem eszünk, hanem figyelünk. Manapság divat minden alol felmenteni a gyereket, mert jaj az en gyerekem egy angyal, majd meghurcolunk valakit.
A felpofozta szintén túlzó kijelentes, felpofozás számomra az min 2 pofon, ilyet végképp nem tesz a tanár indokolatlanul sem, meg amugy sem. Max egy taslit kaphatott.
De hát ez a mai világ, porcelángyerekeket nevelünk, akik meg felnőttként is anyucival mennek majd állásinterjúra, ahol ha nem veszik fel a gyermeket, anyuci majd lerendezi...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem sem csak ennyi volt. Szerintem is lehetett a gyerek dacos, lehetett szemtelen, feszegethette a határokat. Mert egy rohadt gyerekről beszélünk bszki, a gyerekek közül is egy kisebbről, nem egy felnőtt katonáról a csudába is!
Lehet ideges a tanár a gyerek viselkedésétől? IGEN! Minden joga meg van hozzá, természetes, hogy bosszantja, ha nem tudja betartatni a rendet, mikor ez a feladata. Meg kellene, hogy lepje, hogy van, aki nem csinálja azt, amit mond?? NEM! Mivel gyerekekkel foglalkozik! Nem felnőttek, pláne nem katonákkal. Gyerekekből is a kisebbekkel.
Az a dolga, hogy tudja kezelni ezt a helyzetet a tanult és törvényileg engedélyezett módszerekkel!
Egy 8 éves GYEREKRŐL van szó, ki tudja milyen háttérrel, stresszel, frusztrációval.
Tök mindegy mit csinál, ha rá is csap a tanárra, vagy leköpi, mert a gyerek fejével nem tudja kezelni a felnőtt helyzeteket/ problémákat, a felnőtt tanárnak kell törvényesen a tanult módszerekkel kezelnie a helyzetet.
Ha nem tudja, alkalmatlan a pályára.
Szülők is lehetnek alkalmatlan szülők, ott nincs alkalmassági és sokkal tágabb a határ, mint a tanároknál, de mi nem kapunk érte fizetést, nem oktatnak minket a helyzetek helyes megoldására, nincs se gyakorlatunk, se szakmai felkészültségünk.. Viszont tőlünk is elvehetik a gyereket, ha rosszul bánunk vele, minket, szülőket is ellenőriznek, de igen, tőlünk kevesebbet várnak, mert nem tanultunk 5 évig gyerekekkel való bánásmódot, mint a tanárok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De utolsó, szerinted milyen felnőtt lesz az olyan 8 éves gyerekekből (most nem konkrétan a kérdező gyerekére gondolok) akiknek még a szülei sem tanítják meg a helyes viselkedést? Azoknak a gyerekeknek, akiknek mindent szabad?
Ha a tanár nem tehet semmit (amikor a szavak, beírás, stb.. már nem használ) mi lesz ezekből a gyerekekből, Szerinted érdekli a szüleiket a beírás? És egyre többen azt tanítják a gyerekeiknek, hogy nekik mindent lehet.
És nem, a 8 éves gyerek sem csaphatja meg, és köpheti le a tanárt.
Ezzel a mondattal most pont azt bizonyítod, hogy a szülők azt tanítják a gyerekeiknek, hogy rájuk semmilyen szabály nem vonatkozik, bármit megtehetnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lol utolsó, ha elkap egy sarki részeg és lekever egyet, mert szerinte ott nem szabad sétálnod, megnézném milyen fejet vágnál, ha a rendőr közölné, hogy egy pofon nem erőszak..
Az indíték mindegy, a pofon erőszak, arcra adott ütés tenyérrel. Tökmindegy kinek mennyire fáj vagy nem fáj, ki miért adta, se felnőtt gyerek, se felnőtt felnőtt, se gyerek gyerek viszonyban nem szabad erőszakot alkalmazni. Sőt, már állatoknál sem.
Felpofoznád a kutyádat, ha morog rád? Ha más pofozná fel, mert rá morog?
Állatot nem, gyereket igen?
Aki utálja a gyerekeket, kerülje őket!
Hálistennek valamiért a felfogásotok ellentétes a törvénnyel, biztos a rendszerben van a hiba..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem az a gyerek, akit a szülei elhanyagolnak(és mondjuk pont nem egy haláleset miatt fordul ki magából) az 10 pofonnal később is ugyanolyan, sőt "rosszabb" lesz.
Szerinted egy sérült, problémás gyereket helyre lehet pofozni? Szerinted egy pofonnak tanítóbb hatása van a szavaknál? Szerinted mit tanít egy pofon? Mit tanít kettő? Hogy nem tehet meg akármit, mert megverik. Aki megveri, az diktál. Szerinted milyen felnőtt lesz belőle a pofonok után? Vagy szorongó gyáva aki folyton meghunyászkodik, vagy erőszakos, aki ugyanígy oldja meg a problémáit.
Az igazi mit miért csinál a gyerek gondot ez csak elfedi, a gyerek visszafogja magát félelmében, és az elfojtott agressziója máshol fog lecsapódni, pl megutálja az iskolát, a tanulást, az embereket..
Bármi lehet belőle, de csak negatív irányba. Szerintem a szülők által elrontott gyerekeket(egy gyerek sem születik rossznak) le kell küldeni az iskolapszichológushoz, a szülőket családterápiára köteleznie a gyermeket védő szervnek.
A problémát csak szavakkal lehet megoldani, a pofon elfedi(ha szorongó a gyerek) vagy jobban előhozza.
Én így gondolom, velem így volt, az öcsémmel így volt, a körülöttem lévőkkel így volt, a gyerekemmel így van(nemverem, nem félemlítem meg, meg is van a pozitív eredménye) a modern pszichológia szerint is így van, nyugaton évtizedek óta ez van, meg is látszik, hogy a nyugati ember egy keletihez képest mennyivel kiegyensúlyozottabb és sikeresebb.
Az erőszakot beszéddel kell kiváltani, igaz ez megterhelőbb, nehezebb átérezni a gyerek problémáit, de hosszútávon célravezetőbb.
Évszázadokig verték a gyerekeket, mióta ez csökken, azóta tart jobb irányba a világ.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#20 levegőt azért még vehet szerencsétlen gyerek vagy ahhoz is kérjen külön engedélyt??
Fel nem foghatom miért azon kell egy ilyen esetben pörögni, hogy mégis mi dobott ki a kérdező fia. Miért nem azon pörögsz, h egy felnőtt tanár pofonnal oldja meg a problémákat?
"még véletlenül sem kell kellően utánajárni, mi is történt, hogy aztán normális keretek közt megbeszéljék a dolgot."
Segítek: "Nem a gyerek nagyitott, utána érdeklődtem és többen is alátámasztották."
Tehát a kérdező már utána érdeklődött és mások is alátámasztották a pofont, de azért neki "normális keretek között" kéne beszélnie a tanárral, hogy ugyan miért is tartotta indokoltnak, hogy felpofozzon egy kisgyereket??!
Akkor a tanár miért nem normális keretek között próbálta megoldani a problémát a kisfiúval?! Kötve hiszem amúgy, h egy 8 éves kitalálná a semmiből, h őt felpofozta a tanár, pláne hogy többen is alátámasztották. És igen, a tanárt kell meghurcolni, minimum kirúgni a francba, tudja már hogy hol a helye. Én nem ütöm a saját gyerekem és akkor erre az iskolában pofozgatják ilyen inkompetens agyhalottak? Mondjuk, ha az én lányomat ütötte volna meg egy tanár még aznap visszamegyek a suliba és úgy lehet el is töröm a drága tanár kezecskéjét, h többet eszébe se jusson kezet emelni egy diákra sem! És nem, alapból nem vagyok agresszív, soha nem verekedtem, de a gyerekemért bármit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hm, egy szóval sem mondtam, hogy az erőszak megoldás, és hogy jól tette a tanár/vagy teszik mások, hogy testi fenyítéssel nevelnek, de akkor biztos félreérthető voltam
"ha elkap egy sarki részeg és lekever egyet, mert szerinte ott nem szabad sétálnod, megnézném milyen fejet vágnál, ha a rendőr közölné, hogy egy pofon nem erőszak.."
a sarki részeg sem pofozhat fel, hiszen rá is vonatkoznak szabályok. nekem nem a részeg szabályainak kell megfelelnem. :) cuki vagy
ismétlem, nem tartom helyesnek, ha valaki veréssel akarja megoldani a problémát
de még mindig érdekelne, hogy a gyerekekre miért nem vonatkoznak szabályok, úgy általánosságban?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"felpofozás számomra az min 2 pofon, ilyet végképp nem tesz a tanár indokolatlanul sem, meg amugy sem. Max egy taslit kaphatott."
Számodra. A pofon nem akkor lesz pofon, ha kettőt adnak belőle! Egy pofon is pofon, tenyérrel való arcon csapás.
De nem k*urva mindegy, hogy pofon/tasli/fejenütés/tockos vagy egyéb?! A lényeg, hogy egy tanár NEM üthet meg egy kisgyereket sem!
És még ezek után a kérdező menjen normálisan beszélgetni?? :D Remélem van annyi esze a kérdezőnek, h addig nem adja fel, míg ki nem rúgatja ezt a senkiházit!
Elvileg nem tartod helyesnek, mégis körülmagyarázod, hogy szerinted "csak" egy tasli volt, a pofon az csak akkor pofon, ha kettőt adnak belőle, meg amúgy is szerinted egy szemétkidobásért nem kockáztatná az állását a tanár stb. Elég ellentmondásos az egész.
Olyat meg ki írt, h a gyerekre nem vonatkoznak a szabályok?! De el lehet ám mondani normálisan is, hogy órán tanári engedélykérés nélkül maximum levegőt vehetsz, nem kell ehhez pofozkodni! És nem kell úgy csinálni, mintha valami óriási nagy bűnt követett volna el azzal a kisfiú, hogy kidobott egy nyamvadt szemetet a kukába. Nyilván várhatott volna a szünetig, de azért túlzásokba sem kell esni, hogy mert hát persze a gyerekeknek mindent lehet és mégis miféle felnőtt lesz így belőle.. Mintha legalább odament volna és jól szemen köpte volna a tanárt, egyesek úgy csinálnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25. válaszoló, nagyon jó dolgokat írsz. sok mindenben igazad van.
de mondd csak. sétáltál már valaha olyan településen, ahol szinte csak "kisebbségiek" éltek?
láttad már hogy élnek? milyen szülők "nevelnek" gyerekeket? akik olyan ostobák, hogy egyszerűen nem értik amit mondasz? nem képesek felfogni. nem jut el a tudatukig. akárhogyan fogalmazol, akárhányszor mondod el? én már próbáltam. és ők "nevelnek" gyerekeket. gondolhatod, hogy milyen sokan mennek közülük családterápiára. vagy ha mennek is, nagyon meghatja őket. szerinted a gyerekeik mit visznek tovább? azoknak a gyerekeknek aztán mondhatod, hogy ugyan ne bántsd a kisebbet, ne vedd el azt ami a másé stb..
minél fiatalabbak azok a generációk, annál több mindent megengedhetnek maguknak.
ezek a gyerekek lesznek aztán azok, akik a te gyerekedet zaklatják az iskolában, buszon hazafelé, stb..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25ös jobb irányba tart a világ? Sosem volt ennyi lusta, életképtelen, elkényeztetett, csak a jogait ismerő gyerek mint most, mióta divat lett a liberális nevelés. A gyereknek mindent szabad csak a kis lelke ne sérüljön, a pedagógusoknak meg nincs a kezükben eszköz a fegyelmezéshez. Sírtok hogy csak befásult, közel nyugdíjas korú tanárok vannak szinte csak a pályán. Vajon miért? Mert az elkényeztetett kis majmokat körülugrálni röhejes fizetésért épeszű ember nem hajlandó. A mai világban a gyereknek mindent szabad a felnőttnek meg kuss a neve. aztán meg csodálkoztok ha a gyerek nem adja át a helyét a tömegközlekedésen, meg tiszteletlen, visszabeszél a felnőtteknek.
Itt nem azt mondom hogy helyes volt megütni, de azért ne emeljük már piedesztálra a gyereket, ő sem volt ártatlan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!