Ismertek olyan esetet, ahol extrém korán tanult meg a gyerek olvasni? Hány éves volt, hogyan történt?
Én óvodában, nagycsoportban, tehát 6 éves korom előtt már tudtam olvasni és nyomtatott betűkkel írni.
Sokat voltam beteg sajnos, emiatt sokat voltam otthon, ekkor apukám volt velem itthon, ő sok újságot olvasott és elkezdtek érdekelni, hogy milyen betűk vannak az újságban, ő pedig elmondta, megmutatta, én meg összekapcsoltam a segítségével a betűket, illetve kimásoltam az újságból. Én így tanultam meg.
"de akkor a suliban mit fog csinalni a gyerek?"
Olvasás órán mindig kaptam egy könyvet, ki volt jelölve, hogy mit kell elolvasnom belőle, óra végén pedig el kellett mesélnem a tanítónak, hogy miről olvastam.
És mivel csak nyomtatott betűkkel tudtam írni, így az írásórát ugyanúgy csináltam végig, mint bárki más, aki nem ismerte a betűket.
Szóval nyugi, a már írni tudó gyerekek sem unatkoznak a suliban.:)
Jómagam tavaszi születésű vagyok. Rólam mesélték, hogy a 3. születésnapon utáni nyáron gyanúsan csendben voltam. Szüleim bejöttek, egy könyv felett hasaltam. Kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy olvasok. Elmosolyodtak, hogy höhö, de cuki. Akkor olvassak fel valamit. Aztán elképedtek, hogy döcögve, de felolvastam a szöveget.
Állítólag kérdezgettem a betűket, utcán feliratokat, ők mindig kimerítően válaszoltak a kérdésre, de soha nem ültek le velem, hogy akkor most tanítani fognak. Valahogy ezekből összeraktam az olvasás mikéntjét és 3,5 évesen már folyékonyan olvastam. Erre én nem emlékszem, de arra igen, hogy az 5. születésnapomra egy elég vaskos (gyerekkéznek) Vackor könyvet kaptam, amit aznap ki is olvastam.
A lányom szintén tavaszi születésű, most 2,5 éves. Ő is elkezdte kérdezgetni a betűket és mi is meglepődtünk, hogy három betűt már tévesztés nélkül mutogat bármilyen olvasható betűtípusú feliraton.
Most vakarom a fejem, hogy hogyan tovább, mert nagyon rákattant, folyamatosan erről kérdez, minden feliratot (bögre, flakon, könyv, stb) próbál olvasni, keresi az ismert betűket és kérdezi az ismeretleneket.
Én se tanítom, csak válaszolok neki. De arra is emlékszem, hogy 6 éves koromra, mire iskolába kerültem, már írtam, olvastam, számoltam. Végigunatkoztam az évet, a tanárok néha másodikos feladatokat adtak, hogy lekössenek.
A kíváncsiságát elfojtani se szeretném, de azt sem, hogy neki is úgy induljon majd az iskola, mint nekem.
Ne fojtsd el.
Engem 4 eves koromban apám tanított meg olvasni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!